Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
„…ez volt a színház. Mindig más volt,/ mindig ugyanaz. Örök vágyfolt.” Demény Péter Születésnapra című versének utolsó két sorát idéztem. Ennyi is sejteti, a SZÍNHÁZ volt az ünnepelt. Így, nagybetűsen, és nem valamelyik vagy akármelyik, hanem mindenik, illetve mindaz, ami és aki Tháliának tulajdonítható, őhozzá kapcsolható. Persze pontosítani is lehetne, hiszen a költő, író, szerkesztő arra az alkalomra írta lírai köszöntőjét, és olvasta fel október 17-én Kolozsváron a barátságos Györkös Mányi Albert Emlékházban, hogy a kiadók, szerzők és interjúalanyok, vagyis a főszereplők lelkes csapata a Prospero könyvsorozat elindításának 20. évfordulóját jubilálta. Hosszú névsort illeszthetnék ide, az ötletgazda Demény Péter mellett a beszélgetőkönyvek névadóját, Balázs Imre Józsefet és a mostani bensőséges ünnepség egyik hajtómotorját, az Ábel Kiadó örökmozgó mindenesét, Szikszai Attilát is említve. A köteteket korábban megjelentető könyvműhelyek, a Polis és a Komp-Press munkatársait sem kellene felednem. A támogatókat is sorolhatnám, de most nem tudósítást jegyzek, nem akarok leragadni a konkrétumoknál, azokat már azon frissiben sokan lereagálták. Nekem inkább az jutott eszembe, milyen gyakran és mennyiféle módon írunk, beszélünk, elmélkedünk a színházról mostanában. Nyilván az őszi évadkezdés, az új bemutatók és a különféle fesztiválok is erre késztetnek, de ennél azért többről lehet szó, úgy tűnik, hogy a színházi jelenségek újra nagyobb súllyal jelentkeznek a köztudatban. Hogy miért, azon valószínűleg a szakemberek máris rágódnak, de persze az is könnyen lehet, hogy csak bennem alakult ki ilyenszerű benyomás, és Thália az Thália, ő mindig fontos volt, mindig vitákat kavart, és ez örökre így marad. De tény, hogy azoknak a színművészeknek, operaénekeseknek, rendezőknek jelentős hányada, akikről az eltelt két évtized alatt több mint harminc kiadvány látott napvilágot, ott volt a kolozsvári összejövetelen, és meghatottan nosztalgiázva, vidáman anekdotázva, az író, újságíró, színházi szakíró szerzőkkel kvaterkázva sok mindent felelevenítettek pályájukról, társulataik életéről s ezeken keresztül a SZÍNHÁZ „mindig más és mindig ugyanazon” erdélyi, magyarországi megnyilatkozásairól. Színházi anekdotákból különben adott egy kis ízelítőt is a születésnapi találkozó katalógusa. És egy újabb kötet is a jelenlevők elé került. A friss Prospero-könyv alanya, a már közel négy évtizede Magyarországra áttelepült Á. Toszó Ilona a könyvszerkesztő Deménnyel társalogva, „élőben” is felidézte itthoni színészi pályaképét. Az anyaországban már csak családjának élt, szép hivatását ott nem folytatta. Ez nem egyedi eset, az áttelepülés sokkja nemegyszer okozott törést a színészi pályákon. Ennél a jelenségnél most nem időzöm. De hosszasabb elmélkedést is igényelne valamikor. A kötet Bernard Shaw-tól származó mottóját azonban idemásolom: „A színház nem egy tündérvilág, hanem kettő. Az egyik a közönségé, amikor a függöny felgördül. A másik, amelyet a közönség sohasem ismer meg, a színpadi embereké, a színészeké, amikor a függöny legördül.” Ezekről a dolgokról a Prospero-kötetekben sokan vallottak, őszintén beszéltek, élvezetesen idézték fel emlékeiket. A marosvásárhelyi színházi világ is gyakran életre kelt a könyvek lapjain és fotómellékleteiben. Nemcsak azért, mert az eddigi sorozat mintegy negyede vásárhelyi színészegyéniségeket hozott olvasóközelbe, hanem azért is, mivel a megszólaltatottak nagy többségét az itteni színiakadémia indította el a pályán. Toszó Ila, akire az idősebb színházkedvelők bizonyára jól emlékeznek, még a gyerekegyüttes legendás előadását, a Bíborkáné lányát is felvette színházi bemutatói sorába.
Remélhetőleg az emlékidéző jubileum után is folytatódik a könyvsorozat. Kötetbe kívánkozó kiváló színészegyéniségek továbbra is vannak, példás életművek kiteljesednek ezután is, és amint az eddigi kiadványok is tanúsítják, a munkásságukat, életpályájukat kirajzoló beszélgetőtársak ugyancsak akadnak városunkban is. A mai Tompa Miklós Társulat pedig, amely immár a 80. évadába lépett, biztos igyekszik majd elősegíteni a potenciális „alanyok” ilyenszerű érvényesülésének lehetőségét is. Mindannyiuknak sikeres évadot kívánok!