Foci és politika
2025-09-01 15:00:00
- Kuszálik Péter
A futball nem tartozik a kedvenceim közé, és nem is nagyon értek hozzá; ráadásul azt sem lehet pontosan körülhatárolni: mit jelent az ’értés’. Elegendő, ha ismerem a játékszabályokat, avagy tudnom kellene az Aranycsapat névsorát is? Négy dologra emlékszem a foci világtörténetéből: 1. a Foresta Fălticeni megverte a Rapidot, és továbbjutott (de hol, mikor és miért, arra már nem emlékszem); 2. Ceau elvtárs szülőfalujának a focistái 18–0-ra vertek egy másik csapatot, így felsőbb osztályba léphettek (olyan bundaszaga volt az esetnek, mint egy cserzőműhelynek, de szemet hunytak az ügyben); 3. az emberi butaság mértékét az is jellemzi, hogy két dél-amerikai állam futballháborút vívott egymás ellen; 4. Sárosi Gyurka bá attól lett világhírű, hogy a válogatott egyik meccsén a csapat nyolc góljából hetet ő rúgott, ám ennél fontosabb az általa leszögezett alapelv: „Játszani kell a futballt, mert nem futball az, ami birkózásból és versenyfutásból áll.” Ily’ kevés tudással még a Kezdő Drukkerek Társaságába se vennének föl. Vállalom a foci-analfabéta státust, és továbbra sem szólok bele a labdarúgás dolgaiba.
A politikával más a helyzet, mert a profik között túl sok az amatőr politikus. A sajtószabadság kitörése – pontosabban az alkotmány megszavazása – óta élek a véleményalkotás jogával. S örömmel nyugtázom, hogy a csetlő-botló politikusokról fogalmazott pamfletjeim jobbak a focieredményeket illető tippjeimnél. Két kis emlék a politikához való viszonyommal kapcsolatban. 1982 táján (az ipari ’korszakomban’) beszélőre hívtak a nyakkendős fiúk, és figyelmeztettek: tudomásukra jutott, hogy a véleményem nem egyezik a párt tanításaival, jobb lenne, ha kevesebbet locsognék. Lakatot tettem a számra, de a Ceau-rendszert már az se mentette meg a bukástól. 1990 karácsonyán Édesanyám figyelmeztetését is megfogadtam: „nem neked való a politika”. Nem járok gyűlésekre, csak itthonról küldözgetem a meglátásaimat.
Sokat írtam mostanság a politikáról, de még nem tisztáztam a fogalmat. Íme: „A(z állam)hatalom megszerzése, gyakorlása, megtartása vagy befolyásolása érdekében kifejtett közösségi vagy egyéni tevékenység” (M. értelmező kéziszótár, 2003). A felsorolt tevékenységektől távol tartom magam, még a befolyásolás vádja sem érhet (mint tudjuk: a kutyaugatás sem befolyásolja a karaván haladását).
Olvashatták a lényeget: hatalom. Ez az urak doméniuma és dolga (hobbija?), a politikusok első pillantásra össze is téveszthetők a diplomatákkal. Azt már Móra Ferenc is megírta: „nem jó az urakkal egy tálból cseresznyézni, mert meglődözhetnek a magjával”, de kéznél van egy másik hasonlat is: „a jó kávé erős, mint a gyűlölet, édes, mint a szerelem és fekete, mint a diplomata lelke”. A hatalmi harcot kemény módszerekkel folytatják; az állatvilágban tapasztalható vérengzések oka általában az éhség (pl. farkas kontra nyúl), a bikák vetélkedése pedig a vezérhím státus megszerzését célozza. A politikai porondon zajló viadal is kegyetlen a maga módján (lásd az utóbbi 12 hónap politikai merényleteit). Van, amikor a banda valamely tagja a főnök útjában áll, de az is előfordul, hogy egy magányos puskás tart lőgyakorlatot. Nagy Péter cár a saját fiát (Alekszej cárevicset) végeztette ki, mert az szembeszegült a reformjaival. Aki zavart kelt vagy fölöslegessé vált, attól rövid úton megválnak. Ion Gheorghe Maurer 1958. jan. – 1961. márc. között az Államtanács elnöke (= államfő), azután miniszterelnök volt. 1974-től kegyvesztett lett, ezért betegnyugdíjba ment. 1990 után talán még adhatott volna néhány jó tanácsot, de már nem osztottak neki lapot.
Az istenadta nép pedig csak bámul, sokszor fogalma sincs arról, hogy mi történik vele és a világgal / világban. Meg lehetett volna akadályozni, hogy a tannenbergi csatában (Mazuri-tóhátság, 1914. szept.) Hindenburg serege öt nap alatt százezernél több orosz katonát lőjön le, avagy az orosz polgárháború és a kommunizmus győzelme 16 millió áldozatot követeljen? Nem, kérem tisztelettel! Az „államhatalom megszerzése, gyakorlása és megtartása” magasztosabb feladat annál, hogy efféle apróságok miatt fékezné az iramot. Egy ’kivételes képességű’ politikusról olvastam a minap: gonosz és hasznos dolgokat, zseniális és bumfordi megoldásokat is képes kitalálni, akár ugyanabban az órában. Aszerint, hogy milyen célokat próbál elérni…
Fennebb idéztem: a politika célja nem a nemzet boldogulása, hanem a hatalom megragadása és megtartása. Nem csodálkozhatunk hát, ha egy okleveles politológus így jellemzi a magyarországi helyzetet: „a hatalmon maradáson túl nincs közös cél”. Lehetőségként egy személycserét is megpendített: „Orbánt nem lenne olyan egyszerű lecserélni Lázár Jánosra” (Tóka Gábor; 444.hu, jún. 24.). Nemrég a válasz is megszületett: „nincs ilyen ambícióm, a Fideszben pedig foglalt a szék”. (Lázár János, 444.hu, szept. 29.) Géza bácsi minden helyzetre érvényes jóslata szerint: „Ha nem változik, akkor így marad.” Erre mérget lehet venni, az fixum. Valami serceg azonban, mert korábban nem olvastam ilyen velős véleményt: „a Fidesz mostanra olyan elviselhetetlenül ellenszenvessé tette magát, annyit lopott és olyan pocsékul kormányzott közben, hogy magyarok milliói bárkire, akinek csöppnyi esélye van ellene, örömmel adják a voksukat”. (Magyar Hang, 28. sz. 25. old.) Az oppozíció konokabbjai már a patás ördöggel is kiegyeznének, de én nem látom annyira súlyosnak a helyzetet. Meg aztán: majd csak találnak egy ügyes legényt, aki helyrebillenti az egyensúlyt, ’sze a mesében is mindig került kérője a királylánynak.
