Nem maradtunk szagos kis magyar kártya nélkül az esztendőváltó időszakban, ráadásul az ügy erre az évre is tovább húzódik, és fog még hangzatos nyilatkozatokban szerepelni. De egy elég fontos részletről nyikkanás sem lesz.
Decemberben került terítékre a közbeszédben, hogy magyar állami vállalat vásárolná fel az egyik német energiaszolgáltató hazai leányvállalatát. Akkoriban a figyelem inkább a kormányalakításon volt, de azért ez a hír elérte egyes politikai szereplők ingerküszöbét is, akik egyenesen a haza magyarok általi darabonkénti felvásárlásától kezdtek rémüldözni. Arról a fertályról nagyobb blődségeket is nyelt már le csuklás nélkül az éter, de azért az energiaügyi miniszter agymenése is kapott volna egy díjat valamilyen szilveszteri kabarévetélkedőn. Régi-új illetékesünk azt mondta, hogy a felvásárlás ügye a legfelsőbb védelmi tanács elé kerülhet, és erre a hatóságoknak is zöld jelzést kell adniuk, hogy valóra válhasson. Ebben így semmi különleges nincs, ez a szabályos eljárás ilyen üzleteknél. A poén a miniszteri érvelésben sült el, a szaki szerint ugyanis a magyar cég gyanúsan sok pénzt ajánlott az ügyletért, amivel az érdekelt itteni cégek nem tudtak versenyezni. Egy elemista intelligenciaszintjét nem kéne meghaladja annak a feladványnak a megértése, hogy ha meg akarsz valamit venni, és a szomszéd is alkuban van az illető tárgyért, akkor nála többet leszel kénytelen ajánlani, másképp esik az üzlet, és a szomszéd lesz annak a valaminek az új tulajdonosa. Legfeljebb akkor lehet egy ilyenen fennakadni, ha valakinek bármiről mindig ugyanaz jut az eszébe. Ez román politikusnál a magyar kártya.
Amúgy az ügyletben tényleg nincs nagy szenzáció, ez a két cég ugyanezt az adásvételt, vagyis, hogy a magyar vállalat megvette a németek leányvállalatait, már lejátszotta a magyar és a cseh piacokon a közelmúltban, nem lett belőle sehol vezető hír.
A hazánkbeli ügyletnek mégis van egy egyedi és fontos részlete, amiről sem ügyeletes hazavédők, sem szakit játszó amatőrök nem fognak sokat dalolni. A német szolgáltató egy ideje már fontolgatta a román piacról való kivonulást, mert megtelt a bőrgatyójuk azzal, hogy itt a kormány a szolgáltatók pénzén stafírozza ki a fogyasztókra kiterjedő árvédelmi rendszert. Decemberi adatok szerint milliárdos nagyságrendű összeggel tartoznak a szolgáltatóknak, akik csak plafonált áron számlázhatnak a fogyasztóknak, de piaci áron kell beszerezzék az energiát. A különbséget a kormány kéne fizesse nekik, de menetrendszerűen el szokott maradni a törlesztéssel.
Másik apró érdekesség a kérdésben, hogy az állami kézben levő szolgáltató talán hozzá tudott volna szólni ehhez a vásárhoz, csakhogy a kormánynak volt rá gondja, hogy az energetikai ágazat állami cégeinek a közelmúltbeli gazdasági kontextus nyomán keletkezett váratlan plusznyereségét zsebre vágja, ami nyomtalanul el is tűnt a regáti államháztartás lassan feneketlen adósságtengerében. Maradt a magyar kártya, amivel ugrálni lehet.
