Híres erdélyi magyarok
2013-06-28 13:59:45
- Kuti Márta
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
Júliusi évfordulók
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
1. SIMAY GERGELY (Szamosújvár, 1823. júl. 2. – Kolozsvár, 1909. jan. 28.): az örménység kutatója (armenológus). A marosvásárhelyi ítélőtáblán volt joggyakornok, majd ügyvédi vizsgát tett. 1848-ban Szamosújvárt képviselte az országgyűlésen. 1861-ben Szamosújvár polgármestere. Részt vett az 1847-i kolozsvári országgyűlésen, majd 1865–68-ban, 1869–72-ben és 1875–78-ban a pesti országgyűlésen képviselő. Az 1868. évi országgyűlésen az örmény katolikus vallás egyenjogúságát harcolta ki. 1874-től a szamosújvári törvényszék elnöke. Számos örmény versfordítása jelent meg a Budapesti Szemlében és az Armenia c. folyóiratban.
2. SZERVÁTIUSZ JENŐ (Kolozsvár, 1903. júl. 4. – Bp., 1983. szept. 15.): szobrász. Kerékgyártó mesterséget tanult. 1925-27-ben Párizsban élt, ahol egy fafaragó üzemben dolgozott, emellett az École Libre esti tanfolyamán szobrászatot tanult. 1927-ben hazatért, és Kolozsváron beiratkozott a Képzőművészeti Akadémiára. 1929-ben Bukarestben, 1930-ban és 1933-ban Kolozsváron, 1937-ben Bp.-en a Tamás Galériában állított ki. 1940-42-ben a csíksomlyói népfőiskolán, 1948-49-ben a kolozsvári művészeti iskolában tanított. 1949-ben kinevezték a kolozsvári képzőművészeti főiskola tanárává, ahol 1965-ig tanított. Fa-, kő- és márványszobrokat alkotott. Művészete a népi fafaragás tradícióit a 20. század expresszív kifejezésformáival egyesíti. Szobrait tizenöt ország múzeumai őrzik.
3. BORTNYIK SÁNDOR (Marosvásárhely, 1893. júl. 3. – Bp., 1976. dec. 31.): festő, grafikus, Munkácsy-díjas (1955), érdemes művész (1956), kiváló művész (1970), Kossuth-díjas (1973). A marosvásárhelyi Református Kollégiumban tanult, 1910-ben költözött Bp.-re. 1913-ban beiratkozott a Rippl–Rónai–Kernstok–Vaszary által vezetett szabadiskolába. Itt barátkozott össze Mattis Teutsch Jánossal, aki 1916-ban bemutatta Kassák Lajosnak, és itt találkozott 1918-ban Derkovits Gyulával. 1918-tól a Kassák-körhöz kapcsolódott, részt vett a Ma kollektív kiállításán. A német expresszionizmus és a francia kubizmus hatott stílusára. Korai naiv szemléletű illusztrációit geometrizáló linómetszetek váltották fel. 1919 jún.-ában a Ma helyiségében önálló kiállítása nyílt. Képein egyre inkább a geometriai rend keresése erősödött. Korai fő művei (Vörös mozdony, 1918; Vörös gyár, 1919) a progresszív gondolatok szimbolikus erejű ábrázolásai. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, ahol egy időre ismét a Mához csatlakozott. Korábbi műveiből emigrációs éveiben, grafikai változatban több variánst készített. A holland és az orosz avantgarde hatására alkotta meg Kassák Lajossal kiérlelt képarchitektúra elméletének megfelelően 6 lapból álló sablonnyomat sorozatát, mely 1921 ápr.-ában Kassák előszavával jelent meg Bécsben. Mindvégig kitartott a valóság realista ábrázolása mellett (Kovácsok, 1921; Lámpagyújtó, 1921). 1922-ben az élesedő világnézeti és művészeti ellentétek miatt kivált a Ma-körből. A Bauhausban tanuló Molnár Farkas hívására Weimarba utazott. Bár nem lett a Bauhaus tagja, tanulmányozta az új típusú főiskola munkáját, és kapcsolatba került a holland De Stijl csoport tagjaival. 1922. dec.-ben kiállítása nyílt Berlinben a Sturm Galériában. Weimarban festett képei (Az új Ádám, 1923; Az új Éva, 1923) a modern ember és az új művészeti irányzatok szatirikus ábrázolásai. A német expresszionizmus hatását tükröző sorozatát, A. Blok A tizenkettő c. poémájának illusztrációit is ott készítette el. Önálló kiállítása nyílt Berlinben a Nierendorf Galériában (1923). Agitatív rajzait Bényi Sándor álnéven publikálta a bécsi Egység c. lapban. 1925-ben hazatért. A Mentor könyvkereskedés Andrássy úti helyiségében rendezett kiállításán már díszlettervei is szerepeltek. Részt vett a Zöld Szamár nevű avantgarde színház megalakításában. Cocteau Az Eiffel-torony násznépe c. darabjához készített díszleteket és kosztümterveket. Az Új Föld (1927) c. folyóirat művészeti szerkesztője volt, majd alkalmazott grafikai iskolát vezetett a Bauhaus szellemében, a Műhelyt (1928–38), melyben az anyag-, szín- és formakísérletek felhasználásával tanította a modern művészet eredményeit. Tanítványai közül Victor Vasarely (Vásárhelyi Győző) az op art megalapítója lett. Az 1930-as években elsősorban reklámgrafikai működése kiemelkedő (Modiano, 1928; Futó szén, 1931; Kohinor szén, 1933). Egyszerű, dinamikus formáival, jól szerkesztett kompozícióival nagy hatással volt a magyar plakátművészetre. Sikeresen szerepelt a müncheni nemzetközi plakátkiállításon (1929), Bolzanóban (1930), a milánói Triennálén (1933). Szerkesztette és kiadta a Plakát c. folyóiratot (1933). Munkásábrázolásain (Olvasó férfi, 1940; Hólapátolók, 1942) és cirkusz-sorozatában erősödtek a szociális tartalom hangsúlyai. Olajképein expresszívebbé vált a nyelv, oldottabb lett a felületképzés. Az 1940-es években elmélyült elméleti érdeklődése és aktivitása. 1943-ban jelent meg Hevesy Ivánnal és Rabinovszky Máriusszal közösen szerkesztett kötete Kétezer év festészete címmel. 1945 után számos cikket írt, előadást tartott, 1947-től 1952-ig szerkeszti a Szabad Művészet c. folyóiratot. Plakátjaival az új élet szervezését segítette (Építsük fel a vasutat, 1945, MNG). Tanszékvezető tanár, majd 1949-től 1956-ig a Képzőművészeti Főiskola igazgatója. Közéleti szereplése, a nevelés feladatai egy ideig megszakították alkotói munkáját. 1953–54-ben készítette el a művészettörténet remekeiről és a kortárs magyar művészet némely alkotásairól szatirikus hangvételű utánzatait (Korszerűsített klasszikusok), melyeket Bp.-en és 1955-ben Moszkvában is bemutatott. Szatirikus vitatkozó hang jellemzi a Művészek bevonulása (1959), a Mona Lisa (1963) c. festményeit. Az 1960-as években művészetének korai, aktivista korszakához tért vissza. Művei szerepeltek a magyar avantgarde számos külföldi bemutatóján, egyéni retrospektív kiállítása volt Kölnben, 1969-ben gyűjteményes, 1977-ben posztumusz kiállítása nyílt az MNG-ban. Műveit az MNG, a Munkásmozgalmi Múzeum és külföldi múzeumok őrzik.
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.
(Folytatjuk)
