Egymás után dőlnek meg a melegrekordok. Hetek óta évszázadokra, évtizedekre visszamenőleg hasonlítgatják az egykori és a mostani hőmérsékleti értékeket, és elégedetten, elkeseredetten, kétkedve, diadalmasan közlik, amit decemberben és az ősziesen indult új év első napjaiban mindannyian tapasztaltunk: az évszakhoz képest túlzottan meleg van. Az egymásnak ellentmondó módhatározók azt jelzik, nem egyformán viszonyulunk a szóban forgó természeti jelenséghez. Mint ahogy az ezt kiváltó globális felmelegedés kérdéséhez sem. Vannak, akiket aggaszt, vannak, akik rá se rántanak. Azok sem, akiknek döntő szerepük lehetne abban, hogy világunk, az emberiség létét alapjaiban veszélyeztető folyamatot lelassítsák, megállítsák. Ha ez még egyáltalán lehetséges. Nyilván a hatalmi, politikai tényezőkre, mindenekelőtt a nagyhatalmak vezetőire célzok, akik sokkal többet tehetnének ilyen vonatkozásban, mint eddig, és nem csak a szavak, szólamok szintjén. De persze igaz lehet, hogy mindenki, az egyének is jó irányba befolyásolhatnák a dolgok alakulását. Például nem szennyeznék a környezetet, spórolnának anyaggal, energiával stb. A felmelegedés ugyanis, amint a kérdéskörben tájékozott szakemberek állítják, a környezetünk állandó romlásának egyenes következménye. Az pedig nem önmagától romlik. Ez régóta köztudott. Az ilyenkor, évkezdetekkor sokat emlegetett asztrológus, Nostradamus már közel félezer esztendeje figyelmeztetett erre a veszélyre is. Igaz, állítólag 2022 nem elsősorban a földi légkör általános felmelegedése miatt lesz pokoli esztendő, több minden hozhatja ránk a pokol pusztító tüzét. A világjárvány két éve már valóság, a háború esélye, veszélye egyre fenyegetőbb, hol ebből, hol abból mutatkozik krónikus hiány, többfelé pusztulnak ki állatfajok, növények, vészesen növekszik az éhezők, szomjazók tömege. Majdnem mindenkin eluralkodik a bizonytalanság. Most, amikor ezt a jegyzetet írom a szokatlan melegről, magam sem tudhatom, nem lesz-e hirtelen fagy, mire az írás a szerdai lapban megjelenik. A hideg érkezését a hét második felére jósolták, inkább arra tippelek, valamennyit késni fog. Mint a romániai vonatok általában. Nem kockáztatok sokat a hirtelen ide kívánkozó összevetéssel, egyhamar ez sem fog változni. Ahogy az autópálya-építés ügye sem. És még számos más jelenség az országban, ami hosszú ideje bizonytalanságban tart. Az infrastruktúra két meghatározó szegmensét említettem, mert állítólag végre erre is lenne pénz, ad az EU. De vajon képesek leszünk-e lehívni a nekünk szánt összegeket, és ha igen, sikerül-e a tervek szerint valósággá változtatni a hatalmas summákat? A honi gyakorlatot ismerve, sajnos költői kérdéssé válik az előző kétkedő mondat. Ami nálunk biztosnak tűnik az egész világra kiterjedő gondokon túl, az ugyancsak az általános bizonytalanságból fakadó, kapkodó tehetetlenség és tanácstalanság, ami lépten-nyomon ránk telepedik a társadalmi zagyvaság mondhatni minden szintjén. Legyen szó a koronavírus okozta drámai helyzetről, az infláció növekedéséről és annak aggasztó következményeiről, a népesség megállíthatatlannak látszó csökkenéséről, az emberek egymásnak ugrasztásáról és így tovább. Ha ezekre gondolunk, már nem is annyira kedvszegő, hogy télvíz idején sárban, latyakban tapicskolunk izzadó homlokunkat törölgetve. Sőt örvendhetünk is, hogy kevesebb fizetnivalóval érkezik a villany- és gázszámla, hiszen spórolhatunk a fűtéssel. Persze előbb-utóbb mindig kiderül, hogy az ilyesmi valamiképp visszaüt, attól tartok, idén sem lesz ez másképpen. Egyáltalán tudja-e valaki, hogy valójában mennyivel nőtt a szolgáltatóknak fizetendő adóssága? Bizony, még jó néhány kérdőjellel kellene kiegészítenem a mai mondandómat! Zárjam bizonyossággal. Bár semmi sem biztos. Mégis ki merem jelenteni, hogy már a nagy farsangi karneválok előtt ismét nélkülözhetetlen kellékünkké válik a maszk. Kényelmetlen, kellemetlen, elidegenítő, de a miénk. Álcaként is szolgál az általános nagy alakoskodásban. Próbáljunk hát idén a korábbiaknál többet nevetni. BÚÉK mindenkinek!
