Gyűjtőnek lenni jó, sőt élvezetes. Saját tapasztalatok alapján merészelem kijelenteni, nem csak a levegőbe – ebbe a kombinát szennyezte légnemű és halmazállapotú ájérbe – beszélek.
A gyűjtő számára a régi és különleges dolgok, az ócska vicik-vacakok, a kidobásra ítélt vagy kidobott holmik megszépülnek, értéktöbblettel (marxi és antikvár értelemben egyaránt) telítődnek, kívánatossá, megszerzendővé, hazavivendővé válnak. Felszedi, leporolja, megtisztítja sártól, ujjlenyomattól, ismeretlen eredetű maszattól, fölösleges DNS-nyomoktól, hogy ha esetleg visszakérnék, megbánnák a hirtelen elidegenedést, hogy letagadható legyen a mások hűtlen tulajdonjog-gazdálkodása, és azután odahaza következik a becsben tartás első aktusa, a megszeretés, a helykeresés és beillesztés. Vonatkozik ez egyaránt egy képeslapra, névjegyre, apró csecsebecse célzatú, egyébként haszontalan tárgyacskára vagy dinócsontvázra, akár toronydarura is.
Ismertem számos gyűjtőt (a gyűjtők rendszerint ismerik egymás gyengéit), nemre, fajra, felekezetre, politikai meggyőzhetetlenségre való tekintettel és anélkül, akik ölni tudtak volna egy-egy kiválóbb darabért, amely a szemétből fénylett fel, a ruhásszekrény aljából, a padlásról (klasszikus régiségtárló), keresztnagyanyám szuszékjából, sufnijából, télikertjéből vagy nyári konyhájából, hajából került elő. Nemrég újraolvastam két ismert gyűjtő könyvét, melynek illusztrációs anyaga történelmi dokumentum- és látványgyűjteménynek tekinthető, ebből a képeslap szerelmeseinek és helytörténészeinek, a kollekcióteremtésnek módszertana és etikai kódexe hüvelyezhető ki.
Szomszédomban élt egy bogaras öregúr, nevét fedje jótékony homály és zegzug, aki a klasszikus gyűjtőszenvedély rabja volt. Minden elképzelhető zakotát (székely szó, Háromszéken gyűjtöttem) behordott kicsiny egyszobás lakosztályába. Járni csak szűk folyosókon lehetett oldalazva, különben minden sarok, lyuk, tér, zegzug, helyiség és helytelenség be volt töltve törött székkel, léccel, üveggel, csorba porcelánnal, szakadt nyomtatvánnyal, koronázóállvánnyal és szobainassal, kalaptomppal, étel- és káposztáshordóval, faragott és fagyosszentekkel, papírokkal, bombázásból visszamaradt hajlott vasakkal, rézangyalokkal és persze fűzfán már nem fütyülő angyalokkal, csavarokkal, szeggel, szegecsekkel, láncokkal, sarlóval és kalapáccsal, a címerből kiöregedett búzakalász-koszorúval és Blaha Lujza fellépőcipellőjével, amelyből addig háromszáz gavallér ivott pezsgőt, rumot, konyakot, szilvóriumot, tortaformázókkal és koporsóvasalással és tóratekerccsel, ásóval, kapával és természetesen héttonnás nagyharanggal…
Midőn elvitték szegény ördögöt a …-i aggmenházba, ahol szeretet, gondoskodás és gyűjteménymentes figyelem vette körül, örökösei, végrendeletének végrehajtói hat teherautónyi lomot és limet hordtak ki, a padló legalább 15 cm-t emelkedett, a falak felsóhajtva repedeztek össze és az odaköltöző utólakónak fertőtlenítenie kellett legalább három hétig. (Egyébként az öregnek nem volt sem fűtése, sem kaputelefonja, sem folyó vize, ui. nem fért volna oda ezekhez a műszakilag kényelmet bizosító hálózatok kapcsolóihoz. (Nemrég olvastam azonos szenvedélyű gyűjtő testvérpárról egy kiváló amerikai író, L. E. Doctorow tollából hasonlót.)
A gyűjtő legtöbb gondolata gyűjtemény körül forog. Férőhelyproblémák gyötrik, és látott, de meg nem szerezhető kényszertárgyak izgatják, éjjelente róluk álmodik. Meg szeretné simogatni, tulajdonában tudni, eldicsekedni velük, de nem nagyon, nehogy fölkeltse a kényes és kényelmetlen rablók figyelmét.
Végül egy kis politika. Ismertem egy kultúrfunkcit, egyébként teljesen ártalmatlan volt, aki úgy írta alá magát a hivatali okmányokon, hogy tgéza. Nos ennek a tegezának is volt ám képeslevelezőlap-gyűjteménye. Őt soha nem engedték külföldre, de a párt és a helyi hatalom emberei már hivatalból is császkáltak, s volt a városnak két művészegyüttese is, amelyek bejárták a világot. Ezektől kunyerált lapokat, és sokszor eldicsekedte, hogy neki még San Marinóból és Nyepálból is van lapja. Ezekért cserébe mindenre hajlandó volt, elnézett vétségeket, tett engedményeket. Végül is jó vásár volt.
