Híres erdélyi magyarok (1000–1990)
2013-06-14 14:19:28
- Kuti Márta
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba.
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
9. VAJDA EMIL (Kolozsvár, 1858. jún. 18. – Győr, 1916. okt. 8.): tanár, író, zeneíró. Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott végezte, zenei képesítését is az ottani konzervatóriumban szerezte. 1880-ban tanári, 1881-ben bölcsészdoktori oklevelet nyert. 1897-től a győri állami főreáliskola tanára. A Győri Ének- és Zeneegylet ig. karnagya volt, a Győri Torna Egylet alapítója és elnöke. Angyal Armanddal alapította és szerkesztette a Magyar Lant c. zenei folyóiratot. –Művei: Kossuth Lajos (Bp., 1892); A komáromi hős (Bp., 1893); Tell Vilmos (tanulmány, Bp., 1897); A szabadságharc vértanúi (Győr, 1898); A hegedű története (Győr, 1902).
10. FEKETE ANDOR (Marosvásárhely, 1883. jún. 19. – Marosvásárhely, 1951. aug. 22.): jogi szakíró. 1906-ban fejezte be jogi tanulmányait a bp.-i tudományegyetemen. Haláláig Marosvásárhelyen volt ügyvéd. 1936-ban az Országos Magyar Párt városi tagozatának alelnöke lett. Tagja volt a Kemény Zsigmond Társaságnak. A
Bethlen Gábor szabadkőműves páholy egyik vezetőjeként a két világháború között támogatta az erdélyi magyarság demokratikus akcióit. A II. világháború alatt, a kommunista per során 27 vádlottat védett. 1945 után részt vett a Székely Színház alapításában.
11. VÉKONY ANTAL (Tiszaújlak, 1848. jún. 20. – Máramarossziget, 1903. márc. 15.): író. 1866-ig a máramarosszigeti kollégiumban tanult, ezután Pesten teológiát hallgatott. 1870-ben tanári oklevelet szerzett, s ettől fogva haláláig gimnáziumi tanár volt Máramarosszigeten. Egy prózai és egy verses elbeszélése jelent meg: A kincskeresők (elb., Bp., é. n.); A dongó (víg elb. hat énekben, Bp., 1886). Modern nyelvre írta át Zrínyi Szigeti veszedelem c. eposzát (Sziget ostroma, Bp., 1892).
12. DRUGETH GYÖRGY, HOMONNAI (? 1583 – Lengyelo. 1620. jún. 21.): Zemplén vármegye főispánja, erdélyi trónkövetelő, Drugeth Bálint unokaöccse. Fiatal korában Bocskai híve volt. 1610-ben katolizált, és a császár pártjára állt, aki kinevezte királyi főkamarásnak. 1611-ben Forgách Zsigmond seregében részt vett a Báthori Gábor elleni hadjáratban. Ettől kezdve a Habsburgok jelöltje az erdélyi fejedelemségre. 1616-ban császári támogatással sikertelen fegyveres kísérletet tett a fejedelemség megszerzésére. 1619-ben, miközben Bethlen seregével Pozsony körül harcolt, zsoldosokkal betört Lengyelországból. Bár Rákóczi Györgyöt, Bethlen hadvezérét Homonnánál az első összecsapásban megverte, hamarosan kiszorult Lengyelországba. Ott halt meg.
13. BODOR PÉTER (Erdőszentgyörgy, 1788. jún. 22. – Kolozsvár, 1849. aug. 17.): mechanikus, székely ezermester. A marosvásárhelyi kollégium alsó osztályainak elvégzése után eleinte erdélyi főurak szolgálatában állott, később kitanulta az asztalos-, órás-, kertész- és lakatosmesterséget. 1806-ban a bécsi politechnikumon tanult, utána a külföldet járta. 1815-ben hazatért, és Bethlen Lajos udvarházában építészműszerész. 1818-ban Marosvásárhelyen telepedett le. Megépítette a városnak a tisztán fából, vasszeg nélkül készült 8 m széles, 63 m hosszú Maros-hidat. Pénzhamisítás miatt 1820-22-ben vizsgálati fogságban, 1827-ig a szamosújvári börtönben volt. Sok eredeti gépet, többek között önműködő guzsalyt, malmokat, vízvezetékeket, szökőkutakat szerkesztett. Legismertebbé vált a marosvásárhelyi piactéren 1820-22 között felállított (1911-ben lebontott) zenélő kútja, melynek hű mását 1935-36-ban a Margitszigeten újból felépítették. Börtönbüntetése után búskomorságba esett, visszavonultan élt, és főleg orgonákat készített. Utolsó alkotása – a sokcsövű orgonaágyú láncos golyókkal – a szabadságharcból ismeretes.
14. KÚN KOCSÁRD, GRÓF (Algyógy, 1803. jún. 25. – Szászváros, 1895. jan. 11.): földbirtokos, művelődéspolitikus, országgyűlési képviselő. Tanult a szászvárosi, kolozsvári, nagyenyedi református kollégiumban, a bécsi mérnöki akadémián, 1822-ben a marosvásárhelyi királyi táblánál ügyvédi vizsgát tett. 1823-tól 1833-ig Hunyad vm.-nél tisztviselő. Az 1833-as erdélyi országgyűlésen követ, a reformok híve, a szabadelvű ellenzék tagja. 1833-tól algyógyi birtokán gazdálkodott. 1848-ban Hunyad vm. főispánja és Szászváros-szék forradalmi kormánybiztosa lett. Részt vett az 1849-es debreceni országgyűlésen. 1849 őszén elfogták. 1851. okt. 7-én kötél általi halálra ítélték. Az ítéletet kegyelemből 20 évi várfogságra és teljes vagyonelkobzásra változtatták. 1856-ban szabadult komáromi várbörtönéből. Hazament Algyógyra. 1866-ban az uniós kolozsvári és pesti országgyűlésen követ, 1867-ben Hunyad vm. főispánja lett. 1868-ban visszavonult a politikai életből, s kizárólag gazdaságának, ill. művelődési és ref. egyházi ügyeknek szentelte életét. 1885-ben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) egyik alapítója. 1888-ban pedig teljes vagyonából Algyógyon földmívesiskolát alapított azzal a céllal, hogy a magyar falvaknak a modern belterjes gazdálkodáshoz jól értő mintagazdákat neveljenek.
