Jó volt látni a legutóbbi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, hogy a kütyükkel elárasztott, a környezetünket egyre jobban behálózó szociális média által uralt kommunikációs térben még vannak, akik olvasnak papírra nyomtatott könyveket. Az előző évekbeli rendezvényekhez viszonyítva azonban azt is lehetett tapasztalni, hogy kevesebb kiadó hozta el a kínálatát, ami viszont egy cseppet sem rontott a színvonalon. És ez így jó. Mert ezeknek a könyvvásároknak – mert ugye a magyar kultúrtérben nemcsak Marosvásárhelyen vannak ilyen jellegű rendezvények – még sokáig egyfajta szigetnek kell lenniük, amelyek némiképpen ellenállnak a technológiai fejlődés okozta árhullámnak, amely egyre inkább dagad, és amiért az utóbbi években igencsak megváltoztak az olvasói szokások, és talán emiatt is megcsappant valamelyest az érdeklődés. És ezt még fokozni lehet a kiadási költségek (papír, nyomda stb.) emelkedésével. A felgyorsult világban a megfogyatkozott énidő miatt az online felületekre szorult tájékozódás felületessé, irányíthatóvá, manipulálhatóvá vált. Ennek ékes példái azok a hamis információkkal elárasztott kampányfelületek, amelyek direkt hatnak az érzelemre, és nem hagynak időt, teret a gondolkodásra. És ennek meg is lett az eredménye. Ráadásul nyakunkon a mesterséges intelligencia, amely a való világhoz hasonló, de amint az elnevezésben is benne van, olyan tartalmakat generál, ami, bár embertől való, nem emberi. És pont azt öli meg, ami által megkülönböztethetőek vagyunk az univerzum összes lényétől: a kreativitást, az érzelmi és értelmi egyediséget, amitől egy alkotás egyéni művé válhat úgy, hogy szerzőjének énje, érzésvilága, gondolatai benne vannak. Ma már egyre inkább eluralja kognitív terünket a felületes vizualitás, a gyorsan pergő mozgóképek, a (fél)mondatokkal tűzdelt fotók világa és az MI által fogalmazott, helytelen logikával összefércelt üzenetek áradata. Nosztalgiával gondolok vissza arra a világra, amikor az alig kétórás televízió-műsor és a gyakori esti áramszünetek idején, egyfajta menekülésként, a kínai elemlámpa fényénél olvastunk. (Sokszor fiatalokként – a szülői dorgálás ellenére – majdnem hajnalig a paplan alatt.) Nem a rendszert sírom vissza, hanem az olvasás – jó értelemben vett – kényszerét. 1989 előtt magyar nyelvű könyveket rendelhettünk postán. Nem igazán válogattuk meg a szerzőket, mert ez is – az éjszakákba nyúló olvasás mellett – egyfajta menekülés volt az akkori rendszer valóságából a fantázia világába. És közben magunkba szívtuk a magyar és a világirodalom hagyatékának kincseit, elsajátítottunk gondolkodásmódot, világlátást és mindent, amelyet a klasszikustól (megjelenthető) riportkötetekig kínált nekünk Gutenberg világa, amelynek – tetszik vagy sem – alkonyához érkeztünk. És ez nemcsak a könyvünnepeken érződik, hanem a könyvbemutatókon is, amelyeken – a szerző köréhez tartozókon kívül – manapság főként már csak az idősebb nemzedék tagjai jelennek meg, évről évre egyre kevesebb létszámmal.
És ezért jó, hogy vannak könnyvásárok, könyvklubok (Readércek), a gazdasági helyzet okozta nehézségek ellenére elszánt kiadók, mondanivalóval rendelkező szerzők és egy-egy pedagógus, aki a tanórák mellett elviszi diákjait (ennek tanúi lehettünk Marosvásárhelyen is) a könnyvásárokra, netán „kézzel fogható” könyvet is letesz irodalomórán a tanulók elé. Olyant, amelynek lapozgatásakor nem kell attól tartani, hogy lemerül az áramforrás, pont a legizgalmasabb résznél… Mert az a nemzedék, amelynek megszakad a kognitív, érzelmi, értékrendbeli kapcsolata felmenőivel, gyökértelenné, bolyongóvá, tévelygővé válhat. A könyvek is egy ilyen fogódzót kínálnak, mint ahogyan a (nép)mesék, amelyek ködbe vesző idők óta rejtik kódolt miheztartásunkat a világhoz és mindahhoz, amitől emberibbek, jobbak lehetünk. A könyv egyfajta lélekpótló tükör is lehet, amiben megtalálhatjuk önmagunkat, mások példájából, történeteiből tanulhatunk, s merítkezhetünk, építkezhetünk mindazokból, amelyeket (egyelőre) nem ad meg nekünk a mesterséges intelligencia.
Ezért érdemes elidőzni még a Gutenberg-szigete(ke)n, amelyeket reméljük, hogy nem borít el soha az MI-cunami.
