Országomat egy lóért! A III. Richardnak tulajdonított szállóigével talán könnyebben megközelíthetem a témát, amiről prüdériából ritkábban beszélünk, vagy éppen szemérmesen hallgatunk. Pedig… Pedig mit ne ajánlanánk fel olyankor, amikor a leglehetetlenebb helyen és helyzetben hirtelen ránk tör a szükség, a kisdolog, vagy pláne a nagy, és nincs a közelben nyilvános illemhely, ahova elrohanhatnánk. De sajnos nincs! Marosvásárhely ilyen tekintetben is kivételes város. Bármit kínálna érte az ember, sehol egy árnyékszék, és ott marad a puszta szégyenében! Alig hiszem, hogy legalább egyszer bárki ne került volna ilyen kellemetlen szituációba. Nekem most azért jutott eszembe, mert az utóbbi időben sokfelé járva itt is, amott is feltűnt, milyen kiemelt figyelmet fordítanak az ilyesmire is. Nyilván a növekvő idegenforgalom is megköveteli, de mindenekelőtt a saját polgáraikra gondolnak a városgazdák. Vagy kik, mik.
Személyesen nem jártam ugyan a tátrai panorámabudiban, de nemrég láttam fotót, videót róla. A Tátrában a Tengerszem-csúcs alatt összkomfortos illemhelyet építettek a sziklákra a tavalyi viharban romba döntött vécé helyébe. Vízöblítésest! A budapesti Pop&Roll Art Toilet viszont a főváros szívében már magához tudott csalogatni. És érdemes volt csodalátásra indulni a Vörösmarty tér melletti Dorottya utcába, ilyen pop-artos nyilvános WC-vel eddig még soha nem találkoztam. Másfelé sincs hasonló a földgolyón. Persze biztos van másféle. Ezt a pestit, nem budait, dizájner tervezte, és valljuk be, inkább látványosságként szolgál. Amint a látogató belép oda, talán el is felejtkezik a létesítmény eredeti funkciójáról. Csupa fény, csupa szín, csupa csillogás! Csupa illat, és nem olyan, ami ilyen helyeken otthonos. Ennek saját illatot, saját zenét kreáltak. Labirintusszerű az egész, külön kaland felfedezni, és a leginkább tetsző fülkét kiválasztani. Emojik, emogramok, piktogramok, a manapság divatos digitális játékok, korábbi mozaikos, fürdőkultúrás, tükörtermes megoldások ámítanak el. De persze, ha sietni kell, az is megoldható. Bécsben, a híres Hundertwasser-ház és múzeum mosdójában keltett hasonló ámulatot a korábbi, másféle elképzelésekre alapozott látványvilág. Minden változóban, átalakulóban van. Már skibidi toiletről is hallhattunk. Az egy online websorozat, amelyben emberi fejjel rendelkező vécécsészék háborúznak olyan emberekkel, akiknek valamilyen elektronikai kütyü van a fejük helyén. Az első ilyen videó hamar népszerű mémmé vált az úgynevezett alfa generáció, vagyis a 2010 után születettek körében, és szakértők szerint ez volt az első saját online népművészeti jelensége ennek a generációnak. De ne cifrázzuk. Jó nekünk az egyszerű, hagyományos közvécé, csak legyen! És főleg legyen bármikor elérhető.
Megpróbáltam kideríteni, mi tudható erről Marosvásárhely krónikáiban. Fellapozva az Időtár vaskos köteteit, megtudtam, hogy a városi rendőrkapitányság már 1850 áprilisában fel akart állíttatni a vásártéren egy nyilvános illemhelyet. A városlakók tiltakoztak ellene. Az 1910. október 24-i keltezésnél olvasható, hogy Bernády György előterjeszti a törvényhatóság gazdasági és pénzügyi bizottságában a kávéházak nyitvatartási rendjét. És az is ott áll, hogy sor kerül három nyilvános illemhely kialakítására: a Szentgyörgy téren az ún. Csorgó-kút helyén, a vár alatt a Nyerges-házzal szemben és a főtéren, egy vonalban az Agrárbankkal. Találtam még erre vonatkozó adatokat: 1921-ben pályázatot hirdettek a városi illemhelyek felújítására, 1930 novemberében, 1936-ban, 1940-ben is napirendre került a téma. A köteteket összeállító történész, Sebestyén Mihály még emlékszik azokra a díszes, jellegzetes építményekre, amelyeket a város megújítója annak idején állíttatott Vásárhelyen. 2024-ben vagyunk, a Bernády-örökségből sok mindent használunk ma is. A szóban forgó alapvető civilizációs elvárás terén nagy a lemaradás. Nem várunk világrengető dolgokat, de az sem normális állapot, hogy ilyen tekintetben úgy nézzünk ki, mintha a harmadik világban tengetnénk életünk. Emojikat is illeszthet ide, kedves olvasó. (N.M.K.)
