2024. december 4., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Már a tanév elején rengeteg programmal készül az MMDSZ

Szeptember 11-én becsengettek az iskolákba, hétfőn pedig a marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemen is megkezdődött az oktatás. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy most már minden a tanulásról fog szólni, hiszen a tanévkezdés a szórakozásra és a közösségi élményekre is lehetőséget teremt. Ilyenekből pedig városunkban sincs hiány a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetségnek köszönhetően, amely már gőzerővel szervezi az eseményeit, sőt olyan rendezvénye is volt, amelyre még az egyetem évnyitója előtt került sor.

„Vasárnap, első eseményként, megszerveztük az Első(s)segélyt, amellyel a cél az volt, hogy az elsőéves diákokat körbevezessük az egyetem épületében, hiszen a gólyák többsége nem tudja, hogy hol találja azokat a termeket, ahol az órái lesznek” – mondta lapunknak Czink Gergő, az MMDSZ elnöke. Emellett a felsőbb évesek információkat is megosztottak az újdonsült hallgatókkal, így például arról is szó volt, hogy milyen színű köpenyben kell járni, valamint, hogy a testnevelés órának melyek a szabályai.

Az MMDSZ-elnök véleménye szerint egy ilyen jellegű eseményre, mint az Első(s)segély, szükségük van a gólyáknak, még akkor is, hogyha kapnak az egyetemtől tantervet és órarendet. „A vasárnapi eseménynek, idén is, mint minden évben, megvolt az összerázó része, ez egyetemi szinten nem létezik, így kötelességünknek érezzük, hogy pótoljuk” – nyomatékosította Czink Gergő. Az elsőévesek 85%-a idén is részt vett az eseményen.

Az Első(s)segélyt követően az MMDSZ már az első tanítási héten megszervezi az idei tanév úgymond kezdőbuliját, amelyet köpenyavatónak kereszteltek el. Erre csütörtökön kerül sor, és lehetőséget teremt arra, hogy az elsőévesek megismerkedjenek a nagyobbakkal. Ezt követően a hétvégén már az első tábort, a műhelytábort is megszervezi az MMDSZ.

Ez a diákszövetség egyik döntéshozatali fóruma is, a táborban részt vevő diákok ekkor szervezik meg a tanévben esedékes rendezvényeket, osztják le a feladatköröket. Továbbá a műhelytáborban módosítják a belső működési szabályzatot is. A varjútábor és a műhelytábor az MMDSZ két olyan eseménye, ahova csak szervezők mehetnek el, vagyis ide nincs lehetőségük a mostani elsőéveseknek ellátogatni, hiszen ők még nem tudják, hogy miben áll a diákszervezeti munka, emelte ki az elnök. Tehát a hétvégi eseményre azokat a felsőbb éves hallgatókat várják, akik úgy érzik, hogy szeretnének valamit hozzátenni a diákszervezeti munkához, vannak ötleteik, javaslataik, és azt szeretnék, hogy ezekből az ötletekből alkalomadtán valóság váljon.

Azonban az újdonsült egyetemisták sem kell elkeseredjenek, hiszen bő egy hónap múlva nekik is lehetőségük lesz táborba menni a diákszövetséggel, a gólyatáborba, amire október 20-22. között kerül sor. Ez egy örök emlék mindenki számára, ilyenkor tudatosul a hallgatóban, hogy most már ténylegesen egyetemista, húzta alá a diákszövetség elnöke. A gólyatáborban több ügyességi, ivós és szerencsejáték várja az elsőéveseket. A felsőbb éves hallgatók számára ez a tábor remek alkalmat kínál arra is, hogy felmérjék, kik azok, akikre esetlegesen lehet számítani egy-egy esemény szervezői csapatában, kik azok, akikben van potenciál ilyen tekintetben. A gólyatábort az idén még megelőzi az MMDSZ immáron hagyományosnak számító bulija, a Friss Hús Néző, amikor ismét lehetőség nyílik arra, hogy a felsőbb évesek megismerjék az elsőéveseket.

Czink Gergő arra is kitért, hogy minden gólyának őszintén tudja ajánlani, hogy vállaljon szerepet az MMDSZ-ben, hiszen ez egy hatalmas pluszt tud adni az egyetem mellett. Ez is egy tanulási folyamat, hiszen az elején az új szervezők nem is tudják jóformán, hogy mi az az esemény, de az évek alatt megtanulnak teljes projekteket mene-dzselni, számlákat és szerződéseket írni; ez egy olyan lehetőség, ami azok számára, akik nem csatlakoznak, később vagy soha nem adatik meg, pedig lehet, hogy szükségük lenne rá, magyarázta a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke. Az adminisztráción túl pedig a gyakorlat igazolja, hogy a szervezői csapat tagjai között akár életre szóló barátságok is kialakulhatnak. Így tényleg csak ajánlani lehet a hallgatóknak, hogy éljenek a lehetőséggel, és csatlakozzanak az MMDSZ-hez! 

Forrás: az MMDSZ Facebook-oldala

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató