A boldogságtól ordítani tudnék. Egy jegyzetemben valamikor talán már használtam ezt a slágersort, és nem is fedheti igazából a mai lelkiállapotomat, hiszen pár napja nem csak ordítani nem tudok, hang sem jön ki a torkomon, úgy berekedtem, viszont azt olvasom egy nemzetközi felmérésben, hogy mi, romániai EU-s polgárok vagyunk a második legboldogabbak az unióban. Vagyis ordíthatnék. Majd legközelebb, amikor elmúlik a rekedtségem. Most esetleg elfütyülhetném a dallamot. A füttyel azonban vigyázni kell! Hol itt, hol ott mondják bámulatos szaporasággal, nehogy úgy táncoljunk, ahogy ők fütyülnek. Apropó, vajon hallotta valaki Ursula von der Leyent fütyülni? Azért nem árt résen lenni. Hogy maradhassunk legalább ennyire boldogok. Állítólag mi magunk vallottuk be hatalmas boldogságunkat, amikor a kutatók ránk kérdeztek. Fogalmam sincs, kik voltak a kérdezettek, én nem, némakacsa-állapotomban nem is felelhettem volna a kérdezőbiztosoknak. De nem is ismerek senkit, akit bevontak volna a felmérésbe. Ezen ne akadjunk fenn, annyi a hírlapi kacsa, hogy eggyel több vagy kevesebb mit sem számít. A világsajtóban közölt adatok szerint országunk Lengyelországgal és Finnországgal osztozik a második helyen. Fura holtverseny. Szegény finnek hova jutottak! Szegről-végről rokonok vagyunk, bár ez is kétségessé vált az utóbbi időben. A statisztikai táblázatban csak a „sógorok”, vagyis az osztrákok előznek meg minket. Ausztria a legboldogabb az EU-ban a lehetséges 10-ből 7,9 ponttal. Biztos? Nehéz manapság bármit is biztosra venni. De ezúttal higgyünk a statisztikusoknak. És a politikusok ígérgetéseinek? Fenntartásaink bármikor lehetnek, de ha meg akarjuk őrizni jelenlegi boldog állapotunkat, ajánlatos hagynunk, hogy énünk hiszékenyebb oldala kerekedjen felül. Íme, a boldog osztrákok is készek bizonyos engedményekre. Schengen derenghet a láthatáron. Főleg, ha fentről, a levegőből közelítünk feléjük. Kezdődhet a „hátulsó pár, előre fuss!” játék? Már rég ezt próbáljuk játszani. Hiszen ha akartuk, ha nem, párba állítottak Bulgáriával. A bolgárok pedig a jelek szerint nem annyira lelkesek, mint mi, romániaiak. A boldogságlistán is kibérelték az utolsó helyet. Úgy könnyű, arra rajtuk kívül senki sem pályázik. 5,6 pontos a boldogságindexük. Annyival rosszabb lenne az életük, mint az ittenieké? Nem tudom, van vagy négy évtizede, hogy Szófiában jártam. Akkor nálunk is, ott is más, a mostaninál sokkal rosszabb világ volt. És mégis vannak elegen, akik az akkorit visszasírják. Az életminőség mércéje nyilván országonként, egyénenként is változó, nem tudhatjuk, kit mi boldogít. Az Eurostat-felmérés azt vizsgálta, saját bevallásuk szerint a polgárok mennyire elégedettek az életükkel. Számomra meglepő az itteniek optimizmusa, annak tudatában különösen az, hogy szinte mindenki mindenkor panaszkodik. De kétségtelen, hogy felmérni tudni kell. Ez akkor is igaz, ha a média mást sem tesz a héten, mint hogy azt harsogja, az év vége nemcsak az ajándékosztás, hanem az össznépi és szakágazati tiltakozások kormánypróbáló időszaka is. Adunk is, kapunk is. Ha mást nem, legalább négy választást a jövő esztendőre. Hol a boldogság mostanában?
