2024. july 5., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Híres erdélyi magyarok

Szeptemberi évfordulók, 2015
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában. 
ACSÁDY IGNÁC (Nagykároly, 1845. szept. 9 – Bp., 1906. dec. 17.): történetíró, az MTA l. tagja (1888). Jogi tanulmányok után 1869-től több éven át előbb újságírással (Pesti Napló, az aradi Alföld, a kolozsvári Kelet) és szépirodalommal foglalkozott. 1880–83 között megjelent vígjátéka és regényei a romantikus irány hívének mutatják. 1877-től kezdve bontakozott ki történetírói munkássága, amelyet (főleg a 80-as évektől) erősödő gazdaság- és társadalomtörténeti érdeklődés és a parasztság iránti polgári, progresszív rokonszenv jellemez. A m. történetírók között elsőnek ismerte fel az osztályharc jelentőségét. Megírta a jobbágyság első összefoglaló történetét. – F. m. Aranyországban (vígjáték, Bp., 1880); Fridényi bankja (Bp., 1882); Pénzházasság (Ország-Világ, 1893); Magyarország Budavár visszafoglalása korában (Bp., 1886); Magyarország pénzügyei I. Ferdinánd uralkodása alatt (Bp., 1888); A magyar jobbágy-népesség száma a mohácsi vész után (Ért. a tört. tud. köréből. XIV. 3. Bp., 1889); A magyar nemesség és birtokviszonyai a mohácsi vész után (Ért. a tört. tud. köréből XIV. 9. Bp., 1890); Magyarország népessége a pragmatica sanctio korában (Bp., 1896); Magyarország három részre oszlásának története 1526–1608. (A magyar nemzet története V. Bp., 1897); Magyarország története I. Lipót és I. József korában (A magyar nemzet története VII. Bp., 1898); A magyar birodalom története (I–II. Bp., 1903–04); A magyar jobbágyság története (Bp., 1906, 1944, 1948, 1950).
FOGARASY MIHÁLY (Gyergyószent-miklós, 1800. szept. 17 – Gyulafehérvár, 1882. márc. 23.): erdélyi r. k. püspök. 1817-ben a gyulafehérvári papnevelő intézet tanulója. 1819-ben, Bécsben, a Pazmanaeumban végezte tanulmányait. Visszatérve Erdélybe, 1823-ban pappá szentelték, s a nagyszebeni gimn. tanárává nevezték ki. 1833-ban gyulafehérvári, 1838-ban nagyváradi kanonok lett. 1842-ben ő készítette el a Szent István Társulat tervezetét, és 1853-ig ő volt a Társulat ig.-ja. 1843-ban apáti, 1846-ban püspöki címet kapott. 1848 okt.-ében a m. püspöki kar megbízásából az udvarnál járt Olmützben. 1864-ben lett erdélyi püspök. Szerepe volt a kat. iskolaügy fejlesztésében. – F. m. Az erdélyi püspökről polgári tekintetben (Bécs, 1837); Emlékirat az 1847–48 országgyűlés alatt Pozsonyban tartott püspöki tanácskozásokról (Pest, 1848)
KÁNTOR LAJOS (Dés, 1890. szept. 20 – Kolozsvár, 1966. ápr. 19.): tanár. Egy.-i tanulmányait a bp.-i egy.-en végezte, 1914-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Az I. világháborúból hazatérve 1922 szept.-étől 1940-ig a kolozsvári ref. kollégium tanára, közben megszerezte a román nyelv- és irodalom szakból a tanári képesítést, 1927-28-ban részt vett a Cheresteşiu-féle magyar-román szótár szerkesztésében, 1928-tól 1940-ig egyúttal az Erdélyi Múzeum Egyesület titkára. 1940–44-ben a kolozsvári tudományegy. gyakorló gimn.-ának ig.-ja, majd nyugalomba vonulásáig ismét a ref. kollégium tanára. – F. m. Magyarok a román népköltészetben (Erdélyi Tudományos Füz., Kolozsvár, 1933); Kölcsönhatás a magyar és román népköltészetben (Erdélyi Tudományos Füz., Kolozsvár, 1933).
KÓTAY PÁL (Halmi, 1910. szept. 21 – Marosvásárhely, 1986. dec. 25.): romániai magyar orvos, orvostörténész, egyetemi tanár. Középisk.-it Szatmárban, a ref. főgimn.-ban végezte, majd a bp.-i orvosi karon folytatta tanulmányait, ahol 1934-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1934-1938 között a bp.-i Új Szent János Kórház sebészeti, később urológiai osztályán működött. 1938-ban féléves ösztöndíjjal Helsinkiben, 1939-ben Rostockban képezte tovább magát. 1940-ben Illyés Gézánál sebész-urológus szakvizsgát tett, majd 1940-1945 között Kolozsvárott a Sebészeti Klinika munkatársa. Ekkor már az urológia egy.-i előadója. 1946-tól a Marosvásárhelyen felállított egy. sebészeti klinikáján az urológiai osztály vezetője. 1948-tól e tárgy egy.-i előadója, 1956-tól a sebészeti klinika urológiai osztályából kialakított önálló klinika vezetője. 1971-től 1977-es nyugdíjazásáig tanszékvezető egy.-i tanár. Az általa vezetett klinikai munkaközösség kórszövettani kutatásokkal finomította az antibiotikumok és antituberculoticumok hatásmechanizmusára vonatkozó ismereteket az urogenitalis tuberculosis esetében. Kiváló műtőorvos volt. A polaris erek esetében eredeti műtéti módszert dolgozott ki, az ér áthelyezésével mind a szerv, mind a veseállomány különböző részeit sikerült megőrizni. Mintegy 120 tudományos közleménye jelent meg. Két alapvető monográfia és több egy.-i jegyzet fűződik nevéhez. Munkái magyar, román, francia, német és angol nyelven jelentek meg. Számos európai szaktársaságnak volt t. és l. tagja. Tudományos és irodalmi tevékenységének másik nagy területe az orvostörténelem, a szépirodalom. Írt novellákat, elbeszéléseket, esszéket és irodalomtörténeti jellegű tanulmányokat, amelyek közül több – az 1940-es évek elején – az Erdélyi Szépmíves Céh gondozásában jelent meg nyomtatásban. Ez a széles irodalmi érdeklődés vezette később az orvostörténe-lemhez, elsősorban a XVIII. század m. orvosi kultúrájának feldolgozásához. Weszprémi István 1960-ban a Bp.-en megjelent Mo. és Erdély orvosainak rövid életrajza (Bp., Medicina, 1960) című munkájának első – latin-magyar nyelvű – újbóli kiadása, a bevezető tanulmány és Weszprémi István munkásságának feltárása tollából származik (név nélkül). Több román állami kitüntetés mellett elnyerte a Magy. Orvostörténelmi Társ. Weszprémi István-emlékérmét (1978).
(Folytatjuk)
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató