Fény és árnyék a város fölött

Ünnepélyes, forgatagos napsütésben érkezem Torda felől a városközpont felé. A nap már valahol Budapest és Bécs között halad nyugat felé, de még visszasüt a pár emeletes tömbház fölött, és fénye mgtörik a feketén csillogó modern épület üvegfalán. Ma így fogad ez a város, s érzem is, hosszú idejű távollét vagy hosszú út után jó érzés hazaérkezni ide, amely ugyan nem szülőhelyem, viszont életem egyik megszépült ideje. Aztán felhangzik bennem egy kérdés: hol is érkezem én „haza” ebbe a városba?

Mert amint feltűnik Maroskeresztúr és Meggyesfalva között a kétnyelvű várostábla, ahol egykor tehetségtelen művészek a táblafestést gyakorolták, bizony ott nem dobban meg a szívem sem a jobb oldali üzletsor látványától, sem a bal oldali műtrágyagyár füstös fogadásától. Valahol az irdatlan postapalota feltűnésénél kezdem érezni, hogy ez az én városom, s keresem is, mit láthatnak azok, akik először érkeznek Torda felől a városközpontba. Kellemes meg- lepetéssel veszem észre, az első felirat magyar: Kobak könyvesüzlet, s e kedves fogadtatásban még az sem zavar, hogy az augusztusi kánikulában kiszáradt a fényes épület előtti virágtartókban a virág meg a zöld fű.

A nap lassan Párizs felé halad, most már a főtéri épület másik oldalát világítja meg, ahol minden az Exchange felirattal kezdődik. Főtéri sétáim alatt ezt az angol szót véglegesen megtanultam: exchange – pénzbeváltó. No, persze, nem onnan tudom, hogy itt magyarul is kiírták volna, de az épület másik végében is van egy pénzbeváltó, s ott legalább ennyi olvasható: forint maghiar. Méghozzá nem is akármilyen társaságban, mert fölötte ott látható az euró, az amerikai dollár, az angol fontsterling és a svájci frank. Úgy látszik, a magyar pénz még kell itt a városban, de a magyar szó nem nagyon.