Farkas Ibolya színművész laudációja a Bernády-emlékplakett átadó ünnepségén

Mai kitüntetettünk laudációját egy ars poetica-szerű vallomásának részletével kezdem: „Nem elég csak az, hogy megfelelő időben megfelelő helyen legyen az ember. Nagyon fontos, hogy azzal a lehetőséggel, amit a sors és a pillanat nyújt, élni tudjon. Nem elég megkapni valamit, a feladat, amihez hozzájutsz, kötelez. Ha tovább akarsz lépni ezen a pályán, maximálisan kell teljesíteni. Én maximalista vagyok. Soha nem elégedtem meg a félmegoldásokkal. Ilyen értelemben egész életem hatalmas kihívás volt. Azt akartam, hogy amiben jelen vagyok, amit én csinálok, hibátlan legyen. Persze, hogy nem sikerült hibátlanra. De mindent megtettem, hogy arrafelé haladjak.” Ez a hitvallás és az általa megvalósított példás életmű szervesen ráhangolódik arra az attitűdre és emberi tartásra, amit a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriuma legendásan maximalista névadója hagyatékának szellemében a Bernády-emlékplakettel jutalmazni kíván. Immár huszonötödször. A vallomást, amely számos életterület jeles képviselőjétől származhatna, nem nevesítettem, mert mindig arra törekedtünk, hogy utolsó pillanatig meglepetés legyen az ünneplendő személy kiléte, ez esetben azonban eleve esélytelen a titkolózás, hiszen aki ma átveheti a Gyarmathy János szobrászművész alkotta bronz kisplasztikát, egész eddigi életét rivaldafényben töltötte, gyakran bizonyította tehetségét, tudását önök előtt ezeken a deszkákon is. Farkas 

Ibolya művésznő Thália égisze alatt állt a város és közönsége, Marosvásárhely és Erdély magyar közössége, a szép szellem és a humanizmus szolgálatába több mint 65 éven át.

De miért is beszélek múlt időben? A marosvásárhelyi színházi élet Poór Lili-díjas Nagyasszonya a mai napig nem vált meg a színpadtól, itthon és külföldön is egyöntetű elismerést és hatalmas tapsot váltanak ki alakításai. Az Ady és Adél – „Lázálmok” az életünkből című monodrámában életre keltett Lédája pár hónapja a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján is egyaránt lenyűgözte a szakmát és a közönséget. Idén márciusban, 85. születésnapján hívei ismét zsúfolásig töltötték a Spectrum Színházat. Rá néhány hétre az EMKE adott át életműdíjat Farkas Ibolyának „az erdélyi magyar színművészet hírének itthoni és külföldi öregbítéséért, színésznemzedékek oktatásáért, 65 éves színművészi pályafutása elismeréseként”. Igen, a Tompa Miklós Társulat örökös tagja hat és fél évtizede kezdte el kivételesen gazdag és sikerekkel teljes pályáját. A hőskor egykori nagyjai között, a Székely Színház nagyszerű csapatában kapcsolódott be Thália keserédes világába, majd vált a színházi igazság sajátos jelenségeinek egyre elhivatottabb keresőjévé. Száznál is több emlékezetes színpadi szerep, hét filmszerep, számos tévés feladat, nagy visszhangú egyéni előadóestek, külföldi vendégjátékok, turnék jelzik e sokrétű életpálya magasra vezető útvonalát. Sőt még néhány rendezése is volt. Szenvedéllyel, de példás tudatossággal teljesítette hivatását. És úgy érezte, tapasztalatait, ismereteit át kell adnia az őket követő nemzedékeknek is. Hívták tanítani a színművészeti egyetemre, vállalta a kihívást. Az egyetemi hierarchia doktorátust követelt a professzori ranghoz, és 63 évesen ebbe is belement, Bukarestben szerezte meg a doktori címet, úttörőként egyengetve a hasonló feladatokkal szembesülő színészpedagógusok szemléletváltásának folyamatát. A színlapon persze nem doktorok dominálnak, de Farkas Ibolya színésznő sok szerepével járult hozzá lelki bajok enyhítéséhez. Egy ilyen alkalmi méltatás csak egy kis töredékét tudja érinteni mindannak, amit ez a hosszú és termékeny karrier felölel. Ha valaki részleteiben is visszatekintene a művésznő pályájára, megteheti a Prospero sorozatban kiadott beszélgetőkönyv által. Amennyiben hozzájut, mert még 2011-ben jelent meg, fogyó áru, és azóta is annyi minden történt. Ez akkor is igaz, ha tudjuk, két esztendőt kivéve, amikor a művésznő a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja volt, mindvégig Thália vásárhelyi papnője volt. Vagy éppen ezért?

Nem egyedül élte meg a játék örömeit, és küzdötte át a vívódásokkal telt éveket, a színház kétségekkel, nehézségekkel is teletűzdelt akadályversenyét. Volt egy ember, egy társ az életében, a férje, Lohinszky Loránd, akiben feltétel nélkül megbízhatott, akivel mindent megbeszélhetett. A Mester 100 éve született, nemrég emlékeztünk meg róla. Amikor 

Farkas Ibolyával valahol a vásárhelyi utcán találkozunk, önkéntelenül még mostanság is szétnézünk, hol lehet a közelben Lohinszky Loránd. Érdekes, hogy ő is itt, a Kultúrpalota nagytermében vehette át a Bernády-emlékplakettet 2010-ben, és mennyire örült neki! Ő akkor már tíz éve elhagyta a színpadot. Farkas Ibolyát még ma is vonzza a világot jelentő deszka. Adja Isten, hogy így legyen még nagyon sokáig!

Gratulálunk a díjhoz!

* Elhangzott 2024. október 25-én a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében