Nem kell attól tartani, hogy az olvasó egy szakcikkbe szalad bele abban a pillanatban, amikor kedvenc lapját kinyitja. Erre ugyanis e sorok kiötlője egyszerűen képtelen lenne, előképzettsége, sem hivatala nem csábítja efféle tévutakra.
Szóval úgy látom innen a tömbházi elefántcsont tornyocskámból, hogy megszaporodtak a gyógyszerek és a gyógyszertárak. Ebből persze még nem következik az, hogy az emberiség betegebb lenne a sokévi átlagnál. Erre nézve természetesen nincsenek birtokomban a legfrissebb és megbízhatóbb statisztikák, csak úgy szőrmentén állapítom meg, anélkül, hogy a gyógyszerész-társadalmat elmarasztalnám, avagy sértés helyzetébe lovalnám bele magamat.
Magam is gyógyszerfüggő, -szedő, -fogyasztó, -vásárló vagyok, ez tart életben, formában, össze és egyben. Hálás vagyok a feltalálóknak, gyógyszervegyészeknek, a kísérletező orvostudománynak, azoknak az orvosoknak és gyógyszerészeknek, akiket meg kell kérdezni az ismert gyógyszerészeti reklám felszólítása nyomán. Sokkal kétértelműbb a helyzet, amikor azt mondja az ismert (hadaró és unalomig ismétlődő) szövegelő, hogy matekolja ki használatát, ártalmait és hasznát-üdvét a kedves beteg a betegtájékoztató papírok alapján. Ennek kétértelműsége abban rejlik, hogy a beteg a tájékoztató felét sem érti, amennyiben nem képzett orvosilag, és a vegyészetben járatlan, azonkívül félre is értheti a jóindulatúan megfogalmazott beszedési, forgalmi és órarendet.
A gyógyszertárak csak közvetlen környezetemben, abban a városnegyedben, ahol életvitelszerűen eltöltöttem negyedszázadot, megháromszorozódtak, mindegyiktől volt, van már hűségkártyám, kaptunk bónuszként (kis figyelmesség) körömvirágkencét, kártyanaptárat, szappant – illattal együtt –, fogkrémet, gyógyteát, stresszlabdát, sőt nem egy ízben őszinte mosolyt és jókívánságokat. A gyógyszertárak elköltöztek, beköltöztek, nevet, fenntartót változtattak, cégtáblájuk kikerült, lekerült, vonzóbbá vált. Zöldre keresztelkedtek, órával és hőmérővel láttattak el. Amiként a város iparában is fontos helyet vívtak ki maguknak a gyógyszergyárak.
Emberi kapcsolatok vonatkozásában elmondhatom, hogy sok évig egy gyógyszerész házaspárral osztottuk meg a lakásunkat, amit az orvosi és gyógyszerészeti intézet rektorátusa rendelt ki szolgálati lakásként. Számtalanszor voltam tanúja szakmai beszámolóknak, amit az illető egyetemi tanárok apámmal megosztottak, véleményét kérték ki. Ezenfelül egy rövid ideig, atyám nyomdokain járva, a sors szeszélye folytán az említett (vagy csak sejtetett) felsőoktatási intézményben adtam elő orvos- és gyógyszerészettörténetet a hatod- és ötödéves hallgatóknak. Bevallhatom, nagyon a kedvemre való foglalatosság volt, hisz ez is része a művelődéstörténetnek.
Emellett a város, amelyben élnem adatott, illetve annak története is tartalmaz gyógyszertártörténeti adatokat. Az első vásárhelyi patikák a 18. század derekán tűntek fel a főtéren (hol máshol?). Egykor négy patikája is volt a szabad királyi városnak (ez az egykor a XX. század elejére vonatkozik), többet nem engedett meg a konkurenciaharc kiküszöbölésére történő igyekezet, és az is közismert, hogy ennek a városnak nagynevű polgármestere, B. Gy. maga is gyógyszerészdiplomával is rendelkezett, sőt atyja maga is gyógyszerész volt, aki az Aranyszarvas patikát alapította. Régebben a patikáknak csodás és vonzó nevük volt, ámbár semmi sem utalt a névben arra, hogy gyógyító feladatokat látnának el a címerállatok és szimbólumok.
Utóbb is voltak városunk élén gyógyászatban jártas férfiak, hogy csak egy utóbb uralgó sebészt említsek, de emennek tevékenysége távolról sem volt olyan áldásos és gyógyító hatású, mint az említett B. GY.-é.
A névbetűk helyes feloldói között egy stresszlabdát vagy egy strandlabdát (kortól, nemtől függően) sorsolunk ki.
