Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában. (Forrás: Magyar életrajzi lexikon, 1000-1990. Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes)
Pekry Lőrinc, gróf (? – Homonna, 1709. márc. 6.): kuruc tábornagy. Erdélyi főrangú család sarja. Katonai pályáját Apafi fejedelem seregében kezdte 1667-ben. Thökölyvel való rokonsága és kapcsolatai miatt hűtlenségi pert indítottak ellene. 1686-ban az országgyűlés jószágvesztésre ítélte, s 3 havi fogságot szenvedett. 1689-ben Mo.-ra ment, katolizált és I. Lipót hűségére állt. Részt vett a török elleni háborúban; 1690-ben kapornaki főkapitány, királyi tanácsos és báró, 1692-ben gróf, 1693-ban generális lett. 1696-ban a császár visszaadta elkobzott erdélyi birtokait, 1694-ben Szörény vm., majd 1695-ben Alsó-Fehér vm. főispánja, 1699-től Udvarhelyszék főkapitánya, s e méltóságában a bécsi udvar szempontjainak kíméletlen érvényesítője. 1703. dec.-ben a kurucok fogságába esett, s Rákóczi hűségére állt. Nagy része volt Rákóczi erdélyi fejedelemmé választásában. 1704-ben generális strázsamester, 1705. jún. 8-án altábornagy, 1707-ben tábornagy, szenátor. 1704-ben, majd 1705. okt.-től 1707 végéig az erdélyi hadak főparancsnoka. Rabutin támadását nem tudta kivédeni, sőt a kuruc vezetés egységét bomlasztó állandó intrikáival, kapkodó hadműveleteivel még meg is könnyítette a császáriak dolgát. Erdély elvesztése után Rákóczi fölmentette, sőt vizsgálatot indíttatott ellene. Többé vezető beosztást nem kapott. Leveleiből (1704–05) Lampért Géza közölt (Történelmi tár, 1899). Felesége Petrőczi Kata Szidónia.
Berde Áron (Laborfalva, 1819. márc. 8. – Kolozsvár, 1892. jan. 25.): jogász, egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1858). Az első jelentős magyar nyelvű meteorológiai és klimatológiai szakkönyv írója. Főiskolai tanulmányainak elvégzése után 1842-től 1844-ig Ny.-Európában járt tanulmányúton. 1844-től 1863-ig a kolozsvári unitárius kollégiumban tanította a természettudományokat, 1863-tól a kolozsvári akadémián a nemzetgazdaságtan és a politika tanára, majd az 1872-ben alapított kolozsvári egyetemen a nemzetgazdaság és pénzügytan rendes tanára, 1872-73-ban az egyetem rektora. 1890-ben nyugalomba vonult. 1846-tól 1859-ig a Természetbarát, ill. az Ipar és Természetbarát, a Hetilap, a Kolozsvári Közlöny szerkesztője volt. M.: Légtüneménytan s a két Magyarhon égaljviszonyai s ezek befolyása a növényekre és állatokra (Kolozsvár, 1847); Mit tegyen az erdélyi gazda, hogy jólétre jusson? (Kolozsvár, 1859); A levegői nyirkosság némely égalji befolyása (Kolozsvár, 1860).
Rajk László (Székelyudvarhely, 1909. márc. 8. – Bp., 1949. okt. 15.): politikus, miniszter. 1929-től a bp.-i egy. bölcsészeti karán magyar-francia nyelvi és irodalmi tanulmányokat folytatott. 1930-ban bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba, 1931-ben a KMP tagja lett, s még ebben, valamint a következő évben is letartóztatták. Miután tanulmányait nem folytathatta, 1933-tól építőmunkásként dolgozott. Mint a Magyar Építőmunkások Orsz. Szövetsége kommunista frakciójának vezetője, egyik szervezője és irányítója az 1935. évi nagy építőmunkás-sztrájknak. 1936-ban a párt utasítására Prágába távozott. Innen 1937-ben Spanyolo.-ba ment és a Nemzetközi Brigád magyar zászlóaljának politikai biztosaként harcolt a fasizmus ellen. Kétszer súlyosan megsebesült. Részt vett azokban a harcokban, amelyeknél a Nemzetközi Brigád fedezte a francia határ felé visszavonuló köztársasági erőket és a menekülő polgári lakosságot. A Spanyol Köztársaság bukása után 1939-ben Franciao.-ban internálták. 1941-ben pártutasításra hazatért. Feleségül vette Földi Júliát. 1941-ben letartóztatták és elítélték. 1944 szept.-ében kiszabadult, a párt Központi Bizottságának titkára, a Magyar Front egyik vezetője lett. Ő készítette el e két munkáspárt előzetes megegyezése alapján a Magyar Front akcióegység-programját, amelyet 1944. okt. 10-én írtak alá. Az ellenállási mozgalom egyik fő szervezője és irányítója volt. 1944-ben a nyilasok letartóztatták, Sopronkőhidára, innen tovább Németo.-ba, Münchenig hurcolták, ahonnan 1945. máj. 13-án tért haza. 1945 után az MKP Központi Vezetőségének, Politikai Bizottságának és titkárságának tagja; országgyűlési képviselő. 1945. máj.-tól nov.-ig a bp.-i pártbizottság titkára, 1945. nov.-től 1946. márc. 1-ig főtitkárhelyettes, 1946. márc. 20-tól 1948. aug. 5-ig belügyminiszter, majd 1949. máj. 20-ig külügyminiszter. 1949. máj. 30-án koholt vádak alapján letartóztatták, halálra ítélték és kivégezték. 1955-ben rehabilitálták. 1956. október 6-án ünnepélyesen temették el a Kerepesi temetőben.
