Tapogatózás szoborállítás-ügyben
Autóbusz magasított üléséről nézve vettem észre most, február elején, mennyire szürke a főtér, mondhatnám/írhatnám így: kopott lett a városközpont. Petőfi jól ismert verssora jutott eszembe: „Hej, mostan puszta ám igazán”… a marosvásárhelyi főtér. A túl korán érkezett felmelegedés még az egy-egy villamos doboz északi oldalán megbújt hócsomót is elolvasztotta, a békés felváltásban osztozó virágóra és karácsonyfa helyén felásott föld várja a tavaszi árvácskák elültetését, a karácsonyi nagy – szerintem eléggé igénytelen – felhozatal után már csak egyetlen reklámhirdető vasváza árválkodik a főtér díszítő ingóságai közül, meg egy fehér személygépkocsi, nem messze az 1848-49-es szabadságharc román résztvevőjének lovas szobra előtt. Első látásra az egy lóerős bronzszobor és a több lóerős személyautó egymás elleni megmérettetésére gondoltam, aztán észrevettem a ló mögötti dísznövények mellett a metszőollós parkőröket vagy kertészeket, s megnyugodtam: nem erőfitogtatás következik a tavaszi kikelet főtéri várakozásában.
A jó negyven év óta itt trónoló lovas szobor látványa indított el a már négy éve ígért és várt fejedelmi szobor helyének megtekintésére. A ’48-as román hazafi nagyméretű szobra elegáns helyen áll: hátterében egy impozáns bizánci stílusú ortodox templom, s a mócföldi harcos hat-nyolc méter magasból tekint végig a Rózsák terén. Megkerestem az erdélyi fejedelem eddig kijelölt szobrának helyét, s kíváncsian mérlegeltem a főtér alsó felén: mit fog itt látni Bethlen Gábor?
Egyelőre egy roppant egyszerű kivitelezésű illemhelyet, közönséges megfogalmazásban közvécét. Nagyanyám annak idején sokkal szebben mondta ki: árnyékszéket, de erre itt nem talál, amint a sokszor hallott mosdó sem. Nem is olyan könnyű eset, mert közvécére nagyon is szüksége van egy turistákat váró városközpontnak, de azért nem egy fejedelmi szobor előtt. Persze, én el tudnám dönteni, melyik fontosabb nekem, vagy éppen egy olyan erdélyi magyar–román városközpontnak, ahol már van egy román történelmi személyiségnek szobra és egy román katona is, akiről én igazán nem tudom, ki ellen és mikor védte a várost, de Bethlen Gáborról följegyezték, hogy 1615 márciusában éppen városunkban tartózkodott, és fejedelmi hatalmával megerősítette a csiszárok, lakatosok, nyergesek, pajzskészítők és szíjgyártók céhszabályzatát. Ugyancsak 1615-ben, október 31-én, évi 150 forintot rendelt az itteni református iskola és egyház fenntartására.
Már csak ezért is megérdemelné, hogy szebb látvány fogadja őt fejedelmi szoborérkezésében.
