Felszabadultan, örömmel tanuló kisdiákok

Példamutató összefogás

Eléggé nagy az összevisszaság a veszélyhelyzet kihirdetése óta a romániai oktatásügyben. Nagyobb figyelem övezte a cikluszáró vizsgákra készülő diákokat, ami azonban a többi évfolyamot illeti, egy hónappal az iskolák bezárása után jelent meg a távoktatásra vonatkozó konkrét ösztönzés, amihez az oktatásügyi tárca útmutatókat ígért, és kilátásba helyezte az online tevékenység felügyeletét. Vannak iskolák, pedagógusok megyénkben és feltehetően szerte Erdélyben is, amelyekben, akikben volt kezdeményező- és szervezőkészség, és sikerült megnyerniük a szülők segítségét, hogy felszabadult, örömmel tanuló gyermekekkel tovább folytassák az oktatást. Egy példát idézünk a sokból, ami tanulságos lehet. 

Szilágyi Hajnal, az Európa Általános Iskola I. D osztályának tanítónője kolléganőihez hasonlóan már a kezdetektől sikeresen tért át az online oktatásra. Tanítványai (21-en vannak) hamar megkedvelték, és a szülők is elismeréssel figyelték, hogy jó légkörben, nem megterhelő módon, a gyermekek örömére folyik tovább a tanítás a számítógép képernyője előtt. Kisdiákjai naponta láthatták a „tancit”, hallhatták a magyarázatot, kapcsolatban voltak osztálytársaikkal, miközben hasznosan telt el a délelőtt. Tény, hogy ehhez a tevékenységhez valamelyik szülő segítségére és a megfelelő felszerelésre is szükség volt, de 18 diák esetében ez nem jelentett akadályt.

– Hogyan szervezted meg az online „sulit”?

– Első osztályom van, amikor a betűtanítás, az írás-olvasás oktatása áll tevékenységünknek a középpontjában. Lehetetlen tovább haladni anélkül, hogy a gyermekek ne ismernék a betűket, ne tanulnának meg olvasni. Ma sem tudhatjuk biztosan, hogy az oktatásügyben mi lesz a következő lépés. Ha felfüggesztik az évet, vagy gyorstalpalással kell befejeznünk, az nem teszi lehetővé, hogy az első osztályos gyermeknek az összes betűt megtanítsuk. Vannak ugyan, akik tudnak már írni-olvasni, de számuk a többséghez viszonyítva kevés. 

Van egy közös Facebook-oldalunk, amelyet a szülők hoztak létre az előkészítő osztály megkezdésekor, hogy kapcsolatban legyünk egymással, s bizonyos rendezvényeinket népszerűsíthessük. Ezen keresztül beszéltük meg, hogy elkezdem az online tevékenységet a gyermekekkel. Fiatal szülőkről van szó, akik kivétel nélkül okostelefont használnak, és egyetértettek a javaslataimmal. Két gyermek maradt ki a közös online tevékenységből, de nem eszközhiány miatt, hanem azért, mert mindkét szülő dolgozott délelőtt, és mivel még nem tudnak a diákjaim írni-olvasni, a szóbeli kommunikáción alapult a tanítás.

– Hosszú ideig az oktatásügyi minisztériumból a tanfelügyelőségen keresztül érkező utasítások arról szóltak, hogy a távoktatás során az ismétlésre kell összpontosítani.

– Mi is kezdetben a tananyag elmélyítésére, begyakorlására helyeztük a hangsúlyt. Ebben a segítségemre volt, hogy a Kreatív kiadó digitális tankönyveket* bocsátott a rendelkezésünkre, amelyeket nagyon jól tudtunk használni. A mi tankönyveink is elméletileg digitális tankönyvek kellene hogy legyenek, de nem azok. A digitális tankönyvek használata újszerű volt a tanítványaim számára. Ami engem illet, minden feladatot előre elvégeztem, felmértem, hogy mennyi idő szükséges a megoldásukhoz, és az esetleges nyomdai hibákat is kiszűrtem. Az első hetekben ezzel a módszerrel próbáltam a lelket tartani bennük. Azt követően ajánlást kaptunk a megyei tanfelügyelőségtől, hogy használjuk a Zoom kommunikációs programot. Ezt követően 9 órakor bekapcsoltam a gépet, a diákok is rákapcsolódtak, és háromnegyed tízig tartott az óra, ha hosszabbra nyúlt, a tanítványaim figyelmeztettek, hogy túlléptem az időkeretet. 

– Megkérlek, kicsit részletezd!

– Előttem van a számítógép kép-ernyője, azon a diákok többségének az arca. Leírtam ábécérendben a nevüket, és próbáltam egy rendszert bevezetni úgy, hogy meghatároztuk a szabályokat, akárcsak az iskolában: először én mondom, amit kell, utána ők, hogy elkerüljük azt, hogy mindenki egyszerre beszél. 

– A program lehetővé teszi, hogy a tanítót és egymást is lássák?  

– Igen, így van. Az első nap azt beszéltük meg, hogy miért tartják jónak és kevésbé jónak, hogy ilyen módon fogjuk folytatni a tanulást. Szinte mindenki számára az volt a jó, hogy későbben kellett felkelnie. Én 6 órakor keltem, előkészültem minden szempontból, mint ha iskolába mennék, előkészítettem az órához szükséges szemléltető anyagot úgy, hogy néha két-három laptop is volt körülöttem. Az elsőseim ugyanis néha olyan kérdéseket tesznek fel, hogy nem kapok levegőt. Véleményükből az derült ki, hogy a többségnek hiányoznak az osztálytársak, a szünetek és a személyes példa. Az órarendet úgy állítottam össze, hogy a főtantárgyakra alapoztam, például magyar nyelvű kommunikáció, matematika és környezetismeret követte egymást egy-egy fél órában. Ameddig hozzászoktunk a módszerhez, másfél-két héten át a korábban tanult ismereteket mélyítettük el.

Kezdetben egymásnak ellentmondó utasításokat kaptunk, a nagyobb osztályokban valósággal öntötték a tananyagot, a feladatokat, ami egy idő után követhetetlen volt a diákok számára, a szülőkről nem is beszélve. Ahol két-három gyermeknek kellett volna megmagyarázni az új ismereteket, nagyon nehezen ment, és nem jutott mindenre idő. Nekem is egyeztetnem kellett a kolléganőimmel, hogy abban az esetben, ha egy családból két testvér jár hozzánk (és sokan vannak ebben a helyzetben), hogyan állítsuk össze az órarendet úgy, hogy mindkét gyermek hozzáférjen a számítógéphez. Az iskolánkban ugyanis a közvetlen kolléganőim is megszervezték az online oktatást. Ez könnyebb volt a nagyobb gyermekek esetében, akiknél már nincsenek írási, olvasási gondok. Az első osztályosoknál viszont szülői segítség nélkül nem működhet a távoktatás, különösen a feladatkiosztás. Ilyen szempontból nagyon jó helyzetben vagyok, a szülői közösség nagyon segítőkész, mert tudják, hogy közös a célunk: a gyermekek előrehaladása. 

– Említetted, hogy egy idő után az új leckékre is rátértetek.

– Amikor rájöttem, hogy gyorsan telik az idő, levelet írtam a szülőknek, és a véleményüket kértem. Már látszott, hogy a rendkívüli helyzet elhúzódik, ezért a tanév végéig fennmaradó időben nehéz lesz bepótolni az új betűk elsajátítását. A szülők egyetértettek abban, hogy új leckéket tanuljunk, és házi feladatot is adjak a tanítványaimnak. Hetente két új betűvel ismerkedtek meg, ez nem volt nehéz, mert a kétjegyű betűkről volt szó, amelyek jegyeit külön-külön már korábban tanultuk. A digitális tankönyv, amit a közös Facebook-oldalon ők is használhattak, nagy segítségünkre volt. Románból új leckét továbbra sem tanítottam. Mivel tavasz van, ezzel a témával foglalkoztunk nagyon elmélyülten. Nagyon hasznos volt az érmelléki kolléganők „telesulijának” az anyaga (Távoktatás Bihar megyében), amit a gyermekek is használhattak. Megtanultuk a virágok, vándormadarak nevét, és a húsvétból is egy kis ízelítőt, valamint a húsvéti köszöntést, miután magyarul is megbeszéltük, amit az ünnepről tudni kell. A leckékhez kapcsolódó kézimunka sem maradt el. Kisfilmet néztünk és beszéltünk a bolygókról, a víz körforgásáról a természetben. Voltak gyermekek, akik feltették a közös Facebook-oldalunkra a megoldott házi feladatokat. Ezek csak ajánlottak voltak, nem kötelezők. A szülők kérték, hogy tegyem fel a közösségi oldalunkra a leckét is az ajánlott feladatok mellett, és délután azok is megtanították gyermeküknek, akik délelőtt nem tudtak a tevékenységbe bekapcsolódni. A tanítást minden reggel zenével kezdtük. Csoportfeladatokat is megoldottunk, például matematikából, és hihetetlen, ahogy igyekeztek, hogy ki számol gyorsabban, ki tudja jobban a szabályokat. Kicsit nehéz kiválasztani a képernyőn látható kezekből, hogy ne mindig ugyanaz a gyermek feleljen, ebben segített a névsor, hogy egyforma módon foglalkoztassam őket. Mivel nagyon közlékenyek, nem volt könnyű megszokni, hogy meghallgassuk türelmesen egymást, már csak azért sem, mert személyesen régen találkoztak. Április elsején viccesen bejelentettem, hogy másnap kezdődik az iskola. Jó volt nézni, ahogy örömmel csodálkoztak azon, hogy valóban elkezdődik az, ami számukra az igazi iskolát jelenti, aztán kiderült, hogy csak tréfa. Amikor elköszöntem, mindig közöltem, hogy másnap reggel milyen tankönyvük, füzetük legyen előkészítve. 

Látván, hogy a tanfelügyelőségtől kapott Zoom program akadozott néha, egy szülő felajánlotta az ő hivatalosan megvásárolt programját, ami megkönnyítette a dolgom. Bár voltak szülők, akik igényelték volna, hogy a vakáció idején is folytassuk a távoktatást, mivel nem volt egyértelmű a válasz, úgy döntöttem, a szünidő a gyermekeknek is szünidő, és két hétre leálltunk. Április 21-én kezdtük újra, és minden tevékenységet a Föld napjának szenteltünk. 

A szülők néha a véleményüknek is hangot adtak, az első „zoomos” óra után a közös oldalra írta az egyik szülő, ami megható volt számomra: „Drága tanítónő, úgy érzem, hogy nem hallgathatom el a visszajelzést. Ezúton szeretném megköszönni a gyermekekre szánt időt, energiát, a háttérben történt szervezkedést, munkát. Nagyon nagy hatással volt a kisfiamra, s gondolom, a többi gyermekre is, hogy láthatták egymást, hallhatták a tancijukat, és meg tetszett hallgatni az érzéseiket. Eddig is tudtam, hogy mennyire fontos a tanítónő a kisfiam számára, de ma elkönnyeztem magam az óra végén, amikor láttam az eltelt napok szorongásai alól felszabadult gyermeket, aki újra látta a tanítónőt, hallotta, hogy nincs vész, együtt vagyunk. Még egyszer köszönjük, kívánom, hogy Isten fizesse vissza azt a sok jót, szeretetet, időt, energiát, amit a »bogaraira« pazarolt.”

Bajka Éva asszisztensnő három gyermek édesanyja: – Jólesett a gyermekeknek, hogy láthatták a tanítónőt, hallhatták egymást a pajtásokkal, érezték, hogy ha fizikailag nem is, de mégis együtt vannak. Hatékony volt az online oktatás, a leckékkel is tudtak haladni. A tananyagot, amit elmagyarázott, tudtuk követni, és sikerült megoldani a feladatokat. Sikeres próbálkozásnak tartom – nyilatkozta. 

Lako Andrea főasszisztensnő, két iker kisfiú édesanyjának véleményét is lejegyeztem:

 – A férjem foglalkozott a gyermekekkel, mert ő tanár, nekem pedig nagyon sok munkám volt ebben az időszakban a kórházban. A férjem szerint nagyon jól működött, és sokkal rövidebb idő alatt megtanulták a tananyagot, mint az iskolában az ötvenperces órákon. Az ikreink minden feladatot elvégeztek, amit a tanító néni kért. Annak ellenére, hogy nem a mi korosztályunkhoz tartozik, Hajni tanító néni nagyon ügyesen beilleszkedett az online rendszerbe. Hasznosak voltak a magyarázatai, a gyermekek aktívan bekapcsolódtak az órákba, türelemmel kezelte őket. A férjem, aki egyetemen tanít, el volt ragadtatva. Azt mondta, hogy nem bánná, ha mindig így folyna az oktatás, mert a gyermekek hamarabb megtanulnák a leckét. 

– Szerintem minden kolléga megtalálta a módját annak, hogy felvegye a kapcsolatot a tanítványaival, és közösen dolgozzanak. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a munkámat a fiatal szülői közösség segítőkészsége könnyíti meg, amely megjegyzések nélkül mellém áll, és nem a hibát keresi, hanem azt, hogy miben segíthet – összegzett Szilágyi Hajnal.