Az oroszok már a spájzban vannak? Nem tudom, de ajánlatos az alkohollal nyakon öntött meggyes-, áfonyásborkánokat kimenekíteni a kamrából. Igaz, a kérdést egyelőre a Duna- és a tenger menti településeken indokoltabb feltenni. Vásárhely amúgy is annyira tele van amerikai keményfiúkkal, hogy Szergejéknek semmi esélyük, ha netán itt akarnának támadni. Ezt a Szférán, a kortárs művészetek marosvásárhelyi terén láttam szombaton. Ott volt egész Hollywood, legalábbis az akciófilmek teljes sztárfelhozatala, Schwarzeneggertől Daniel Craigig, Jason Stathamtól Pierce Brosnanig, Dolph Lundgrenig a Feláldozhatók teljes gárdája. Jellegzetes, ikonikus vagy lerobbant, rosszhírű vásárhelyi helyszíneken. Ebből is van elég, abból is. Elvegyülnek a sokaságban, mégis hozzák a formájukat. Herman Levente is, aki szintén többnyire ott van velük, mellettük, olykor helybeli barátai kíséretében. Így azon se csodálkozzunk, ha azt látjuk, a Keresztapa, mondjuk Marlon Brando vagy Al Pacino körül legyeskednek a Tutun kávézó teraszán, Martin Scorsese vagy Quentin Tarantino filmjeinek szereplőivel haverkodnak a Poklos-patak martján. Nem lepődünk meg mi már semmin, mondhatja a kedves olvasó, a maffia tájainkon is virágzik. Úgy van, de azért mégsem mutat fel olyan világrengető teljesítményeket, mint ezek az említett nagymenők. Akik persze csak fotómontázsokba tökéletesen beillesztve teszik tiszteletüket városunkban. Az ötletekben kimeríthetetlen festőművész, Herman Levente, pontosabban az ő HackerMann című kiállítása jóvoltából. A Szféra idén más helyen, az egykori Predeal vendéglő épületében, udvarán várta vendégeit a múlt hét végén, és ez csupán egyike volt a két nap fiatalos, családbarát rendezvényeinek. A rendezők az eseményre alkalmassá tett épület és udvar, hajdanvolt kerthelyiség minden zegét-zugát kihasználták, még a spájzokat is, hogy minél funkcionálisabbá, barátságosabbá varázsolják ezt a szűkebb közönségnek szánt színhelyet. Évekkel ezelőtt sörözgetni, néha bankettezni jártunk ide, a vendégek többnyire csak a földszinti termeket ismerték, ezért is lepett meg, mennyi kisebb-nagyobb terem, szoba, folyosó van még, amiről nem tudtam, főleg az emeleten. Azokban több modern, rendhagyó, játékos, szokatlan kiállítás, performance várta az érdeklődőket, nagy részük interaktív jelleggel. A kortárs művészet a maga sokféleségében igazán jó otthonra talált. Meg is állapítottam magamban, mennyire jól fogna Marosvásárhelynek egy ilyen központ. Jó helyen van, kellőképpen lehetne alakítgatni, rendezgetni, újabb színt hozna városunkba. Magántulajdonban van persze ez is. Ki tudja, hányadik ilyen parlagon hagyott ingatlan, ami évek óta áll, romlik kihasználatlanul, legfeljebb romkocsmává alakul egy idő után, miközben kiváló tere lehetne az alkotóknak, kultúrateremtőknek, a művészeteket, kulturális különlegességeket kedvelő közösségeknek. Tudom, ilyesmire egyre kevesebb a pénz, mégis kár érte. A Szféra mostani projektje is igazolta, értelmesen, izgalmasan lehet színvonalas kultúrát kínálni fiataloknak, gyerekeknek, családosoknak és magánzóknak, kizárva a hivalkodó harsányságot, giccset, sznob magamutogatást. Érzékelhető, hogyan erősödik, gazdagodik, válik mind meghatározóbbá a szervezői koncepció, amelyben egyaránt helyet találnak a lokális és a globális jellegnek. Most már a vonzóbb nevekre, markánsabb alkotócsoportokra is nagyobb figyelmet fordítottak, tágult a kitekintés. Ez nyilván növeli a szervezői nehézségeket, de látszott, hogy komoly összefogás, lelkes és harmonikusan összehangolt közös munka szolgálta a sikert. Magam főleg a kiállításokon időztem, volt egypár egészen figyelemre méltó, és mindenekelőtt a hangulatuk ragadott meg. Steve Bradford a nőiséget, testiséget erőteljes fekete-fehér ellentétezéssel kihangsúlyozó méretes képei jól passzoltak Kiss Levente kinetikus, izgő-mozgó szobraihoz. Szentes Zágon festményei szín- és formagazdag festőiséggel mutatták fel A szabad választás illúzióját. Rezi Örs Tamás a digitalitás összművészeti lehetőségeivel, fény, szín, hang mozgalmas absztrakt játékával ragadta meg az érdeklődők figyelmét. Mindent és mindenkit nem sorolhatok föl, Lucia Mărneanu viszont szintén méltatandó. A 30 évvel ezelőtt kirobbant Caritas-őrületet idézte fel párvonalas vitriolos rajzaival és alaposan dokumentált tömör szövegével. A csalást, szemfényvesztést és a tömeges balgaságot, pénzéhséget egyaránt kipellengérezte. Ilyesmikért is érezheti úgy a közönség, hogy ígéretes, biztató itt az atmoSzféra.
