Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-10-26 16:00:00
Váltás történt a 8. forduló után a labdarúgó 4. liga rangsorának élén, miután az eddigi éllovas Marosoroszfalu nem tudott megbirkózni hazai pályán Mezőrüccsel. Ezt használta ki a Vulturii, amelynek szintén nehéz mérkőzése volt, ám sikerült 2-1-re nyernie Nyárádszereda ellen, és így veretlenül, mindössze két döntetlennel a tabella élére állt.
A mezőny erőviszonyai pedig lassan kezdenek átrendeződni ahhoz képest, amit az első néhány fordulóban láttunk. Nyárádszereda és az Academica Transilvania teret veszít, míg a botladozva kezdő CSM Dicsőszentmárton szinte észrevétlenül felakapaszkodott a dobogóra, mint ahogy Radnót is kezdi feledtetni a rossz rajtot.
A forduló legérdekesebb eredménye Szovátán született, ahol az eddig nyeretlen házigazda hetet vágott – szinte kétszer annyit, mint az előző hét fordulóban összesen – Dánosnak. Ezzel elhagyta a sereghajtó helyet, kettőt is előbbre lépve. Jelenleg egyetlen csapatnak nincs egyetlen győzelme sem, az utolsó helyre visszacsúszó Magyaró három döntetlennel szerezte eddigi három pontját.
Eredményjelző
4. liga, 8. forduló: Magyarói Viitorul – Erdőszentgyörgyi Kis-Küküllő 0-2, Marosvásárhelyi Vulturii – Nyárádszeredai ACS 2-1, Marosvásárhelyi Academica Transilvania – Radnóti CS 1-2, Marosoroszfalui Mureșul – Mezőrücsi Câmpia 1-1, Marosludasi Mureșul – Szászrégeni CSM Avântul 0-1, Dicsőszentmártoni CSM – ACS Búzásbesenyő 2-1, Szovátai ACS – Dánosi Gaz Metan 7-2.