Ha én zászló volnék…

Vasárnap délután a marosvásárhelyi vár udvarát újra élettel töltötte meg a megyeszékhely és a környék, a szomszédos megyékben élő Koncz Zsuzsa-rajongók tábora. Az anyaországból érkezett közkedvelt művésznő fergeteges előadását követte kortársa, Angela Similea, aki Ovidiu Komornyik társaságában szórakoztatta a közönséget. 

Elsőként Koncz Zsuzsát, a magyar beat-, pop- és rockzene meghatározó egyéniségét szólították színpadra. Az elsősorban verslemezeiért és politikai tartalmú (a rendszerváltás előtt esetenként betiltott) dalairól és választékos előadásmódjáról ismert Koncz Zsuzsának 97 magyarországi és 24 külföldi önálló lemeze jelent meg. Pályafutásának egyik legmeghatározóbb kitüntetését, a Francia Becsületrendet 2001-ben vette át, rá hét évre hazájában a kultúra és a művészet területén nyújtott munkásságért adható legmagasabb rangú elismerést, a Kossuth-díjat, majd a Prima Primissima díjat is neki ítélték. 

Hál'istennek a cenzúra mára eltöröltetett, a rendszerváltás előtti propagandaosztály ügynökei bizonyára találtak volna kivetnivalót a vasárnapi koncerten előadott majd’ mindenik dalszövegben – mosolyogtunk cinkosan egymás közt. A zeneszámok – melyeknek szerzője nagyrészt Bródy János – kiválasztása rendkívül találó volt, ezért első pillanattól, a Tündérország című zeneszámtól kezdve ráhangolódott a közönség a politikai töltetű mondanivalókra. 2009-ben jelent meg válogatása az előző évtized koncertfelvételeiből Ha én zászló volnék… címmel, amely a művésznő ars poeticájaként, életművének esszenciájaként is értelmezhető: „Ha én zászló volnék, soha nem lobognék,/ Mindenféle szélnek/ Haragosa lennék./ Akkor lennék boldog,/ Ha kifeszítenének,/ S nem lennék játéka/ Mindenféle szélnek…”. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész által kiválasztott zeneszámok szövegében rendkívüli volt annak lehetősége, hogy önmagunkra ismerhettünk itt, Erdélyben, Marosvásárhelyen is, hogy aktuális világunkat, gondjainkat, azok megoldását is felelevenítette a hallgatóságban, attól függetlenül, hogy a dalok mikor készültek. A nyolcvanas évek slágerével, a Ne vágj ki minden fát! című számmal is biztosra mehetett az előadóművész: „Csak annyit kérek tőled, ha érted,/ Hogy ne vágj ki minden fát,/ Legalább néha-néha lazíts egy félórát…”, akárcsak a Valahol egy lány cíművel. A közönség soraiból újra meg újra hallani szerették volna a Sárga rózsa című zeneszámot is… A dalszövegek megválasztásával egyértelművé vált, hogy a tapasztalt művésznő tudatosan készült erdélyi koncertkörútjára. Ismeri a gondjainkat, ezért a közönség joggal érezheti, hogy általános érvényű, ugyanakkor helyi problémáink is megtalálhatók a dalszövegekben. Amint egyik interjújában az énekesnő kifejtette: „Figyelem, mert érdekel, hogy mi történik máshol. És szeretném, ha nyitottabbak lennénk, ha nem magunkba zárkózva harcolnánk egymással és az egész világgal. Azt gondolom, meg kellene békélnünk önmagunkkal, hogy igazán a jövő felé fordulhassunk”. Ez a sajátos világszemlélete lehet az igazi kapocs az érte rajongó magyar közönséggel is. Nem véletlenül jegyezte meg a színpadon őt követő román előadóművész, Angela Similea, hogy csodálattal hallgatta a magyarországi pályatárs előadását, amint a közönséget elbűvölve tudta magával ragadni, és mindvégig fenntartani a kezdeti lelkesedést. „Valószínűleg egyedi üzeneteket közvetített, sajnálom, hogy a dalszövegeket nem értettem…” És valóban, az üzeneteiben a dalok mindig széles érzelmi skálán mozogva mondják el történeteiket. A Koncz Zsuzsa által előadott dalszövegek arról szólnak, hogy az ember miként éli meg az őt körülvevő világot. Amennyiben a politika erőszakosan behatol a magánszférába, óhatatlanul bekerülnek a dalaiba is az örökzöld témák, amelyek generációk számára más-más jelentéssel bírnak, az érzelmi töltet mégis azonos marad. Ám mindenekfölött az előadó személyisége, stílusa, dinamikája volt a meghatározó, amely a zene érzelmi közegével együtt sodorta magával a várbeli hallgatóságot.