2024. december 3., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Esélyek…

Ha tiszteletben akarunk tartani egy demokratikus elvet, akkor legalább az első esélyt meg kell kapnia arra, hogy többséget alakítson. Nem tudom, melyik párt lesz – a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vagy a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) –, de én innen indulok ki. Az első esélyt annak a pártnak kell megadni, amelyik a legtöbb mandátummal rendelkezik, bár ez nem túl gyakran történt meg az előző években – mondta a minap egy tévéműsorban az RMDSZ államfőjelöltje. Emlékeztetett, hogy 2014-től 2020-ig a PNL öt évig kormányozott úgy, hogy nem nyert választásokat. Tegyük hozzá,  a „jonapot peszede” elnök hathatós közreműködésével.

Véleménye szerint gazdaságilag és társadalmilag nagyon nehéz időszak következik, nagy költségekkel, és az USR-nek nincs kapacitása ellenzékben növekedni. Mint mondta, az USR-nek, akárcsak az RMDSZ-nek, van egy felső határa, ami fölé nem tud növekedni. Viszont a PNL és a PSD növekedhet, így a következő tíz évre tekintve felelősen kell politizálniuk, ezért a kettő közül az egyiknek ellenzékben kell maradnia.

Ettől a kijelentéstől egyesek a plafonig ugrottak.

A kampány közben dübörög, és egyre alpáribbá válik. A liberálisok generálisa, miután a szociáldemokraták nem szavazták meg azt a törvényt, amely lehetővé tette volna a még fungáló államfőnek, hogy szenátorjelölt legyen a PNL listáján, miközben államelnöki mandátuma még le sem járt, úgy megsértődött, hogy kijelentette: megszakítják a kommunikációt a PSD-vel, de kormányon maradnak. Ezek után nem vett részt a koalíciós üléseken, de még Ciolacu telefonhívásaira sem válaszolt. Mire a partner azt mondta, jelenleg a főtitkárokon keresztül, illetve telepátiával kommunikál a másik koalíciós párt elnökével. Vicces, csak az a baj, hogy az ország minden szempontból nehéz helyzetben van.

A legújabb felmérések azt mutatják, hogy Ciolacu a legesélyesebb az elnökválasztáson, a második helyen az AUR elnöke, George Simion végzett.

Egyébként van elnökjelölt bőven, hallhattunk fantasztikus programokat, ígéreteket, amelyek közül egyesek már a sci-fi kategóriáját súrolják. Például: a fiatalok megóvása a kábítószerektől vagy a demográfiai hanyatlás megállítása…

Marcel Ciolacu is bemutatta elnökjelölti programját, amelyben – csodák csodája – konkrét elképzelésekről is beszélt. Öt fő lépésben határozta meg a teendőket: a jövedelem és a vásárlóerő növelése; az ország újraiparosítása, az autópályák befejezése, esélyegyenlőség az oktatásban és az egészségügyben, illetve a diaszpórában élő románok tiszteletben tartása. Sőt, azt ígérte, hogy Romániát az EU tizedik legfejlettebb gazdaságává emeli.

Folyik a nagyotmondás. Ám a jelöltek nagy problémája, hogy a választók nem tartják túl sokra őket. Sokan hiányolják a jelöltek közötti politikai vitákat, a valódi versenyt. A politikusok kampánya – kivéve a hatalmas botrányokat – főleg a közösségi hálón történik, ezeken közvetítik a kellemetlen, vádló vagy támadó üzeneteket is. Lévén, hogy Romániában élünk, ahol nem mindenki jut internethez, sokan azt sem tudják, hogy választások lesznek, és egy-két kivétellel a jelölteket sem ismerik. Így az sem érdekli őket, hogy mit beszélnek. Ami azt is jelent(het)i, hogy a szavazáskor – ha egyáltalán elmennek szavazni – vagy a „kisebbik rosszra” ütik a pecsétet, vagy arra, akit az aktivisták diktálnak nekik.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató