Ha a kor terheit magán viselő egyént szeniorként szólítják meg, máris megrázza magát, kiegyenesedik, és ifjonti bohóságokra is képes. Például a magaslati levegőt is hajlandó kipróbálni. A nagyon magaslatit. Mondjuk az Európai Unió legtetején, az Alpokban. Pláne ha a társas utazást némi kedvezménnyel is kibélelik. Hát így jutottunk el oda, ahol a madár is csak lábujjhegyen jár, és többnyire befogja a csőrét. Mi, „édes kicsi öregek” sem sokat szövegeltünk, de annál többet ámultunk, bámultunk a páratlan szépségű északnyugat-olasz, délkelet-francia és a földrajzilag nehezen behatárolható svájci Valais régiók havas, sziklás, üde zöld világán. Beszéltünk volna mi adott esetben többet is, próbálkoztunk is így meg amúgy, de fura tájék az. Amikor úgy véltük, franciául kell szólnunk, kiderült, hogy olaszul kellett volna, ha okszitánra saccoltunk, németet vártak az őshonos polgárok és így tovább. Aztán meg magunk sem remekelünk, el-eltévedünk a nyelvismeret útvesztőiben, amikor hirtelen ránk kérdeznek, elsőként román szó ugrik be, aztán meg váratlanul felbukkan valamilyen orosz nyelvemlék is, de leginkább csehül megy minden. És még azt is hisszük, hogy a szóban forgó idegen süket is, a kelleténél hangosabban kell beszélni, hogy értse, mit mondunk. Illetve lehet, hogy ez fordítva inkább érvényes. Tény, hogy volna mit gyakorolnunk, de hát arra a rövid időre… Viszont gyönyörködni a világban, a sok alpesi csodában anélkül is lehet, hogy nyelvzsenik lennénk. Akkor különösképpen, ha az ember a Gran Paradiso közepébe csöppen. Ez Olaszország legrégebbi nemzeti parkja, a főhadiszállásunk Aosta-völgyben volt, amely a kőszáli kecske, a mormota és a zerge élettere, de a magunkfajta harcedzett hétvégi turistát is elviseli valahogy a hátán. Mi az, hogy valahogy?! Elsősorban ebből, a turizmusból élnek az ottaniak. Az ott pompázó hegyi városka, Courmayeur mindenképp ezen alapul. Innen közelíthető meg legfőképp a Mont Blanc, vagy, ahogy a helyiek hívják, a Monte Bianco hófödte magaslata. Nyilván a francia oldalról is, hiszen a település szélén már ott a Mont Blanc-alagút, és ha átrobogunk annak tizenkét kilométerén, máris Franciaországban vagyunk. És Chamonix-ról csodakabin röpít fel 3800 méterre. Ha nagyon szerencsések vagyunk, láthatunk valamit az ezer méterrel fennebb kevélykedő csúcsból is. De ez eléggé ritkán fordul elő. Nagyobb esélye van csodát látni annak, aki a Valle d’Aostából kivezető másik alagutat, a mindössze öt kilométer hosszú Szent Bernátot választja, és Svájcba ereszkedve a valamivel távolabb elterülő Zermattot, fölötte pedig a büszke Matterhornot és a többi négyezer méter fölötti óriás karéját keresi föl. Ott nagyobb légmozgás viszi-hozza a fellegeket. Ami a megnevezéseket illeti, itt is zavarba jöhetünk, hiszen Svájcban már négy változat is rendelkezésünkre áll: a német, francia, olasz és igen, a rétoromán, noha az utóbbit beszélők csak 0,5 százalékát teszik ki a kantonok szövetsége összlakosságának. A feliratok mindenütt négynyelvűek, sőt sokfelé angolul is feliratoznak. De azt, hogy hol hogyan beszélnek, nehéz eltalálni. A jogérvényesítés valós mértékét egy hétnapos csillagkörúton nem lehet felmérni. De nem is ez volt az utazás célja. Persze az ember mégis lát, hall egyet s mást, amiből különféle következtetéseket lehet levonni. A franciaországi Annecyban például többfelé feltűntek falfirkák, jelszavas feliratok, amik Savoya (Savoie, Savoia, Savoyen) szabadságát éltették, követelik. Az ilyesmitől akaratlanul is analógiák felé kalandozik az utazó gondolata, de ezzel máris bekerülhetünk a politika labirintusába, és ez most nem áll szándékunkban. Noha, becsületére legyen mondva, az idegenvezetőnk a legkisebb olaszországi régió, a Valle d’Aosta autonóm státuszát is részletezte, hangsúlyozva nyilván, hogy nem területi, hanem kulturális autonómiáról van szó. 1948-tól elismerték a régió francia–olasz kétnyelvűségét, de addigra a frankofon lakosok nagy része a szigorú italianizáció miatt már Franciaországba és Svájcba vándorolt. Jelenleg azt tapasztaltuk, hogy a körzet északibb részén lakók a franko-provenszál, a délebbiek a piemonti dialektust használják, amit mi, belgák egyáltalán nem értettünk. Ez viszont minket különösebben nem zavart, mindent, amire szükségünk volt, biztosítottak számunkra. Valószínűleg kicsit problematikusabb az utazás az egyéni utazóknak, de a sok szép élmény minden lehetséges kellemetlenségért kárpótolja a turistát. És még a bor is jó arrafelé.
