Háló a Mezőség fölé

• 2011-04-18 17:10:18

• Bodolai Gyöngyi

A civil háló alapítványok, egyesületek, lelkészek, pedagógusok, néprajzosok részvételével a Mezőségért felelősséget vállalók együttműködése kíván lenni.

A Mezőség, a mezőségi ember megérdemli, hogy elkötelezetten dolgozzanak érte, hogy a tájegység elinduljon a fejlődés útján, élhető térként továbbra is otthona maradjon az ott élő magyar közösségeknek, s a következő nemzedékeknek is – tömörítve ezt a célt fogalmazták meg a II. Mezőségi Civil Műhely résztvevői, akik a szamosújvári Téka Alapítvány székhelyén tanácskoztak április 15-17-e között. A kitűzött cél érdekében kezdték el szőni azt a civil hálót, amely alapítványok, egyesületek, lelkészek, pedagógusok, néprajzosok részvételével a Mezőségért felelősséget vállalók olyan együttműködése kíván lenni, amely fontosnak tartja a hit, a hagyományok és az emberi értékek megőrzését, s cselekvően akar hozzájárulni ember és táj harmonikus kapcsolatának alakításához, s identitását megtartó prosperáló magyar közösségek kialakításához. Ehhez rendszeres találkozókra, közös rendezvényekre, pályázatfigyelésre, közös pályázatokra, jó kommunikációra, a sikeres példák megosztására, együttműködésre, szakemberek képzésére, szakmai csoportok kialakítására, helyi fejlesztési ügynökökre és a tevékenység összehangolására van szükség – említhetünk meg néhányat a vállalt feladatok közül.

Az ötlet, a kezdeményezés, a szervezés

Hogy ennek a hálónak a bogozása elkezdődhessen, a kovász szerepét a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) vállalta. A (CESCI) képviseletében Ocskay Gyula számolt be a szervezet tevékenységéről és arról, hogy miért esett erre a tájegységre a választása. Aki Erdélybe jön, nem a Mezőség érdekli, ami fehér vagy ritkás foltként szerepel a térképeken. Miért olyan sanyarú itt a helyzet, hogyan lehet munkahelyet, megélhetést teremteni, hogyan lehetne összeterelni a három megye által szétszabdalt térségben élő közösségeket, amelyek közül sokan alig vagy nem is tudnak egymásról? – sorolta az indokokat. Ezt követően szólt arról, hogy már az első műhelyen rögzíteni akarta a stratégiát, a lelkészek azonban azt a kérdést vetették fel, hogy a mezőségi ember vajon befogadja-e a kívülről eltervezett cselekvési programot. Az eredményesség érdekében döntöttek úgy, hogy az e tájakon élő emberek lelkületét, gondolkodását kellene megismerni ahhoz, hogy a hálózatépítés, a programok alkalmazása eredményes legyen.

Téka és a Kallós

Csupán felsőfokon lehet írni a vendéglátó szamosújvári Balázs Bécsi Attila elnök vezette Téka Alapítvány szerepéről, tevékenységéről és eredményeiről, hisz a nyugat-mezőségi Tóvidék központja lett művelődési, oktatási és szervezési szempontból egyaránt. Egy régi, jellegzetes örmény ház szerény homlokzata nem is sejteti, hogy milyen jól elképzelt és jól kihasznált művelődési és oktatási tér alakult ki mögötte. A korszerűen felszerelt művelődési központban gazdag néprajzi program folyik, kiváló fiatal pedagógusok, szakemberek néptáncra, hangszeren játszani, kézműves tevékenységekre tanítják a fiatalokat, visszhangos néptáncfesztiválokat, népdalversenyeket szerveznek a városban, honismereti és kézművestáborokat a feketelaki táborközpontban.

A Téka-házban épült fel a fiatalok hozzájárulásával a Mezőségi Szórvány Iskolaközpont, ahol száz mezőségi és szamosháti V-XII.-es diáknak biztosítanak szállást, ellátást, segítséget a tanulásban és a szabad idő tartalmas eltöltésében.

Ezzel a tevékenységgel szervesen kapcsolódnak a válaszúti Kallós Zoltán Alapítványhoz, amely a mezőségi szórványoktatási program keretében olyan I-IV. osztályos gyermekek számára biztosít otthont és az anyanyelven való oktatás lehetőségét, akiknek a szülőfalujukban erre már nincs lehetőség.

Amint Balla Ferenc igazgató és Bécsi Gyöngyi szavaiból kiderült, munkájuk legfontosabb eredménye, hogy sikerült a mentalitásváltást elérni a szórványoktatásban részt vevő családokban, akik a kezdeti vonakodás után nagyon szívesen küldik gyermeküket Válaszútra, mert tudják, hogy ezzel nagyobb esélyt biztosítanak számukra. Válaszúton gazdag programmal működik a központ, ahol vetélkedőket, tehetséggondozó táborokat szerveznek, helyet adnak a Bolyai Nyári Akadémia kurzusainak, s megnyílt a Kallós-gyűjteményt bemutató néprajzi múzeum.

A Téka Központban 2007-ben hozták létre a Tóvidéki Közkincs Kerekasztalt 15 tóvidéki, mezőségi szórványmagyar falu együttműködésével.

A Kallós Zoltán és a Téka Alapítvány együttműködésének gyümölcse a Mezőségi Kemény Zsigmond Szórványoktatási Központ felépítésének a terve is. Az igényesen elgondolt mutatós iskolaközpontnak az alapjai már elkészültek, s a www.teka.ro, teka@teka.ro címeken lehet tájékozódni, hogy téglavásárlással ki hogyan járulhat hozzá a források hiányában abbamaradt építkezés folytatásához.

De nemcsak az iskolaépítés elakadása jelent gondot a szórványoktatást felvállaló alapítványok működésében, sajnos, szembe kell nézzenek azzal is, hogy késik a kollégiumok fenntartására ígért támogatás. Válaszúton a humán erőforrás utánpótlásáért is aggódnak, néhol a lelkészek nem vállalják a partnerséget és sorolhatnánk tovább.

A hely és az ember

A civil műhely első napján a résztvevők eredményekről, megvalósításokról számoltak be, ötleteiket mondták el meg a mezőségi civil műhely szerepét illetően.

A svájci tőkével alakult FAER Alapítvány tevékenységéről, amelynek célja a falusi munkahelyteremtés, Demeter József szászrégeni lelkész, az alapítvány kuratóriumának tagja számolt be, s példákat is sorolt a támogatást kapott sikeres vállalkozásokról.

A megyénkből érkezett résztvevők, Fazakas Ildikó és Czirjék Lajos a Székely Mezőségen működő látványos és eredményes néptánc-, kézműves és képzőművészeti programokat ismertették. Hiányoztak viszont a Maros megyei szórványfalvak képviselői, miközben mindkét szomszédos megye megelőzött a szórványoktatás és a szórványközösségek támogatását szolgáló programok és megvalósítások terén.

László Attila, Kolozsvár alpolgármestere is többek között az együttműködést hiányolta, amire Beszterce megye nyitottabb Maros megyénél. Beszámolt, hogy a 8.500 újszülöttből a kincses városban 1.200 a magyar anyanyelvű szülőktől világra jött gyermek. Óvodai, iskolai helyeket tervezni pedig azért nehéz, mert létezik egy olyan társadalmi csoport, amelynek nem kolozsvári a lakhelye, de ott akarja taníttatni a gyermekét. A mezőségi és kolozsvári szülők elképzelését tükrözte a Veres Valér kolozsvári szociológus által ismertetett felmérés, amelyből többek között az derül ki, hogy a Kolozs megye területén levő mezőségi falvak közül a gyerekek számát illetően a legnépesebb Szék és Bálványosváralja végzős óvodásainak száma sem tesz ki 25-öt. A szülők elképzelése gyermekük anyanyelvű továbbtanulását illetően kezdetben 90 százalék fölött van, a IX. osztályban viszont már csökken, az előadó ezért szorgalmazza a magyar nyelvű szakoktatás fejlesztését.

A meghívottak között volt Lapohos András nyugalmazott tanár, az ördöngösfüzesi Szülőfalum Alapítvány képviselője, aki mezőségi szórványtemplomok, gyülekezetek és szülőfaluja támogatásában elért eredményeiről számolt be.

„Passzív szanálás”

A mezőségi részeket magába foglaló három megyének üzent
Benedek József kolozsvári egyetemi tanár, aki szerint fő igyekvésük a fejlett megyék nyomdokaiba lépni, miközben az együttműködés, ami lendíthetne a tájegység fejlődésén, háttérbe szorul. A Mezőség lemaradásának oka, hogy a három megye között elosztott térség központjában nem alakult egy polarizáló, erős városi központ, a széleken levő városok pedig elszívták a belső erőforrásokat. A régió iparosodása elmaradt, mert a vízhálózat nem volt alkalmas a nagyméretű fejlesztésre. Az erdős területek visszaszorulásával (10 százalék) a gyakorivá váló földcsuszamlások, torenciális vízfolyások a tájegység ökológiai értékének csökkenéséhez vezettek. Természeti kincse, a földgáz kifolyik a térségből, a profitból a helyi közösségek nem részesülnek. Az 500 lakosúnál kevesebb 360 kistelepülésen az alapvető infrastruktúra hiányzik, ami szinte lehetetlenné teszi a gazdasági fejlődést. A lakosság elöregedik, mivel nagy gondot jelent a foglalkoztatottság. Az évek óta tartó „passzív szanálási” folyamat miatt szinte semmilyen lényeges állami beruházás sem történt ezen a vidéken – hangzott el az előadásban.

Vetési László, az Erdélyi Református Püspökség szórványügyi előadója a 2009-2010 között készült felmérés adatait ismertette. Azokon a településeken írták össze a gyermekeket, ahol nem folyik szervezett magyar oktatás. A 160 településből 76-ba jutottak el, ahol 2356 gyermeket vettek számba. Csakhogy minden összeírás halott adatbázis marad, ha nem történnek lépések a hiányosságok kiküszöbölése érdekében. Az előadó szerint a Belső-Mezőségnek nincs magyar középiskolája, kollégiuma, ahol össze lehetne gyűjteni a magyar gyermekeket, hogy ne forduljon elő például az, hogy Sármás körzetében több mint száz 0-14 éves gyermek nem részesül magyar oktatásban. Mezőbándon megszűnt a középiskola, s kevés a gyermek Szabédon és Sámsondon is, Mezőbodon pedig nagyobb figyelmet, több támogatást érdemelne – emeltük ki elsősorban a Maros megyei vonatkozásokat az előadásból.

A mezőségi falukutatás érdekes vetületéről, az elmebeteg emberekhez való viszonyulásáról, és ellátásuk módjáról készült tanulmányt ismertette Letenyei László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. Az egyetemisták által különböző településeken végzett falukutatásból az derült ki, hogy stagnál, illetve a nő a magyarság számaránya, mivel a román lakosság nagy része külföldön vállalt munkát.

Milyen a mezőségi ember lelkülete?

Ezt járták körül a kerekasztal-megbeszélés résztvevői, Adorjáni Zoltán, a kolozsvári Protestáns Teológia dékánja, Demeter József szászrégeni református lelkész, Kún Attila esztényi lelkipásztor és a hozzászólók.

Sár, igénytelenség, eltűrő passzív várakozás a történelem során kialakult tartós függőség miatt, gyanakvás és megnyílás, óvatosság, segítőkészség, közösségi gondolkodásra való képesség, az elöljárók iránti tisztelet, az elhagyatottság érzése, erős hit, a templomban megtalált utolsó menedék – sorolhatnánk néhányat a költői szépségű lelkészi írásokban elhangzott jellemvoná-sok közül.

A mindig jó gazdaként ismert mezőségi embernek ma, amikor visszakapta a földjét, sem kedve, sem pénze, sem ereje nincs, hogy megdolgozza. Hogyan lehet élettel megtölteni a Mezőséget, hogy azok a fiatalok, akik elvégzik az iskolát, hazatérjenek? – gondolkodtak a jelenlevők. Válaszként a közönség soraiból Papp Zoltán feketelaki gondnok fogalmazta meg, hogy a mezőségi ember türelmes és alázatos, de nem szereti, ha azok vezetik, akik nála kevesebbet tudnak. Szereti viszont, ha dolgozni hagyják, hogy mesterségét, a földművelést és állattenyésztést folytassa. Csakhogy manapság a potyapénzekkel, a szubvenciókkal azokat támogatják, akik nem tesznek semmit, s akiket munkanélküliségre tanítottak – mondta szemrehányással a hangjában. Adják annak a pénzt, aki dolgozik, s teremtsenek biztos piacot a termékeknek, másképpen megsemmisítik az emberekben még a meglévő munkakedvet is – tette hozzá.

Miért van szükség a hálózatra?

Munkahely, lakás, szórakozási lehetőség kell, s a normális életvitelhez szükséges szolgáltatások – összegezett Csáki Rozália, a Civitas Alapítvány képviselője, aki a hálózatépítés fontossága mellett konkrét példákkal keltette fel az érdeklődők figyelmét: beszélt a magyarországi Túristvándi feltámadásáról, illetve a Farkaslakán beindított gyümölcsfeldolgozó működéséről és a kis unitárius vidéki közösségek összefogásának eredményeiről. Végezetül az ő vezetésével születtek meg a bevezetőben megfogalmazott célkitűzések, a civil műhely képviselőinek javaslatai alapján.

Hogy a találkozó résztvevőinek milyen hálót sikerül szőni a Mezőség fölé, ez a következőkben derül ki. Egy biztos, ha e tájon utazva elkeseredik az arra járó, jó tudni, hogy fiatal pedagógusok, lelkészek, etnográfusok, vállalkozók, közösségszervezők, továbbá alapítványok és egyesületek dolgoznak azon, hogy a holttengeri mentalitást a cselekvés vagy legalább annak a csírája váltsa fel. Ehhez azonban mindenkit meg kell szólítani, aki érdekelt a térségben, s a civil szférán túl minden cselekvésre képes tényezőnek is tennie kellene a dolgát.