Pár napja láttam a világhálón, már nem csak Parajdon vonzza az érdeklődőket a fejjel lefelé fordított ház, a közelmúltban Nagyszeben közelében, Feleken is felavattak egy ilyet, és csodájára járnak a látogatók. Nem tudom, miért csodálkozunk annyira egy ilyen furcsaság láttán, hiszen egész életünk csupa abszurditás. Ilyesmikben élen jár ez a csodás ország, legtöbbször a legjobb, legígéretesebb kezdeményezések is fejtetőre állnak, menet közben a jó döntések is elferdülnek. Kíváncsian várom tehát, miképpen folytatódik a vasárnapi futballbotrányos ügy, amikor a játékvezető 26 perc teltével másodjára is félbeszakította a játékot, és lefújta a Sepsi OSK – FC U Craiova 1948 mérkőzést a vendégszurkolók minősíthetetlen magyarellenes viselkedése miatt. Egyfajta „kiment a ház az ablakon” helyzet alakult ki, amin akár gúnyosan is nevethetnénk, elvégre a futballhuligánok hamar meccs és az uszító cirkuszukat nyomon követő közönség, illetve tévés nyilvánosság nélkül maradtak a stadionban, amire aligha számítottak, de valahogy inkább keserűség telepedik az emberre. Mert enyhén szólva is lehangoló, hogy elvadult, primitív csoportok évek óta büntetlenül terjeszthetik xenofób, gyűlöletet keltő eszméiket, magyarokat gyalázó rigmusaikat a focipályák környékén és nem csak ott. De most maradjunk ezen a térfélen. A közélet, a politika fórumain tapasztalható hasonló megnyilatkozásokról talán egy másik alkalommal szólhatunk. Mert attól tartok, a mostani eset sem zárja le az etnikai gyűlöletszítás ilyenszerű folyamatát. Úgy tűnik, a média bizonyos részében a szerecsenmosdatás máris megkezdődött. Nem csak a távoli Olténiából Háromszékre utazó tombolókat hibáztatják, a helyi focirajongókat is elmarasztalják a történtek miatt. Úgy kell nekik, ha egy ilyen magyar együttest pártolnak! Magyar?! Na és ha az lenne?! De a Sepsi kezdőcsapatában csak a kapus magyar. És az edző sem az. Olasz. Lehet, hogy őt jelképezi a gyűlölködők által kárhoztatott zászlószín, a piros, fehér, zöld. Ami, mint nemegyszer tapasztalhattuk, a bukaresti dinamós, rapidos, a kolozsvári U-s ultrákat is annyira bosszantja. A craiovai csapat fenntartója, vezetősége egyébként a mérkőzés után hirtelenjében elhatárolódott a szurkolói magatartásától, hogy a későbbiekben milyen lesz a viszonyulásuk, az rövidesen eldől majd az illetékesek vizsgálata, döntése nyomán. Rövidesen? Ebben lehet, hogy tévedek. Nagyon gyorsan az oltyán közlemény született meg, amelyben az ultrák továbbra is megerősítik vészjósló fenyegetéseiket. Külön facebookos honlapot működtetnek, ott olvasható dörgedelmük, amihez egykettőre több száz támogató csatlakozott. Szóval: ki velünk az országból! Azért ájuldozni mégsem kell az aggodalomtól, éltünk ennél rosszabb időket is. A focisták is teszik tovább a dolgukat. Különben se feledjük, a stadion nem apácazárda. A parlament sem az. Se itt, se másutt. Gorombaságért a szomszédba is mehetünk. Sőt még tovább is. Az egyik hangadó bukaresti lap, amely a sepsiszentgyörgyi esetről tudósít, azt is írja, hogy a Hagi tengerparti csapatából Bordeaux-ba igazolt ifjú tehetség bemutatkozó mérkőzésén már azzal fogadták a focistát, hogy ha nem megy neki a beilleszkedés és a futball, hamar besimulhat az utcákon nyüzsgő romániai koldusok társaságába, nem fog kiríni közülük. Vagyis: bírni kell idegekkel. Azért nem árt, ha néha, legalább farsangkor, eszünkbe jut a kedvderítő nóta: Nem, nem, nem! Nem megyünk mi innen el!
