Gyermeki és szülői nehézségek az oktatásügy színpadán

Ha ősz, akkor tanügy – azt hiszem, többnyire mindenki ezzel az asszociálással él. Ha meg nincsen a családban egy lurkó, aki segítene felébreszteni gondolatainkban ezt a párosítást, akkor biztos eszünkbe jutnak az óvodai, iskolai programokkal összefüggésben álló reggeli és déli városi forgalom nehézségei.

De hogy a mindennapok rutinjain túltekintsünk, és hogy egyáltalán ne csak a szürkeséget észleljük, íme egy szívmelengető tapasztalat saját életemből, háromévesem szerencsepróbálásának első állomása. Egyáltalán nem egyedi, meggyőződésem, csöppet sem újat vagy nagyot mondok ezzel. Mégis erőt adó.

A kisgyermek és szülei első igazán nagy megpróbáltatása az egymástól való elszakadás idegen környezetben, amikor sokszor még ennek a természetes társadalmi folyamatnak a miértjét is végigbogarásszuk zaklatott lelkületű hétköznap reggeleken: az óvoda (akár bölcsőde). Van, hogy megkérdő-jelezzük ennek működését. Az én gyermekem biztos nem fog tudni hozzászokni ehhez a nagy váltáshoz – gondoljuk vagy mondogatjuk is akár sokszor kétségbeesetten. Vagy éppenséggel anyaságunk szeretetteljes és kimerítő munkáját próbáljuk minősíteni, viszonyítani másokéhoz.

Nem könnyű gyermekünk szorongásait kezelni, meggyőzni a kezdeti görcsös elvárásokat követő pozitív élményekről, melyeket csakis ez a komfortzónából kizökkentő idegen közeg tud számára biztosítani. Idegen, később pedig éppenséggel bizalomteljes; egy egészséges szociális hovatartozás a családi kereteken túl; hasonló tapasztalatokkal rendelkező, zsenge, egymástól különböző életszálak sokszínű csokra – ez lenne az óvoda.

Ott állunk már a bűntudat és kételyek küszöbén, mikor megpillantjuk csemeténk tudatalattijából előtörő, általunk oly sokszor elismételt fiktív történetek és egyre-másra olvasott mesék esszenciáját, és büszkeség tölt el. Ez működik! – sóhajtunk fel. Első, leghálásabb alkotómunkánk gyümölcse. Szedd le és élvezd, töltődj fel és gyűjts energiát, mert semmi sem működik gördülékenyen a mindennapokban!

Ha ezen túlvagyunk, jöhet bármiféle kihívás – gondolhatjuk. Aztán, ahogy az érettségire való felkészülés nehézségei, majd sikerei felruháztak egykor bennünket az én már mindent kibírok acélpáncéllal, hogy ezt porrá zúzza a legelső egyetemi próbatétel – szinte így húzza keresztül kötelezően a gyermeknevelés következő mérföldköve az előzőket. Az iskola már kötelességtudattal jár egy nebuló számára. Tanulással, fáradtsággal, kitartást megkövetelően. És ezzel párhuzamosan természetesen a mi szülői próbatételünk is újból előtérbe kerül. Azaz soha nem lankad, mindig ott kell lennie a háttérben, de a társadalom szemében ilyenkor kerül rivaldafénybe, és hirtelen özönleni kezdenek a kéretlen jó tanácsok, mintha a gyermeket könyv szerint, receptre kotyvasztanánk a megfelelő hozzávalókból. Hajaj, eddig az iskola állomásig még rengeteg hamuban sült pogácsával kell ellátnom a kis hősömet egy-egy nagyobb megpróbáltatása előtti útja alkalmával…

De miből eredhetnek a sikerek? Az életben nincs három próba (annál jóval több van), viszont önmagunk egészséges, folyamatos lélekforrása mindig enyhíthet a megpróbáltatások okozta szomjúságon. Legyünk őszinték magunkhoz, kommunikáljunk énünkkel, társunkkal és gyermekeinkkel, tanítsuk meg őket hinni magukban. Olvassunk rengeteg mesét, mondjunk közösen velük általunk kitaláltakat, vonjuk be mindenhova a varázslatot – és hókuszpókusz, láss csodát, már ott is terem a mesevilág csodája életünkben.

Engem a kislányom tanított meg mesélni, bűbájban élni. Hálás vagyok neki! Minden gördülékenyebb a hétköznapokban a varázslat ereje alatt. Könnyebben elindulunk az apró feladatok ösvényén, segít kötelességeket teljesítenünk, és megértenünk közösen a minden-napjainkat. Ezért is írom, és remélhetőleg hamarosan kézben is tarthatom majd Pirinyóról szóló manóvilág-sorozatom első kötetét, ami humoros és rejtett oktató olvasmány kisgyermekek számára a mindennapokról, szülőknek pedig kis útmutató kézikönyv a pöttömök világáról, érzelmeiről.

Tény, hogy semmit nem egyszerű megélni, de én hiszem, hogy az irodalom és annak sorokmögöttisége egy tiszta lélekbe hosszú távon tanító és megerősítő energiákat képes elültetni, hogy majd a hétfejű sárkány kapujában egy suhintással elővarázsolja az ebből fakadó erőt számunkra a jó tündér – a saját magunk által az évek során megalkotott, kifejlesztett jó tündérünk.

Könnyű tanévet, sok erőt kívánok minden diák és szülő számára!

Bota Melinda, a Kobak könyvesbolt olvasói magazinjának főszerkesztője