Harmóniadoktor

Életedző válsághelyzetre

Rohanó életvitelünkben egyre többen küzdenek lelki gondokkal, aminek gyakran látjuk nyomait, sokan az alkoholba menekülnek, nő az agresszió. A hiba önmagunkban keresendő, mert aki ilyen helyzetbe kerül, lehet, hogy a rossz megoldást választotta a kialakult, sorozatos személyes konfliktus megoldására, és nem sikerül rendeznie a gondokat. Ilyenkor jó, ha szakértőkhöz, pszichológushoz, pszichoterapeutához fordul az érintett. Az említett lélekdoktorok mellett Nyugaton életedzők is segítenek. A lifecoachok arra keresnek konkrét választ, hogy milyen gyakorlati lépésekkel tehetjük túl magunkat a nehézségeken. A marosvásárhelyi Simon Emőke három éve hivatásos „edző” (coach), akivel az alábbiakban a mesterségéről, módszereiről, tapasztalatairól beszélgettünk. 

– Hogyan lettél életedző? 

– Egyáltalán nem volt egyenes ez az út, sok kitérőt tettem előtte, míg végül segítő szakember lettem, de kezdem az elején. Társadalomtudományok szakon végeztem a líceumot, pszichológiából is érettségiztem. A középiskola után sokat mérlegeltem, hogy a kommunikáció vagy a pszichológia irányába folytassam a tanulmányaimat. Végül az előbbi mellett döntöttem, így elvégeztem a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán a kommunikáció és közkapcsolatok szakot, majd sokáig a sajtóban dolgoztam, de továbbra is érdeklődtem az emberi lélek iránt. Mindig kíváncsi voltam arra, hogy mi rejlik az emberek viselkedése, cselekedetei mögött, milyen háttérélettörténetei vannak, mi mozgat minket a világban? A coaching mellett döntöttem, mivel elég gyakorlatias vagyok, és ez a foglalkozás is ilyen, nagyon konkrét, nincs mellébeszélés, csak cselekvés, megoldás, változás, fejlődés, van benne erő és lendület. Tudatosítjuk a hozzánk fordulókban, hogy nem áldozatok, tőlük függ, hogy miként cselekszenek bármilyen élethelyzetben. Elvégeztem Budapesten egy szakképzést, azóta hivatásos coach vagyok. A segítő szakma mellett végül fél éve köteleztem el magam teljesen, amikor az élet választás elé állított. Többéves televíziós, HR-es és kabinetfőnöki munka után vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam, eljött az ideje, hogy teljes gőzzel segítőként dolgozzak. Tavaly szeptembertől szintén Budapesten kineziológiát  is tanulok, tovább képezem magam a segítő szakmában. 

– Miben különbözik az életedző egy pszichoterapeutától?

– A lifecoach vagy életedző nem terapeuta, azaz nem foglalkozunk a személyiség mélyebb rétegeivel, nem hozzuk a felszínre a gyerekkori sérelmeket, nem tépjük fel az ún. „anya és apa sebeket”, régi lelki traumákat. Valójában olyanok vagyunk, mint egy edző, aki ott áll a pálya szélén, és segíti a játékost abban, hogy a legjobb formáját hozza a pályán, és a legoptimálisabban teljesítsen. A coach a beszélgetések során kérdéseivel, a rendelkezésére álló eszközeivel, technikáival egyrészt más nézőpontokat is megláttat, amelyek addig vakfoltok voltak a kliens számára, hiszen mindannyian beszűkült tudatállapotba kerülünk minden stresszes élethelyzetben, ami megfog, bekebelez, túlnő rajtunk, és amire nincs megoldásunk. Abban a tudatállapotban nem marad tér, erő, kapacitás arra, hogy kívülről nézzünk rá az adott helyzetre, magunkra, és meglássuk a saját belső erőforrásainkat. Ugyanakkor a coach emlékeztet, segít előbányászni azokat a tulajdonságokat, készségeket, képességeket, erősségeket, amelyek az ügyfél rendelkezésére állnak, és amelyekkel kimozdulhat az adott megrekedt élethelyzetéből, amikor nem látja a kiutat. 

– Sportból vett példánál maradva, ez az állapot olyan, mint amikor a focistához kerül a labda, hirtelen a cél, a kapu felé fordul, és nem lát más játékost, hanem egyenesen a kapu felé tör, holott a védők sorfala állja az útját, rálő, és nem találja a hálót, ilyenkor kell az edző, aki esetleg távolról látja a helyzetet, és megoldást kínál számára?

– Jó a hasonlat, de vannak olyan élethelyzetek is, amikor még a kaput sem látjuk, azt sem tudjuk, hogy merre van az előre. Volt ügyfelem például, aki konfliktusos helyzetben „lefagyott”, ha a főnöke felemelte a hangját, elvesztődött. Nem volt megoldása erre az élethelyzetre, ezért keresett meg. Én azt keresem vele együtt, hogy milyen saját belső eszköztára van arra, hogy ebben az élethelyzetben működni tudjon. Lehet, hogy ott van például a humor, ami, ha más helyzetben az erőssége, akkor ezt tudatosítva a konfliktust enyhíteni lehet vele, ami éket ver kettőjük közé, és máris egy új helyzetet teremt, ami lehet, hogy kioldja ebből a dermedtségéből. Én coachként abban tudok segíteni, hogy az ügyfél tudatosan találjon magában olyan erőforrásokat, amelyeket legközelebb pajzsként használhat. Lehet, hogy nem fog beválni, de az nem baj, akkor keresünk egy másikat az eszköztárából, ha az sem, akkor addig keresünk az erőforrásai között, ameddig megtaláljuk a megfelelő eszközt, amivel célt érhet. Vagy időt adunk a megoldáshoz, lépésről lépésre próbálkozunk, hiszen sok esetben az sem várható el, hogy ami éveken át rossz minta volt, azonnal leépüljön, megváltozzon. Fontos, hogy mindig az ügyfél eszköztárával dolgozzunk. 

– Mi a tapasztalatod, nők vagy férfiak fordultak leginkább hozzád segítségért? 

– Mind a nők, mind a férfiak kerülnek látszólag megoldatlan élethelyzetbe. Azt tapasztalom, hogy inkább a férfiaknak nehéz még mindig, sőt „ciki” segítséget kérni. Mert milyen férfi az, aki nem tudja egyedül megoldani a helyzetet? Már az őskorban el kellett ejteni a vadat, a férfi védte meg a családot a veszélyekkel szemben, nem futamodott meg, kért mástól megoldást. A férfiak tehát „alapösztönből” úgy vannak bekódolva, hogy a nehéz helyzeteket nekik kell megoldaniuk. De visszatérve a jelenbe, lehet, hogy most nem egyedül kell „megküzdeni a vaddal”, fölöslegesen megsebesülni vagy belehalni. Viszont, ha nem találnak megoldást a gondok rendezésére, akkor inkább elterelik a figyelmüket, a homokba dugják a fejüket, és úgy tesznek, mintha az adott probléma nem is létezne. Ez a hozzáállás azonban legtöbbször az alkoholba, a munkamániába vezeti őket, vagy valamilyen hobbiba menekülnek, amit minden esetben „túltolnak”. Mindezt persze nem tudatosan csinálják, de úgy legalább látszólag nincs gond, nem kell szembenézni azzal, hogy elbuktam, nem megy, segítség kell. A nők érzelemalapúak, számukra fontos kibeszélni, átbeszélni a helyzetet, támogatást kérni a megoldáshoz, ezért gyakrabban fordulnak szakemberhez. 

– Milyen módszerekkel, eszközökkel dolgozik az életedző? 

– Az ügyfelek általam irányított beszélgetéseken vesznek részt, amelyeknek az a célja eseti coaching (amikor az ügyfél egy üggyel, esettel, problémával jön), hogy más megvilágításban lássák a helyzetet, új cselekvési tervet dolgozzanak ki, új minták rögzüljenek bennük, amelyek segítségével rövid és hosszú távú célokat tűzzenek ki, majd konkrét lépéseket tegyenek azért, hogy felszínre hozzák a bennük rejlő készségeket, képességeket. A rendelkezésemre álló eszközökkel, módszerekkel az adott élethelyzetre meg tudjuk keresni a kiutat. A megoldást mindig az ügyfélnek kell kimondania, megtalálnia. Ilyenkor öt-hat alkalommal találkozunk. Ha ez idő alatt nem tudom kimozdítani az illetőt, akkor az azt jelenti, hogy nem tudok segíteni neki ezzel a módszerrel. A másik eljárás a transzformációs coaching, amelynek önismereti jellege van; ez lehetőséget ad arra, hogy jobban, mélyebben megismerjék önmagukat, igényeiket, vágyaikat az emberek, tanuljanak meg énhatárokat kijelölni, erősítsék az önértékelést, önbecsülést. A legalább fél évig tartó találkozássorozaton arra keresünk választ, hogy az ügyfél milyen értékrendszer szerint akar élni, mire és mibe szeretne energiát fektetni, mennyire elégedett önmagával, az életével, életképesek-e a kapcsolatai, szereti-e a munkáját, úgy él-e, ahogy szeretné stb.

Mindkét esetben az a cél, hogy az ügyfél életében egyensúlyt teremtsünk, a test, lélek, elme harmóniáját, mert csak így teljesedik ki az élete. 

– Mi borítja fel életünkben leggyakrabban ezt a harmóniát? 

– Az első és legfontosabb, ha nem élünk hitelesen. Hogy tudjak harmóniában lenni, ha más van bent, mint kint? Ha nem úgy élek, ahogy szeretnék, ha nem azt csinálom, amiben hiszek. Ez az alap. Azzal kell tisztában lenni, hogy ki vagyok én, mit akarok magamtól, a kapcsolataimtól, az élettől. Az énidő hiánya is felborítja a harmóniát. Szükség van arra, hogy minél több időt fordítsunk önmagunkra, amikor kielégíthetjük igényeinket, vágyainkat. Csak az énidőben tudunk töltekezni, tervezni, gyógyulni, elengedni, elfogadni, felépülni és újrakezdeni, röviden: harmóniába kerülni önmagunkkal. Az énidő az a minőségi idő, amit csak és kizárólag saját magunkkal tölthetünk. Nem utolsósorban a rossz időmenedzsment is felborítja életünkben az egyensúlyt. Nagyon sokan szembesülnek azzal, hogy nem tudják beosztani az idejüket, úgymond „szétfolyik” az életük. Ilyenkor az első beszélgetéseken megkeressük az „időrablókat”, mi az, ami elveszi az időt, és emiatt az ügyfél nem tud a lényegre összpontosítani. Ha tudatosítjuk az időrabló tényezőket, akkor már konkrét lépéseket is kidolgozhatunk, amelyeknek köszönhetően jobban beosztható a rendelkezésünkre álló idő, és visszahozhatjuk a harmóniát az életünkbe. 

A párkapcsolatokban általában azt tapasztalom, hogy az egymásra fordított idő hiánya miatt laposodnak el a kapcsolatok. Nem marad idő egymásra, mert az élet más területein szétfolyik az idő. Ilyenkor a coach segít abban, hogy megkeressék a kiváltó okokat, és közösen megfogalmazzuk a konkrét lépéseket, hogy az ügyfél minőségi időt tudjon tölteni a párjával, és életképes kapcsolata legyen. Ez lehet bármi: közös tévénézés, sportolás, kirándulás, egymás masszírozása, szaunázás és más hasonló elfoglaltságok, amelyeket kötelezően be kell iktatni a mindennapokba. De, hangsúlyozom: ebben az esetben is az ügyfélnek kell megtalálni a konkrét megoldást, hiszen ő ismeri a párját, magát, az anyagi helyzetüket stb. A coachingról mindig azt mondom, egy „csináló” műfaj, mert csak akkor lesz változás, ha teszek is érte.

– Melyik korcsoport kerül leginkább krízishelyzetbe: a fiatalok, a középkorúak vagy az idősebbek, és miért?

– Korosztálytól függetlenül krízishelyzetbe kerülhetünk, eltérő jelleggel, mert más élethelyzetekbe kerül a fiatal és az idős. Nem is az a kérdés, hogy miért kerülünk krízishelyzetbe, hiszen ezeket sokszor az élet hozza, és rajtunk kívülálló tényezők eredményeként (következményeként) találjuk benne magunkat, hanem sokkal inkább az, hogy mihez kezdünk ilyenkor? Életkortól függetlenül az önismeret és az önbizalom hiánya krízishelyzet elé állíthat. Számtalanszor tapasztalom ügyféllel dolgozva, hogy amikor arra kérem, írjon fel egy papírra 25 olyan jó tulajdonságot, amit szeret önmagában, tíznél megáll, holott ezek ismerete jelenti az erőt, amelyre támaszkodva az adott krízishelyzetből ki tudok lépni, meg tudom oldani. Ez sajnos annak is az eredménye, hogy az oktatási rendszerünk nem készít fel az életre. Egy csomó fölösleges dolgot megtanítanak, de azt, hogy mit kezdjek magammal nehéz élethelyzetben, sajnos nem. Ezért én már óvodáskortól nagy hangsúlyt fektetnék az önismeretre, a személyiség- és készségfejlesztő foglalkozásokra, órákra. Ezt a hiányosságot kell pótolniuk a segítő szakembereknek.

– A család nem tud ezekben a krízishelyzetekben segíteni?

– Van, amikor igen, és van, amikor nem. Vannak helyzetek, amelyeket nem lehet és nem is kell a családban megoldani. A saját élethelyzeteinkkel mindannyian egyénileg meg kell tudjunk birkózni, ez a saját felelősségünk. Sok szülő ott téved, hogy mindent megold a gyereke helyett, s így az felnőttként sokszor leblokkol krízishelyzetben, mert semmit sem oldott meg egyedül. Ha gyerekként egyedül megoldjuk a gondokat, ez növeli az önbizalmat, és felnőttként is helytállunk.

Ugyanakkor eljön az idő, amikor már nem a szülő kell segítsen bizonyos gondok rendezésében, ugyanis vannak egészséges határok, amelyeket be kell tartani a szülő–gyerek kapcsolatban. Nem kell mindent megbeszélni a szülőkkel, hiszen pont az jelzi, hogy felnőtté váltam, ha nem futok haza segítségért anyához, apához, érzelmileg le tudok válni a szülőkről, és képes vagyok egyedül helytállni. Persze ez nem a szülői szeretet, támogatás hiányát jelzi, csupán azt, hogy képes vagyok önállóan rendezni az életem. Sokan nem ismerik fel ezt a helyzetet, a szülő sem válik le a gyerekéről, amitől nem alakul ki az önbizalom, és egyedül fiatalként, felnőttként ezek a személyek egyszerűen életképtelenné válnak. Vannak ilyen esetek is, nem is kevés. 

– A 21. században a nyugati társadalmakban divat lett a „dilidoki”, s amint korábban említetted, egyre többen fordulnak életedzőhöz. Miért van szükségünk lifecoachra a mai világban? Olyan nehéz az életünk?

– Nem nehezebb, mint a nagyapáink, dédapáink vagy akár a szüleink korában, akiknek két világháborút, majd egy diktatúrát kellett túlélniük. Századunk előnye, hogy van kitől segítséget kérnünk. Most már tudjuk, hogy a jólétünknek három alappillére van: az egészséges test, lélek és szellem. Ha ez az egység felborul, akkor az egyik vagy másik téren megjelent diszharmónia a másik kettőre is kihat. Sokan nem tudnak megbirkózni egy adott élethelyzettel, megrekednek, elakadnak, belesavanyodnak, beleszomorodnak. Meg kell teremtenünk a már említett egyensúlyt, és ha nem megy egyedül, akkor a szakember segít. Sokszor nehéz az élet, de a mi felelősségünk kihozni belőle a legtöbbet, a legszebbet.