2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A MOL Gyermekgyógyító program pályázati eredményei

,A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány kihirdette a MOL Gyermekgyógyító program 12. pályázati kiírásának eredményeit. Maros megyéből két pályázat nyert támogatást.

A MOL Románia által biztosított 400.000 lejes támogatási alapból 18 civil szervezet valósít meg emocionális és művészetterápiás foglalkozásokat, valamint pszichoszociális beavatkozásokat 773 sajátos nevelési igényű, fogyatékkal élő, krónikus beteg vagy súlyos betegségből lábadozó gyermek részére. 

Maros megyéből két pályázat nyert támogatást: a Piros Orr Egyesület – a The wonder of music című pályázata révén zeneterápiával és a zeneterápiás eszközökkel való játék útján segíti a súlyos fogyatékkal élő gyermekeket, akiknek ezáltal fejlődnek kom- munikációs, motoros készségeik és emocionális kifejezőkészségeik. A másik nyertes a K’arte Egyesület, amelynek munkatársai művészetterápiát és játékterápiát (sandtray play) alkalmaznak harminc, szorongással küzdő gyermek és szüleik terápiájában az Equilibrum pályázat keretében.

A 18 nyertes pályázatot a 2020. november 2. és december 2. között beérkezett 77 pályázati kérelemből választották ki. A pályázó civil szervezetek fogyatékkal élő, krónikus beteg vagy súlyos betegségekből lábadozó gyermekeknek és fiataloknak biztosítanak emocionális és művészetterápiás tevékenységeket, illetve pszichoszociális bea- vatkozásokat. Összesen 26 megyéből érkezett pályázati kérelem, 43 egyesület korábban is pályázott a programban. A nyertes pályázatok megvalósítására 2021. február és augusztus között kerül sor. A nyertes szervezetek közül nyolc első alkalommal részesül támogatásban, tíz pedig korábban is sikeresen pályázott. A nyertes egyesületek Bukarestből, illetve Bihar, Brassó, Galac, Giurgiu, Hargita, Kolozs, Kovászna és Maros megyéből pályáztak. A nyertes pályázatok megvalósításában különböző mód- szereket alkalmaznak, így művészetterápiát (zene, rajz, festészet), játékterápiát, emocionális terápiát (bábozás és szerepjátékok, gyermekpszichodráma, meseterápia), szenzoros integrációt, foglalkozásterápiát, valamint állatasszisztált terápiát. 

A MOL Gyermekgyógyító program keretében 12 év alatt összesen 227 pályázat nyert több mint 4 millió lej támogatást, közel 13.000 gyermek és serdülő terápiás foglalkozásaira – tájékoztatott Felméri Erzsébet, a MOL Románia CSR és PR koordinátora és András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője. 




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató