2024. november 29., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hídmester-e a kritikus?

A Látó Irodalmi Játékok legutóbbi meghívottja Károlyi Csaba kritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese volt, akivel Láng Zsolt író, a vásárhelyi folyóirat szerkesztője beszélgetett a Látó szerzői estjeinek immár hagyományos helyszínén, a G. Café-ban.

Múlt hét csütörtökén 54. kiadásához érkezett a Látó szépirodalmi folyóirat szerzői-irodalmi estje. A Látó Irodalmi Játékok legutóbbi meghívottja Károlyi Csaba kritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese volt, akivel Láng Zsolt író, a vásárhelyi folyóirat szerkesztője beszélgetett a Látó szerzői estjeinek immár hagyományos helyszínén, a G. Café-ban. Hídmester-e a kritikus? címmel szerzőkről, művekről, kritikáról és kritikákról, az Élet és Irodalom szerkesztői koncepciójáról, magyarországi kortárs irodalomról és annak oldalairól egyaránt.

Láng Zsoltnak a Nappali ház és az Élet és Irodalom folyóiratokkal kapcsolatosan feltett kérdésével terelődött a szó a ma már egyre kisebb terjedelemben és ritkábban megjelenő irodalomkritikára. – A Nappali házban jó ideig nem is volt kritika. A lap vizualitása is nagyon erős volt, más akart lenni, mint a kádárizmusban megszokott folyóiratok. A kisbetűs ház a címben is lázadás volt a többi lappal szemben. Amúgy asztrológiai jelentése is van. De olyan folyóiratnak, amelynek nincsen semmi ideológiai tartalma, értelme sincsen. A kulturális lapok terén is történt egy rendszerváltás, amelynek az volt a lényege, hogy e folyóiratok is legyenek másmilyenek. De közben kiderült, hogy a folyóiratnak van egy struktúrája és valamilyen kritikának is muszáj megjelennie benne. Mi kitaláltuk, hogy megkeresünk egy konkrét alkotót és róla íratunk két-három kritikát. Kiderült, hogy ez fontos, és a lap egyre inkább kezdett hasonlítani a „rendes” folyóiratokra. Mert bizonyos elemek nélkül nem lehet lapot csinálni. A magyarországi lapok közül például a Holmi a kezdetektől fogva követte a klasszikus struktúrákat, az egyetlen olyan lap volt, amely ’89 után konzervatívan indult. Én nem jártam újságíró-iskolába, mindent menet közben tanultam meg. Máig nem tartom magam újságírónak, szerkesztő vagyok. 1996-ban a Jelenkor kritikai rovatát akartam felpörgetni, végül felpörgettem az ÉS-ét. Sajnos manapság egyre kevesebb kritika jelenik meg, az olvasót a sajtótermékek nem orientálják. A megjelenő kritikák nagyon lassúak, előfordul, hogy a kötet bemutatása után csak egy-két évvel ír valaki az adott műről. Mindez a napilapok feladata volna, de ők ezt nem végzik el. Régebb a Magyar Nemzetben és a Népszabadságban is megjelentek irodalomkritikák, de mára felszámolták ezeket a rovatokat. Az irodalmi portálokon sok kritikai írás megjelenhetne, de havonta csak 4-5 kerül fel, ami nagyon kevés. Az ÉS-ben hetente 8-10 könyvről jelentetünk meg kritikát. Máshol kevesebb vagy alig. A műfaj egyre anakronisztikusabbnak tűnik, ezért egyre inkább művelni kell. Elsorvad, és kár érte. Régebben a rádióban, tévében független kritikusok beszélgettek egy adott könyvről. Ma már nincs ilyen, csak fizetett könyvajánlókat, interjúkat olvashatunk. Holott az igazán fontos kritikus független, aki mindenkitől és mindentől függetlenül megírja a véleményét.

Láng Zsolt azon kérdésére, hogy hídverő-e a kritikus szerző és olvasó között, Károlyi Csaba elmondta: a kilencvenes években a magyar irodalomkritikában volt egy olyan időszak, amikor úgy tűnt, hogy a kritika az irodalomtudomány része lesz. – Ekkor volt a nagy kritikavita. Úgy véltük, hogy az irodalomkritika szaknyelvet, szakterminológiát használ majd. De szerintem a napi- és hetilapkritikának köznyelvet kell használnia. Mára már mindez eldőlt: létezik irodalomtudomány és létezik zsurnálkritika, amely a nagyközönséghez szól. Ez utóbbit is általában képzett szakemberek művelik, de szándékosan köznyelven írnak, hogy megszólítsák az olvasót. A tudományos világ visszahúzódott az egyetemre. Vannak kiváló irodalomtudósok, akik szaktanulmányaik írásához szaknyelvet, kritikáikhoz pedig köznyelvet használnak. Én azért is használom ez utóbbit, mert nekem ez a nyelvem, a tudósi pálya amúgy sem vonzott.

Ami az erdélyi irodalmat illeti, közhely, de én egyben tekintek a magyar irodalomra. Egy-egy erdélyi könyv nem azért kap helyet az Élet és Irodalomban, mert pozitív diszkriminációban részesül, hanem azért, mert helye van benne. A Vajdaságban például hanyatlik a magyar irodalom, így értelemszerűen kevesebb vajdasági magyar kötet szerepel a lapban is. De az utóbbi tíz év erdélyi regényei például kimondottan érdekelnek. Wass Albertről például nem írnak magyarországi kritikusok, ezért kértem fel Láng Zsoltot, hogy írjon róla egy ex librist. Tudatos iratok a jobboldali szekértáborról is. Mégis borzasztó nehéz, mert senki nem akar róluk írni. Én pedig nem értem, hogy miért, hiszen közöttük is vannak fontos szerzők, Csoóri legutóbbi verseskötetei például kimondottan jók. Mégsem veszi senki ezt figyelembe. Az Élet és Irodalom kifejezetten liberális lap, de nem azt nézi, hogy ki van a kormányon. Ellenzéki és független, olyannyira, hogy sehonnan sem kap támogatást, ezért is fizetős a honlapunk. A folyóiratot meg kell jelentetni, ezért próbálunk érdekesek, színvonalasak maradni. A lap annyira befogadó, hogy ha jön egy olyan szöveg, amely pozitív hozzáállással foglalkozik egy dologgal, ha jól és okosan mondja azt, amit mond és rendesen érvel, akkor lehozzuk, függetlenül, hogy bal- avagy jobboldali a szerző. Ezt általában nem szokták érteni. De én nem szeretnék egy olyan folyóiratnál dolgozni, ahol valakik megszabják az irányvonalat – mondta a csütörtök esti beszélgetésen Károlyi Csaba irodalomkritikus.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató