Híres erdélyi magyarok
2015-10-01 14:13:08
- Kuti Márta
Októberi évfordulók, 2015
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
KEMÉNY GYÖRGY (Nagyvárad, 1925. okt. 3 – Bp., 1973. dec. 2.): orvos, az orvostudományok doktora (1962). Oklevelét Marosvásárhelyen szerezte (1950). Az egy. szövettani tanszékén 1959-től tanársegéd, 1963-tól adjunktus, 1970-től előadó tanár. Az Orvosi Szemle szerkesztő-titkára (1953-65). Az egyes hámok hisztofiziológiáját, a máj patológiáját, a heterotop csontosodást kísérleti úton tanulmányozta. M.: Szövettani gyakorlatok (egy.-i jegyzet, Csathó Gyulával, Marosvásárhely, 1956).
PÁZMÁNY PÉTER (Nagyvárad, 1570. okt. 4 – Pozsony, 1637. márc. 19.): esztergomi érsek, bíboros, a magyarországi ellenreformáció vezető alakja, író. Protestáns családból származott, 1583-ban mostohaanyja befolyására kolozsvári diák korában katolizált. 1587-ben belépett a jezsuita rendbe. Kolozsvárott, Krakkóban, Bécsben, végül Rómában tanult, majd Grazban működött. 1601-ben visszatért Mo.-ra hittérítőnek, majd 1603-tól a grazi egy.-en tanított. 1607-ben Forgách Ferenc esztergomi érsek udvarába került. 1616-ban, miután a pápa már korábban felmentette szerzetesi fogadalma alól, előbb túróci préposttá, majd esztergomi érsekké nevezték ki. 1629-ben bíboros lett. 1619-ben Nagyszombatban nevelőintézetet és papneveldét, 1623-ban Bécsben magasabb papnevelő intézetet (a későbbi Pazmaneum), végül 1635-ben Nagyszombatban egy.-et alapított teológiai és bölcsészeti karral (a jelenlegi Eötvös Loránd Tudományegy.). Pozsonyban jezsuita kollégiumot és iskolát, Érsekújváron és Körmöcbányán ferences kolostort létesített. Magyarországon – mind politikai, mind egyházi tekintetben – az ellenreformáció vezéralakja volt. Működése elsősorban a Habsburg-udvart szolgálta, noha látta a Habsburg-hegemónia veszélyeit a m. rendi érdekekre. Ugyanakkor képviselte az egész magyar nagybirtokos osztálynak a „feudalizmus második kiadása”, a második jobbágyság rendszerének megszilárdítására irányuló törekvését; ehhez szükséges volt mind az udvar politikai támogatása, mind az ellenreformációs küzdelmekben újjászerveződött és korszerűsödött kat. egyház ideológiai fegyverzete. Pázmánynak egyházpolitikai munkásságával s még inkább hitvitázó írásaival döntő része volt a mo.-i rekatolizációban. Számos főúri családot (Forgách Miklós és Zsigmond, Thurzó Kristóf, Esterházy Miklós, Zrínyi György stb.) ő térített vissza a katolikus hitre. Nézetei hatással voltak Zrínyi Miklós nézeteinek alakulására. Ref. prédikátorok (Magyari István, Alvinczy Péter) ellen írt vitairatai, prédikációi, imádságai, amelyeket népies m. nyelven írt, kimagasló szerepet játszottak a m. irodalmi nyelv megteremtésében, erőteljes stílusukkal maradandó értékei a m. irodalomnak. F. m.: Felelet (Nagyszombat, 1603); Keresztyéni imádságos könyv (Graz, 1606); Öt szép levél (Pozsony, 1609); Isteni igazságra vezérlő kalauz (Pozsony, 1613); Vasárnapokra és egynéhány ünnepekre rendelt evangéliumokról prédikációk (Pozsony, 1631); Pázmány Péter bíbornok, esztergomi érsek összes munkái (I – VII., Bp., 1894 – 1905); Pázmány Péter munkáiból (Bp. 1904); Pázmány Péter összegyűjtött levelei (I – II., Bp., 1910 – 11); Pázmány Péter válogatott írásai (Rónay György válogatása, Bp., 1957).
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.
(Folytatjuk)