Híres erdélyi magyarok
2013-11-15 13:22:30
- Kuti Márta
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
Novemberi évfordulók, 2013
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
BARTHA MIKLÓS (Rugonfalva, 1848. nov. 14 – Bp., 1905. okt. 19.): függetlenségi párti politikus, publicista. Bp.-en végezte jogi tanulmányait. 1872-től vármegyei aljegyző Udvarhely vm.-ben, 1873-tól – megszakításokkal – haláláig függetlenségi párti országgyűlési képviselő. A szabadelvű párti kormányok heves nacionalista, antiszemita, lényegében konzervatív ellenzékének vezére. 1880-ban megindította Kolozsvárt az Ellenzék c. napilapot, amelynek 1895-ig felelős, attól kezdve főszerkesztője. 1880 őszén egy hírlapi cikke miatt két katonatiszt szobájában rátámadt és összevagdalta. Különösen élesen támadta a kormányt az egyházpolitikai javaslatok parlamenti tárgyalása idején. 1891-től a Magyar Hírlap, 1893-tól a Magyarország állandó vezércikkírója. 1893-ban ő indította meg a mozgalmat az EMKE (Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület) megalapítására. 1901-ben lemondott az Ugron-pártban viselt elnöki tisztéről, és kilépve a pártból, Szederkényi csoportjához csatlakozott, majd 1904. nov.-ben belépett a Függetlenségi és 48-as pártba. 1898-ban a Petőfi Társaság tagjává választotta. Sovinizmusa, antiszemitizmusa szépirodalmi munkásságára is rányomta a bélyegét. 1925-ben nevét viselő, baloldali értelmiségiekből álló, eszmeileg és politikailag nem egységes irodalmi-politikai társaságot szerveztek, amely jobbszárnyával az 1930-as években a nacionalizmus, kis részében a fasizmus hirdetőjévé vált. Összegyűjtött munkái (I–VII., életrajzzal, Bp.,) 1908–13-ban jelentek meg.
GRÓSZ FRIGYES (Nagyvárad, 1798. nov. 16 – Nagyvárad, 1858. jan. 3.): orvos. 1816-ban a pesti tudományegyetem hallgatója. 1819-ben a filozófia doktorává avatták. Ezután orvosi tanulmányokat folytatott Bécsben. 1825-ben orvos- és sebészdoktorrá avatták. Utána Morvaországban, Teltschben működött 1829-ig, ugyanitt kórházat is létesített. 1830-ban saját költségén szemkórházat alapított Nagyváradon szegény vakok számára, ahol ingyenes kezelésben részesültek a betegek. Jelentékeny sikerrel művelte a szemészet tudományát. Az 1846-i kassai vándorgyűlésen indítványozta szemészeti osztályok felállítását. – Műve: Die Augenkrankheiten der grossen Ebenen Ungarns (Nagyvárad, 1857)
SÁNDOR JÓZSEF (Bukarest, 1853. nov. 16 – Kolozsvár, 1945): politikus, író, szerkesztő. Apja Sándor Dénes háromszéki székely volt, aki Bem hadseregében harcolt és Havasalföldön élt emigrációban. Bukarestben tanult. 1874-től 1884-ig orvostudományokat és bölcsészetet hallgatott Bp.-en, Bukarestben és Kolozsvárt. 1884-től újságíró és politikus. 1885-ben egyik alapítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnek (EMKE). Ebből sarjadt ki az Erdélyrészi Kárpát Egyesület 1891-ben, mely az erdélyi magyar turista- és honismereti mozgalmat szervezte meg. Szorgalmazta a Székely Szövetség létrehozását 1892-ben, mely a Székelyföld gazdasági és kulturális felemelését volt hivatva előmozdítani. 1895-től 1905-ig szabadelvű párti programmal képviselő. 1921-ben az Erdélyi Magyar Párt egyik megalapítója, 1922-től a román kamara, majd a szenátus tagja. Becsülte a román irodalmat és legelső fordítója Mihai Eminescunak. Sokat fáradozott a m. és román nép barátságának előbbrevitelén is. Fontosabb művei: Erdélyi útikalauz (Merza Lajossal, Kolozsvár, 1891). Kossuth Lajos történelmi küldetése (Kolozsvár, 1892); Valótlanságok (Kolozsvár, 1899).
KENDERESI MIHÁLY (Felsőszálláspatak, 1758. nov. 17 – Kolozsvár, 1824. ápr. 26.): táblabíró, író. Nagyenyeden tanult, utána Marosvásárhelyt pronotárius lett. 1786-ban vármegyei levéltárnok, 1787-ben főjegyző. Az erdélyi országgyűlésen több ízben képviselte Hunyad vm.-t, 1793-ban kormányszéki titkárrá nevezték ki. Lelkes pártfogója volt a magyar irodalomnak és színművészetnek, levelezett Kazinczy Ferenccel, Virág Benedekkel; Wesselényi Miklóssal együtt ő rakta le a kolozsvári Nemzeti Színház alapkövét. Maga is foglalkozott irodalommal: írt verseket, részt vett az irodalmi vitákban.Fontosabbak: Egy nemes vetélkedés… (Kolozsvár, 1803); A tudomány és virágzó nemzeti nyelv hazánk boldogságának talpkövei (Kolozsvár, 1805).
KÖLESÉRI SÁMUEL (Szendrő, 1663. nov. 18 – Nagyszeben, 1732. dec. 24.): orvos, természettudós. A debreceni kollégiumban tanult, majd a franekeri egyetemen filozófiából, a leidenin orvostudományokból doktori diplomát szerzett. Angliai tanulmányút után 1688-ban Teleki Mihály kancellár, 1693-ban az erdélyi gubernium, majd az erdélyi császári katonai parancsnokság orvosa. Emellett 1699-ben az erdélyi bányaügy inspektora, 1705-ben az aranybeváltás és a pénzverés felügyelője. A Rákóczi-szabadságharc ideién a császár pártján maradt, és Szebenben tartózkodott. Kiterjedt tudományos tevékenységét egyre jobban alárendelte közéleti érvényesülésének és vagyongyűjtő törekvéseinek. 1713-ban megvált bányaügyi állásától, és kinevezték a gubernium referendáriusává. 1727-től helyettes, 1729-től rendes tanácsos. Politikai ellenfeleinek aknamunkájára első feleségétől még 1715-ben történt elválását 1731-ben semmisnek nyilvánították, mire a harmadik házasságban élő Kölesérit a gubernium 1731-ben letartóztatta. Fogságban halt meg. A 18. sz. eleji Erdély tudományos és közéletének központi alakja, a karteziánus filozófia és természettudomány képviselője, a korai német felvilágosodás egyik legnagyobb hatású közvetítője volt. Levelezésben állt számos külföldi tudóssal. 1718-ban a császári természettudományi akadémia, 1729-ben a londoni Royal Society tagjául választotta. – Fontosabb művei: Disputatio Mathematiko Physica De Lumine… (Lugduni Batavorum, 1681); Tractatus brevis de Mediis… (Solnae, 1693); Auraria Romano-Dacica (Nagyszeben, 1717); Tibullus Corvinianus (Kolozsvár, 1727).
(Folytatjuk)
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.
