Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
az újkori angol filozófia egyik meghatározó alakja. A világ azáltal születik meg, hogy érzékeinkben, érzékelésünk révén megformálódhat, testet ölthet. Szélsőséges felfogása szerint, ha a világot nem érzékelnénk, nem is létezhetne. Az ember testben élő lény, akinek egész léte a tér, az idő, az anyag, a biológiai létezés között zajlik. Ugyanakkor tud saját létezéséről, önmagára mintegy kívülről lát rá, és saját létének végességével is tisztában van. Ez a tudása felül emeli őt a tér-idő-anyag világán, egyúttal azonban el is bizonytalanítja, kérdésessé teszi a világhoz való kapcsolatát és élete értelmét. Önmagán belül is létrehoz egy folyamatos tapasztalati kettősséget a test és a lélek, a szellem, a tudat anyagtalan világában. Dr. Fekete Anna pszichológust idézve – kis egyszerűsítéssel – azt mondhatjuk, hogy minden emberi kultúra legfőbb alakító tényezője az volt, hogy mit gondolt erről a kettősségről: a testre vagy a szellemre, erre a világra vagy a szellemi világra tette a hangsúlyt. Milyennek képzelte mindazt, ami szellemi, és milyen kapcsolatot látott az anyagi, érzéki és a szellemi között. Feltevődik a kérdés: milyen a belsőleg teremtett világ? Vajon mindenki számára ugyanolyan tulajdonságokkal bíró-e? Vagy ellenkezőleg, mindenki a maga érzékiségének a világában él? Miért van az, hogy egy hangzás vagy zenemű az egyik embernek kellemes, a másiknak pedig kellemetlen? Egy kép, festmény egyik embernek maga a teljes szépség, míg a másiknak nem tetszik. Vajon genetikusan meghatározott az érzékiség, vagy programozható? Ha a saját tapasztalatainkból indulunk ki, be kell látnunk, hogy bizonyos szabad mozgástere mindenképpen van az embernek. Ha csak a sörivók népes táborára gondolunk, bátran kijelenthető, hogy a szénsavval dúsított keserű íz biztosan megszerethető, bár kevés gyermek lenne képes egy ilyen folyadékot ösztönösen lenyelni. A szakemberek véleménye szerint ösztönösen csak bizonyos típusú érzéki benyomásokat tartunk kellemesnek, és teljesen bizonyos, hogy a felnőttkori érzéki preferenciáinkért egyértelműen szociális és kulturális neveltetésünk a felelős. Abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy kulturálisan meghatározott, hogy milyen ízeket, szagokat, milyen hangzásokat tartunk kellemesnek és érzékileg kielégítőnek. Kevesebben valljuk, hogy így van ez a látó- és tapintóérzékünkkel is. Az, hogy egy bőrnadrág viselése kellemes vagy kellemetlen, erősen viszonylagos. Ezek alapján akkor elmondhatjuk, hogy a külvilág dolgait érzékiségünk ruházza fel alapvető elemi tulajdonságokkal. Az érzékelés erősen személyfüggő. Ezért van, hogy minden ember csakis a maga privát érzéki világában él. Az embernek alapvető igénye van a külvilágra, de arra is, hogy belső világát külsővé tegye: látni, hallani, érezni akarja maga körül a világot és a többi embert. Folyamatosan gyűjti magába a létezés színeit, hangjait, mozgásait, és maga is folyamatosan színekkel, hangokkal, mozgásokkal ad hírt saját létezéséről. Létvágyban él – ezt a keleti vallásokból eredő kifejezést használja dr. Fekete Anna pszichológus. Az emberi világ érzékletes világ, mert megtapasztalása az ember idegrendszeréhez kötött. Az emberi lélek egy testi világban eszmél önmagára, így a testi érzékleti világot önazonosnak éli meg. Ez a világ önkifejezésének és szükségleteinek a kielégítésére is alkalmas. Folyamatosan érinteni, ízlelni akarja az élet legkülönbözőbb formáit, kapcsolatban akar lenni a megfoghatóval és a megfoghatatlannal, és örömöt érez, ha az anyagi és nem anyagi lét érzékletei zsonganak, száguldoznak idegrendszere labirintusában. Egymást is csak úgy ismerhetjük meg igazán, ha érezhető, tapintható, hallható élményekben tudunk egymással kommunikálni, és ha ez közvetlenül nem lehetséges, akkor a jelképes kommunikáció érzékletesebb formáit keressük, hogy lényünk belső tartalmai eljussanak másokhoz.
Bogdán Emese