Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Egy versben olvastam egyszer, nem volt valami elragadó költői alkotás, csak egy a tucatból, ami akkoriban az újságokban – minden rendű, rendeltetésű és rangú sajtótermékben – napvilágot pillantott meg, szóval azt olvastam, hogy a tenger feladata, hogy kéküljön. Akkoriban épp a tengerről jöttem haza, és bizony az általam látott, megtapasztalt és benne fürdést kínáló víztömeg nem teljesítette maradéktalanul a költő által kijelölt feladatát. Ugyanis többször volt zöld és türkiz, fekete, haragoszöld és sárga, sőt, ahogy a régi görögségben (a klasszikumban) oly gyakran megidézték – bíborszínű volt. A kék tengerekkel leggyakrabban azokon a képeslapokon és idegenforgalmi plakátokon találkoztam, melyek Itália vagy Görögország földközi-tengeri látképein szerepeltek. Ott mindig kék volt, amíg a nap ki nem fakította, vagy a gyűjteményben egy őt megillető dobozba nem került. (Igaz, minden elővételkor változatlanul kékben játszott.)
Na most már felmerül a kérdés, ki adta a tengernek az említett (idézett) kékülési feladatot? Milyen megfontolások alapján döntött úgy a költő, hogy a verstengernek, ha törik, ha szakad, az a feladata, hogy folyvást, feszt kéküljön. Gyakorló irodalmárok, tanárok, verselemzők és szerkesztők kézügyében azonnal ott a felelet: a költői szabadság serkenthette erre a versötlőt. A licencia poetica. A Wikipédián talált spanyol idézet oly megkapó, hogy engedelmükkel idézném az eredeti nyelven. Akinek egy kicsit is fűlik a nyelve a neolatin idiómákhoz, az nehézségek nélkül meg fogja érteni a költői szabadság lényegét:
„La licencia poética se considera como aquel recurso que el poeta tiene para ajustar sus versos a una cierta medida y rima. Estas licencias son importantes para el escritor porque le permiten dar a sus creaciones poéticas las características en términos forma, estilo y belleza.”
Na persze eltervezett munkácskámban nem erről akartam volna írni, hanem a tenger feladatáról – mint példamondat –, s magára a feladat fogalmára kívántam volna rátérni mint ismeretes emberi csatolmányra, hozzáadott értékre vagy kötelességre. Egyéne, csoportja, kora és civilizációs foka, neveltetése válogatja. Vagy nem is lehet válogatni, meg kell tenni. El kell végezni. A feladatok legtöbbje ilyen természetű. Sokak számára éppenséggel természetellenes.
A feladat lehet bizalmas vagy bizalmatlan. Az utóbbi esetében bizonyosan így van, amikor valakinek – isten óvjon attól egyébiránt – hivatalból rendelnek ki védőt. Az ügynek védője bizalmatlan védencével szemben, és fordítva, a feladat maga nehéz, sok kívánnivalót tételez fel, hálátlan, vagy, ahogyan egy időben a hazai sajtóban oly gyakran használták a forrásnemzedékhez közel álló tollforgatók: emberpróbáló. Ügyvédet próbáló.
A feladat lehet nyilvános, mindenki által ismert és lehet titkos. Az utóbbi megértéséhez, átérzéséhez elég kinyitni bármely tévécsatornát, és megnézni egy nyomozós filmet, ahol valaki beférkőzik egy bűnbandába, kémkedik, ügynökként zavart kelt vagy megpróbál menteni egy-két jó útra téríthető még nem nagyon elvetemültet. Az ismert feladatok sorába tartozik/követel például a romániai autósztrádák, autópályák hiányzó szakaszainak megépítése (befejezése), és egyáltalán a hazai közút- és vasúthálózat korszerűsítése, felgyorsítása.
A feladat lehet kellemes (eléggé limitált kiadásban létezik), és lehet kellemetlen. Legtöbbször. Kellemes feladat például ajándékot vásárolni születésnapra, szerelmünket és házastársunkat, rokoni hozzátartozóinkat alkalomadtán (búcsúzás, találkozás, reggeli felkelés, esti lefekvés, gratuláció alkalmával vagy csak úgy impresszionisztikus felindulásból) megcsókolni, megpuszilni, megsimogatni.
A kellemetlen feladatok felsorolása oldalakat venne igénybe, márpedig erre se terünk, se időnk nincs, és hiányzik a teljes társadalmi paletta, amelyből kedvünkre, kedvetlenül válogathatunk. Például kellemetlen feladat közölni az érintettel, hogy ki van rúgva, el van bocsátva, meg kell műteni, fel kell kelni reggel ötkor, ki kell menni az állomásra várni Czunczi bácsit, aki tízezer retyerutyával érkezik, és be nem áll a szája érkezéstől temetésig. Nem kellemes feladat megírni egy leckét, megoldani egy feladatot, elmenni egy hivatalba, várakozni a főnökre, aki sohanapján jön be a leggyakrabban az ügyféltalálkozóra. Panaszt tenni, mentőt, rendőrt hívni, de szükséges.
Vannak közfeladatot ellátó (egyen- és civil ruhás) közegek, és persze a másik véglet távlatában, mikroszkópjának tárgylencséjén a magánfeladatok is feltűnnek. Az előbbiekhez nem adunk fogózkodót, hadd törje a fejét rajta az állampolgár olvasó, a magánfeladatok körébe tartozik a főzés, a mosás, a piacra kiruccanás, bevásárlás, számlarendezés, házastársi hűség, gyermeknevelés, és ennek kudarcát/sikerét emelt fővel elviselni. Magánfeladat a polcról levett fokos könyv kiolvasása. Ide tartoznak a nemszeretem feladatok, amelyekről már volt szó, de ezek természete az emberek többségében szorongást kelt, lelkiismereti kérdéssé válik: meg kell csinálni, be kell fejezni, el kell küldeni, meg kell írni, vagy – és ez a legnehezebb – elfogadható kifogást kell keresni, miért is nem tettük, tesszük meg. Olykor beveszik, máskor simán átlátnak rajtunk.
Maga a csütörtöki kimenő is feladat. Penzum. Exercices. Senki sem vetette elém. Önként húztam magamra. Mint reggel a takarót.