Híres erdélyi magyarok (1000–1990)*

• 2013-07-26 11:56:44

• Kuti Márta

Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.

Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.

17. SIMON BLANKA, Simon Norbertné (Arad, 1878. júl. 26. – Bp., 1959. szept. 27.): szakíró. Cikkei erdélyi, később fővárosi napilapokban és szaklapokban jelentek meg, és azokban, valamint számos rádióelőadásában női problémákkal, lakáskultúrával és az otthon művészetével foglalkozott. A Magyar Nők Társasköre és a Dolgozó Nők Clubja alelnöke volt. Szerkesztette A dolgozó nő otthon (Bp., 1960) c. kiadványt. Fontos munkája a Házi mindentudó (Bp., 1946).

18. BEDŐHÁZI JÁNOS (Szászvesszős, 1853. júl. 27. – Marosvásárhely, 1915. jún. 23.): tanár, író. 1870-73-ban a bp.-i műegyetemen, 1875-től a kolozsvári egyetemen tanult. 1881-ben vegytan-természettani tanári oklevelet szerzett. 1881-től a marosvásárhelyi Református Kollégium tanára, majd 1887-től 1890-ig igazgatója. 1892-93-ban a Marosvásárhely c. lap szerkesztője, 1901-től 1910-ig országgyűlési képviselő, eközben egy ideig a Független Magyarország főmunkatársa. Népszerűsítő természettudományos munkái mellett írt verseket, lefordította Anakreont. – Fő műve A két Bolyai (Marosvásárhely, 1898).

19. WARGHA ISTVÁN (Nádudvar, 1808. júl. 28. – Nagyvárad, 1876. márc. 12.): pedagógus, az MTA levelező tagja (1840). Tanulmányai elvégzése után előbb a nagyváradi iskola főgondnoka, majd a város főjegyzője volt. 1837-ben Tolnán az első óvónőképző intézet igazgatója, később egy magán-nevelőintézet tulajdonosa. Számos pedagógiai cikket és tanulmányt írt. Ezek a Mi kell a magyarnak? (Kassa, 1834); Terv a kisdedóvó-intézetek terjesztése iránt a két magyar hazában (Pest, 1843); A lélektudomány hatása a nevelésre (Pest, 1846).

20. DÁVID ANTAL (Kézdivásárhely, 1913. júl. 30 – Bp., 1988. júl. 26.): író, újságíró. Középiskolai tanulmányait Kézdivásárhelyen és Bp.-en végezte, itt érettségizett 1932-ben. Az innsbrucki egyetemen gyógyszerészeti tanulmányokat folytatott. Móricz Zsigmond biztatására kezdett írni a 30-as években. 1932-34-ben a kézdivásárhelyi Székely Újság levelezője volt. 1934-től a Brassói Lapok, később a kolozsvári Keleti Újság, 1941-45-ben a marosvásárhelyi Szövetkezés és a kolozsvári Magyar Nép c. lap belső munkatársa volt. 1945-ben Bp.-re települt, köztisztviselőként dolgozott, emellett szerkesztette az Angyalföld c. lapot. Írásai ezekben a lapokban, továbbá az Erdélyi Helikon, a Pásztortűz, a Kelet Népe és a Híd c. lapban jelentek meg. – Művei: Hírek (Kolozsvár, 1935); Hazátlan voltam (Kolozsvár 1941); Üstökös a kéményen (Kolozsvár, 1941); Muzsikáló kút (Bp., 1969); A kolozsvári futár (Bp., 1972); Háromszék nem alkuszik (Bp., 1973); Erdély nagy romlása (1-3. Bp., 1977); A tanú (Bp., 1981); Az első felvonás (Bp., 1982); A szolgadiák (Bp., 1983).

    *A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.