2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Hozz reá víg esztendőt” – kívánjuk magunknak elegáns, emelkedett, kissé távolságtartó modorban minden szilveszteréjjel.

„Hozz reá víg esztendőt” – kívánjuk magunknak elegáns, emelkedett, kissé távolságtartó modorban minden szilveszteréjjel. Ilyenkor percekre megáll a dínomdánom, a sírva-vigyorogva vigadás, a nagy zaba, a tánc és mindenki, még a más ajkúak is kissé kihúzzák magukat a társaságban, ahol a magyar himnuszt hallgatók kinyitják arra a rövid időre a rádiót vagy a tévét (dehogyis nézik a Dumcsi televízió évről évre csapnivalóbb operettlangyikáit, unalmas poéncitromait). A magyarok magukba fordulnak, mindenki egyedül énekli a himnuszt, magában mondja a sorokat, amit titokban vagy a családban tanult meg, aminek akkor is értéke, értelme, érzelmi töltete volt, amikor minden más értéktelenné, olcsóvá és konzumgyanússá vált.
Közben államfők mondják el világszerte újévi intelmeiket, megpróbálnak a kormányzott és istenadta nép lelkéhez férkőzni, ami már évtizedek óta nem sikerül. Egy demokráciában egyre kevésbé. Elismerik, hogy „a mögöttünk hagyott esztendő” kutya nehéz volt, de azért voltak sikereink, kisebb-nagyobb diadalaink és a jövőhöz nem férhet kétség, olyan lesz, de olyan, hogy ahhoz hasonlót a világ még nem látott.
Természetesen két kézzel szórják a reményt, csillagszóróként, tűzijátékokban dobják fel az égre, amelyek aztán az év folyamán lassan alászállva pukkannak el. Az orrunk előtt, a hátunk mögött, a fülünk hallatára vagy titokban, háttéralkuk közepette.
Nem kell elszomorodni. A reményről azt tartják, hogy utoljára hal meg, akkor, amikor már egyetlen reménykedőre sem lel ezen a földdarabon. A puszta világban értelmetlennek tartja bolyongani. Nem kell elszomorodni, mert a reményt tulajdonképpen mi teremtjük meg a magunk munkájával, mi teremtjük meg a körülményeket, mi váltjuk be. Nem mindig apróra.
Az új év háromszázhatvanöt (szökőévben eggyel több) napi alkalmat kínál erre. Naponta több is adódhat. Régebbről eredők és vadonatújak, felcsillanók, megsejtettek. Az elszalasztottakat majd az orrunkra húzzák az angyalok a másvilágon. A férfilegendáriumok szerint egészen mást, de azt nem kell komolyan venni, az csak afféle öncukkoló rigmus, kocsmai nagyképűsködés.
Az esztendő fogasára felaggatjuk tizenkét hónap alatt a cselekedeteinket és balfogásainkat, szerzett örömeinket és okozott bánatainkat, a vigaszokat, a (kötelező és akaratlan) füllentéseket, az írásokat és az el nem küldött üzeneteket, fogadalmainkat és szószegéseinket, gyengeségeinket és szenvedélyeinket, azok emlékét, akik az év folyamán mentek el a visszatérés reménye nélkül, és az esztendő első és utolsó mosolyát. Csoda, hogy nem szakad ki a falból a túlterhelt fogas.
Lesz mit elcsomagolni az év végi rendcsináláskor. Ugyanis rendet kell teremteni önmagunkban, legalább egyszer egy évben. Nincs időponthoz kötve. Csupán melegen ajánlott.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató