Érzelmi mélységek és magasságok

Exkluzív interjú Pál Emőke színésznővel

Szerdán az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon a hosszú játékfilmek egyikeként levetítették Csoma Sándor Magasságok és mélységek (2022) című alkotását, amely Erőss Zsolt magashegyi hegymászó feleségének vívódásait mutatja be, miután megtudja, hogy férje nem tért vissza az utolsó Kancsendzönga-expedícióról. Sterczel Hildát, Pál Emőke, a kiváló szabadúszó színművész alakította. A filmszemle után a főszereplővel a forgatás kulisszatitkairól is beszélgettünk. 

– Mikor és hogyan választott ki Csoma Sándor rendező a főszerepre? 

– Csoma Sándor először a Fazekas Gyöngyi által 2014-ben készített Saudade című kisfilmben látott, és megjegyezte, hogy karakteres, úgymond filmes arcom van. Amikor elkezdett gondolkodni azon, hogy filmet készít az Erőss Zsolt eltűnése után történtekről, és a filmtervvel támogatásra pályázott, felhívott telefonon, és megkérdezett, hogy érdekelne-e a főszerep. Eljött Kolozsvárra, részletesebben megosztotta velem a tervét, fotókat is készített rólam. Utólag elmondta, hogy az egyiket a laptop képernyővédőjeként használta, és amikor elakadt a forgatókönyvíráson, akkor a fotóm ösztönözte a munka folytatásához. Azt tudni kell, hogy Csoma Sándor úgy dolgozik, hogy először kiválasztja a színészt a szerepre, és utána írja meg a forgatókönyvet. Majd, miután körvonalazódott a forgatókönyv, készítettünk néhány jelenetet, közben kiválogatták a többi szereplőt is. Trill Zsolt kapta meg Erőss Zsolt szerepét, hiszen nagyon hasonlít a hegymászóra. A felkérés még nem jelentette azt, hogy megkapom a szerepet, ugyanis készítenünk kellett egy próbafelvételt Trill Zsolttal, amelyben arra volt kíváncsi a rendező, hogy mennyire tudunk hiteles párt alkotni a kamerák előtt. Ezenkívül tíz napon át olyan próbafelvételeket is készítettünk, ahol más partnerekkel is együtt dolgoztunk. Miután lejárt ez a castingfolyamat, hajnalban indultam haza Budapestről, a rendező meghívott egy keleti étterembe reggelizni, és indulás előtt közölte velem, hogy enyém a főszerep. 

– Ezek szerint nem is volt olyan egyszerű a válogatás. A két kulcsfigura (Erőss Zsolt és Sterczer Hilda) mellett talán ennél nehezebb volt gyerekekkel dolgozni, hiszen a filmben Erőss Zsolt gyerekei is hangsúlyos szerepet kaptak. 

– A világjárvány második évében kezdtük meg az alaposabb munkát, amikor még nem lehetett színházi előadásokat tartani, így több időm volt foglalkozni a filmmel. Részt vettem a többi szereplő kiválogatási folyamatában is. A gyerekszerepre a válogatás több hetet tartott. Gerda (Erőss Zsolt lánya) esetében az volt a legfontosabb szempont, hogy tudjon sírni a kamera előtt, amikor kell, a kisfiú pedig még csecsemőkorú. Ilyenkor ikreket keresnek, hogy lehessen pótolni egyiket vagy másikat, ha nem bírják a forgatást. Ebben az esetben inkább az volt a nehezebb, hogy járványban találjunk olyan szülőket, akik a stábra bízzák a kisgyereket. Már nagyon közel voltunk a forgatás kezdéséhez, amikor végül sikerült megtalálni a megfelelő gyerekszereplőket. 

– Egy olyan esetet filmesített meg a rendező, ami nemrég történt, Erőss Zsolt kivételével minden szereplő él, Sterczer Hildának pedig szembesülnie kellett egy olyan érzelmi tükörrel, ami alig tíz évvel ezelőtt friss seb volt. Ez külön terhet jelent egy olyan színművésznek, aki mindezek tudatában alakítja a szerepet. Mennyire ismerted a valós történetet, Zsoltot és leginkább a Hildát, akinek a „bőrébe” bújtál a film főszereplőjeként?

– Természetesen gyergyóiként hallottam Zsoltról, hiszen ő is onnan származott. Én is értesültem arról, hogy Zsolt a legutolsó expedícióján eltűnt, és követtem az eseményeket, a feleségéről, Hildáról akkor még kevesebbet hallottam, mint Zsoltról. Amikor megtudtam, hogy felkérnek erre a szerepre, elkezdtem a témával kapcsolatos információkat szerezni: elolvastam a különböző hírcsatornákon megjelent írott és audiovizuális interjúkat, filmeket néztem meg. A rendezővel együtt beszélgettünk Kollár Lajossal, az expedíció vezetőjével. Elolvastam Révész Szilvia A Hópárduc felesége című interjúkötetét, aminek alapján a film is készült. Ezenkívül nagyon sok dokumentumfilmet néztem magashegyi alpinistákról, a hegymászásról, más hegymászók, hasonló helyzetbe került feleségének történetéről. Ez volt az intellektuális felkészülés. Utána volt egy fizikai is. Le kellett adjak a testsúlyomból, intenzívebben sportoltam, edzőterembe jártam, majd mesterséges mászófalon és via ferratán (vasalt mászóösvény) gyakoroltam, többet túráztam a hegyekben. Ehhez hozzájárult a lélektani felkészülés is. Olvastam a gyász folyamatáról, sajátosságairól. Megnéztem, hogy hasonló tematikájú filmekben hogyan közelítik meg a gyászfeldolgozást más színészek. Utolsó mozzanatként a forgatókönyv anyagából készültem fel. Mivel nem sorrendben vesszük fel a jeleneteket, pontosan tudnom kellett, hogy az adott jelenetben milyen lelkiállapotban van a szereplőm. Majdnem két évig készültem. 2021-ben fél évig forgattunk, egy tavaszi és egy őszi szakaszban. A körülmények miatt igazi kihívás volt egy ilyen komplex szerepen dolgozni.

– Milyen volt az első találkozás Sterczer Hildával?

– Hildát először saját lakásukban Mogyoródon kerestük fel a rendezővel és az operatőrrel. A pályázathoz kellett készíteni egy rövid videót. Azt is tervezte a stáb, hogy a hitelesség kedvéért a lakásukban forgatunk, de ezt a járvány miatt nem tudtuk megoldani. Emlékszem, hogy az első beszélgetéskor igencsak mérlegeltük egymást (legalábbis én őt). A harmadik találkozásunk volt emlékezetes, ugyanis elmentünk mesterséges falmászásra egy vadonatúj terembe. A rendező és az operatőr mellett ott volt még Trill Zsolt és Tankó Erika, a Hilda barátnőjét játszó színésznő. Hilda segített a mászásban. Több pályát is kipróbáltam. Kiválasztottam egy nehezebbet, ahol Hilda biztosított. Sehogy sem sikerült a felső szakaszon előbbre jutni, de nem adtam fel, többszöri próbálkozás után végre elértem a fal tetejét. Utólag aztán Hilda elárulta, amikor látta, hogy milyen kitartó és makacs vagyok, nyugtázta magában, hogy alkalmasnak tartott a szerepre. 

– Milyen helyszíneken forgattátok a filmet?

– A hegyvidéki jeleneteket Ausztriában, a Dachstein környékén forgattuk, Erőss Zsolték filmbéli lakása Szentendrén volt, míg az óvoda- és az utcajeleneteket Budapest környéki településeken vették fel. 

– Mennyire volt elégedett Sterczer Hilda a szerepformálásoddal? 

– Miután kétszer-háromszor is megnézte a filmet, azt mondta, talán egy kicsit erősebbnek érzékeltük a lelkiállapotát, mint amilyen valójában lehetett, de nem mondott határozott véleményt, mert még túl friss volt benne a film élménye. Persze voltak a filmben fikciós részek is, amelyeket a dramatizálásért kellett a forgatókönyvbe iktatni. Hozzám utólag is nagyon pozitívan viszonyult, gratulált, elismerte a munkámat. Jólesett. 

– Elégedett vagy a munkáddal? 

– Lelkileg nehéz vállalás volt a filmbeli szerep, egyrészt a téma miatt, másrészt mindezt nehezítette, hogy naponta legalább 12 órát forgattunk, de volt olyan is, amikor 16 órát álltam a kamerák előtt, ami amúgy is terhelő, hiszen komfortzónán kívüli helyzetben van egy színész. Ráadásul minden felvételen rajta vagyok, így nem igazán tudtam pihenni. Amikor átállás volt, öltöztettek, sminkeltek. Mindig olyan érzéssel mentem haza, hogy nem volt elég jó, emiatt folyton elégedetlenek voltunk a munkával. A forgatási nap végén már nem tudtuk megítélni, hogy miként, hogyan működött egy-egy jelenet. Tavasszal, amikor kezdtük a munkát, sokkal nagyobb volt a nyomás. A felvett anyagot összevágták, megtekintettük, és őszre már volt, amihez viszonyuljunk, ezért úgy érzem, hogy jobban sikerültek az őszi jelenetek. Amikor először, a bemutatón teljes egészében láttam a filmet, nem tudtam követni a történetet, csak magam néztem, azt, hogy maradtak-e hibák a játékomban. Volt is néhány, az egyik talán az, hogy Hilda hegymászóként jó fizikummal rendelkezik. Van egy jelenet, amikor felemelem a kisgyereket, és ez nehezen sikerült nekem, gondolom, Hilda sokkal könnyebben megbirkózott volna a súllyal... Na de ezeket lehet, hogy csak azért veszem észre, mert benne voltam, a nézőknek nem tűnik fel. 

– Mennyire segítette a rendező az alkotási folyamatot? 

– Nagyon sokat, mivel Sándornak nagyon jó filmes szeme van, és az apró részletekre is figyelt. Sokszor előfordult, hogy úgy éreztem, belülről sikerült visszaadni a lelkiállapotot, amit kért, aztán, miután a csapó lezárta a jelenetet, azt mondta, hogy kintről ez nem látszott, és többet kell beleadni. Amúgy több jelenetet közösen építettünk fel. Megbeszéltük a helyzeteket, voltak heves vitáink is, de mindenképpen alkotó partnerekként viszonyult a rendező hozzánk, színészekhez. Azt mondta, fanatizált bennünket, hogy a lehető legtökéletesebben éljük át a szerepet. Trill Zsolt is sokat segített, hiszen már több játékfilmben játszott, szerzett filmes tapasztalatot! Sokkal lazábban állt a kamera elé, a forgatások szünetében sokat anekdotázott, oldotta a hangulatot, nagyon sokat bátorított engem is, sőt a forgatási szünetekben is felhívott párszor, érdeklődött, hogyan megy a munka. Jó volt vele is együttműködni. És talán az itt tanultakat majd kamatoztatom a következő játékfilmemben. 

– Ez azt jelenti, hogy kilátásban van egy további játékfilmes felkérés?

– Volt egy konkrét ajánlat, csak egyeztetési problémák miatt vissza kellett utasítanom. A filmes világban a legkiszámíthatatlanabb egy ilyen felkérés, a legváratlanabb pillanatban is „megcsörrenhet a telefon”. Egy játékfilmbeli főszerep mindenképpen erős adu, de ez még nem jelenti azt, hogy kapkodnak majd utánam a rendezők. Most a színházi projektjeimre összpontosítok, tanítok a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának színész szakán, ahol végeztem. A forgatás után úgy éreztem, hogy kell egy kis szünet, jó volt visszatérni a stabil, komfortosabb színházi közegbe, de most már várom az újabb filmes ajánlatokat.