Figyeljünk a megnevezésekre
Különösen érdekelnek a Maros megyében dolgozó és élő falusi emberek mindennapjai, ott is dolgoztam, a Kis-Küküllő mentén.
Rég olvasom a Népújságot. Igaz, csak az interneten, mert messze lakom Vásárhelytől. Mivel vissszahúznak azok az emlékek, amelyek ott születtek, amikor szeretett városukban dolgoztam, szívesen olvasok az ottani eseményekről. Magamról csak annyit, hogy olyan nyugalmazott agrármérnök vagyok, aki Kolozsváron utolsóként államvizsgázhattam magyarul s 16 éve szerkesztem a Bánsági Magyar Gazda rovatot a helyi újságban.
Különösen érdekelnek a Maros megyében dolgozó és élő falusi emberek mindennapjai, ott is dolgoztam, a Kis-Küküllő mentén. Jólesik, amikor arról olvashatok, hogy jó eredmények is születnek falvainkon.Viszont nagyon rosszul esett, amikor arról számolnak be önök, hogy Maros megye magyar gazdái román tarka teheneket tartanak, tenyésztenek és mutatnak be kiállításokon.
Előrebocsátom, hogy a magyar szaknyelvben román tarka szarvasmarha elnevezés nem létezik. Ugyanis az a szarvasmarha, amelyet önök ilyen néven neveznek meg, az 1890-es évek után született meg az erdélyi (magyar) szürke marha és a svájci siementhal vagy a svájci piros tarka kereszteződésével, a magyar állam gondoskodása és a magyar és szász gazdák kitartó munkájának nyomán. 1960-ig még a románok is erdélyi piros tarkának nevezték, de az akkor újjászülető román agrársovinizmus átkeresztelte, minden jog nélkül román tarkának. Ilyen névhasználatra még nekik sem lenne joguk. A keresztezésre azért volt szüksége a magyar államnak és a gazdáknak, amely állam keretében éltek elődeink is, mert az akkor használatos erdélyi (magyar) szürke marha jó igásállat volt, de kevés tejet termelt. Ezért vált szükségessé egy vegyes hasznosítású (tej+ igavonás) szarvasmarha megteremtése és ez lett az erdélyi vagy magyar piros tarka.
S arról, hogy hogyan született meg a mai erdélyi magyar nyelvben a román tarka elnevezés, csak annyit, hogy ennek oka a megszűnt magyar gazdászképzés, s így a ma az állatorvosi egyetemre kerülő magyar diákokat erre tanítják és nincs, aki megmagyarázza nekik tévedésüket.
Kérem, tegyenek önök is azért arról, hogy ami a miénk, azt ne bitorolhassa senki, és ne tájékoztassuk félre a magyar olvasókat. Legyünk büszkék arra, ami a miénk! Még csak annyit, hogy eddig már három újság szerkesztőségének hívtam fel a figyelmét erre a hibás elnevezésre, használatra. Remélem, jelzésemet nem szemrehányásnak veszik, mert csak meg szeretném védeni azt, ami a miénk.
Kiss Károly, ny. agrármérnök
