A havasok és hegyvidékek madarai (38.)

Karvaly (Accipiter nisus)

27-37 cm. A tojó sokkal nagyobb, mint a hím. A többi ragadozótól megkülönbözteti rövid, kerek szárnya és hosszú farka. Az öregek melle és hasa hullámos vonalakkal sűrűn keresztezett, keresztsávozott. A szemük és hosszú lábuk sárga. A hím hátoldala és fejének teteje sötét palaszürke, az arca rozsdabarna. A melle és hasa vörösbarnán keresztsávozott. A tojó hátoldala feketésbarna, a szemöldöksávja fehéres, világos melle és hasa sötétbarnán keresztsávozott. 

A karvaly ugyanolyan vakmerő, ügyes ragadozó, mint a héja. Hozzáértéssel siklik a fák és bokrok között. A legtöbb esetben alacsonyan siklik. Aztán hirtelen emelkedik a magasba, és az áldozatra mindig felülről vág le. Rendszerint verebet, illetőleg kis énekesmadarat vesz célba. 

A hangját költés idején halljuk, a gyors ritmusban ejtett „ki-ki-ki” vagy „kü-kü-ki” hangsor ered tőle. 

Mezőgazdasági területek, lomblevelű erdők, fenyőkkel vegyes erdőfoltok, fenyvesek az élőhelyei. 

Herman Ottó megvizsgálta a ragadozó és az ártatlan kis madár viszonyát, valamint Arany, Tompa és Petőfi ide kapcsolódó szóhasználatát. Megállapította, hogy ők bármelyik népi nevén emlegetik a ragadozót, nekünk az Accipiter nisusra, vagyis a karvalyra kell gondolnunk. 

A hangtalanul suhanó ragadozót Szovátán többször láttam. Írásbeli feljegyzést készítettem a viselkedéséről, manővereiről 1985-ben, 2014-ben, 2015 januárjában és 2015 júniusában. Ez utóbbi esetben a karmaiba szorítva vitte a kis énekesmadarat. A fecskék perlekedő hangon kísérték, miként a halottat a gyászmenet. 

 

Hantmadár (Oenanthe oenanthe)

14 cm, veréb nagyságú. A hím és a tojó farcsíkja és a szélső farktollak töve fehér, a farok vége fekete. Tavasszal a hím háta kékesszürke, a szemöldöksávja fehér, széles szemfoltja és szárnya fekete. A testalja barnássárga. A tollazata ősszel barnásabb. 

Élénk madár. Gyakran felröppen, kevés idő múlva leszáll. Közben a farkát legyezőszerűen szétnyitja. Kúp alakú kőrakásokra, hantokra, tuskókra, ritkán bokrokra száll. Főként apró rovarokkal, legyekkel, sáskákkal, szöcskékkel stb. táplálkozik. A repülő rovarokat a levegőben kapja el. 

Jellemző hangja az erősen ejtett „csek-csek”, „tek-tek”. Énekében keverednek a dallamos meg az érdes hangok. 

Béldi Miklós erdélyi ornitológus ezeket írja róla: „…rokona a kövirigónak. A havasokban nagyjából ugyanott szoktunk vele találkozni, ahol a kövirigó megjelenésére is számíthatunk. A két faj előfordulásában mégiscsak mutatkozik némi különbség, mert míg a kövirigó nálunk hegységi madár, addig a hantmadár elterjedésének súlypontja a dombvidékre tolódik át. Költőterületének vadságát illetően sokkal kevésbé igényes, hiszen sokszor a vízmosta, kopár lejtőkön, legelőkön talált egyetlen kőrakással, hanttal is megelégszik. A sokféle hazai lehetőség közül a dombvidéki kőkitermelő helyeket választja. A házi verébnél karcsúbb, a csőre hegyes. Alacsonyan és gyorsan repül. A bólogatása, farokrezgetése és a fészkelőhely megválasztása tekintetében leginkább a kövirigóra emlékeztet. Szép madár, az ember örvend, ha látja.”

2015 szeptemberében sikerült közelről, 40 centiről tanulmányozni a hantmadár sajátos formáját, tollruháját. A Magyar Természettudományi Múzeumban hibátlan preparálásban szemlélhettem hosszú ideig. Kékesszürke háta,  fehér szemöldöksávja és  fekete szárnya bevésődött emlékezetembe. Kinn, a köves hegyoldalon nem várt be, továbbröppent, itt viszont kedvem szerint a színárnyalatait is megfigyelhettem. 

Összeállította: Márton Béla