Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2014-12-11 15:14:43
Decemberi évfordulók, 2014
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
ILLYÉS ELEMÉR (Torja, 1919. dec. 7 – Pievedi Tremosine, Olaszo., 1989. aug. 4.): történész. A kolozsvári tudományegyetem jogi karán szerzett doktori diplomát. Egyetemi évei alatt részt vett az erdélyi falukutató mozgalomban, s cikkei jelentek meg folyóiratokban. 1943-ban állami ösztöndíjjal Rómában és Heidelbergben folytatott államtudományi tanulmányokat. 1946-ban kivándorolt Brazíliába, majd 1953-ban Portugáliában telepedett le. A hetvenes évek közepén Németországba, München közelébe költözött. Élete utolsó éveit É-Olaszországban, a Garda-tó partján töltötte. Az 1970-es években kezdett Erdéllyel kapcsolatos anyagot gyűjteni, és ellátogatott szülőföldjére. Erdély változása c. művének résztanulmányait közölte az Új Látóhatárban, a Katolikus Szemlében, az Irodalmi Újságban. Írásainak központi témája a romániai magyar etnikum története. Sajtó alá rendezte Orbán Balázs 19. sz.-i témájú munkáját. Bp.-i látogatása alkalmából (1988) a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) szervezésében a Kossuth Klubban előadást tartott, az Élet és Irodalomban megjelent a vele folytatott beszélgetés erdélyi kutatásairól (1988. nov. 8.); a nyugati magyar értelmiség egyik legkiválóbb Erdély-szakértője volt. – Művei: Erdély változása. Mítosz és valóság (München, 1975, 1976, németül 1981, angolul 1982); Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból (I-VI, Pest, 1868-73, hasonmás kiadás, Firenze-München, 1981); Ethnic Continuity in the Carpatho-Danubian Area (New York, 1988).
SZALAY GYULA (Kézdivásárhely, 1889. dec. 8 – Bp., 1978. jún. 4.): történetíró, tanár. 1913-ban tanári, 1915-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett a kolozsvári tudományegyetemen. 1913-20-ban Szabadkán, 1920-tól nyugalomba vonulásáig (1957) bp.-i középiskolákban tanított. Cikkei és versei különböző folyóiratokban (Búvár, Délvidék, Magyar Leányok, Pécsi Napló, Székelyföldi Lapok) jelentek meg. – F. művei: Kézdivásárhelyi Szőtsi István főbíró élete és nemességi pöre (Szamosújvár, 1915); A Királyi Egyetemi Katolikus Gimnázium története 1687-1937 (Bp., 1937).
GELEJI KATONA ISTVÁN (Gelej, 1589 – Gyulafehérvár, 1649. dec. 12.): erdélyi ref. püspök, egyházi író. Hétéves korában kóborló törökök elrabolták. Anyja csak hosszas keresés után akadt rá, s váltotta ki a szolnoki törököktől. Abaújszántón, Göncön, Sátoraljaújhelyen és Sárospatakon tanult, majd Bethlen Gábor támogatásával 2 évig a heidelbergi egyetemen. 1618-ban a gyulafehérvári főiskola tanára és igazgatója. 1619-től a fejedelem öccsének, Bethlen Istvánnak a nevelője, az ő kísérőjeként még egyszer járt Heidelbergben 1621-ben. Károlyi Zsuzsanna, majd annak halála (1622) után Bethlen Gábor udvari papja. 1633-tól haláláig erdélyi ref. püspök. Erdélyben ő szervezte feudális államegyházzá a ref. egyházat. A kálvinista ortodoxia egyik legkeményebb kezű, merev képviselője volt, és a haladó szellemű puritánus törekvések konok ellenfele. Egyik szerkesztője az Öreg graudál (Gyulafehérvár, 1636) c. énekeskönyvnek, amelyet a puritánok ellen készített. Előszava fontos zenei művelődéstörténeti emlékünk. Ortodox dogmatikáját Titkok titka (Várad, 1645–49) c. munkájában fejtette ki. Ennek függelékeként adta ki Magyar grammatikatska c. munkáját, ezzel nagymértékben előrevitte helyesírásunkat, s hozzájárult nyelvünk stilisztikai sajátosságainak s a korabeli nyelvhelyességi kérdéseknek a feltárásához. A német Sprachgesellschaftok mintájára Erdélyben nyelvművelő társaságfélét szervezett. – F. művei: Magyar grammatikatska (Toldy Ferenc szerkesztésében: Corpus grammaticorum, Pest, 1866).
HAJDU ZOLTÁN (Radnótfája, 1924. dec. 16 – Bukarest, 1982. febr. 12.): költő, műfordító, festőművész, zeneszerző. Középisk. tanulmányait a marosvásárhelyi ref. kollégiumban végezte. A II. világháború után két évig Belgiumban és Dániában tartózkodott. Hazatérve bekapcsolódott a Magyar Népi Szövetség munkájába. 1950-ben jelentek meg először versei az 50 vers c. antológiában. Sütő Andrással közösen írt színművét, a Mezítlábas menyasszonyt ugyanebben az évben mutatták be Kolozsváron. Ezért a művéért Állami Díjat kapott. Az 50-es években Bukarestben a Művelődés, a Falvak Dolgozó Népe c. lapoknál és a Román Rádió munkatársaként dolgozott. Megszervezte és egy ideig igazgatta az Állami Székely Népiegyüttest, amely Maros Művészegyüttes néven vált ismertté. Több verseskötetet publikált és fordított. 1960-ban betegsége miatt nyugdíjba ment. Életének utolsó másfél évtizedében nonfiguratív festészettel és zeneszerzéssel foglalkozott. Hangszeres és dalműveket írt, ezeket Bukarestben, Marosvásárhelyen, Bécsben és Brüsszelben adták elő. – F. m. Mindhalálig (versek, Bukarest, 1950); Kirándulás (versek, Bukarest, 1954); Csillag a Maroson (Bukarest, 1955); Egyszerű énekek (versek, Marosvásárhely, 1956); Farkastanya (versek, Bukarest, 1956); Furulyaszó (versek, Marosvásárhely, 1957); Kövek az útszélen (versek, Bukarest, 1964); Égszínkék mágia (versek, Bukarest, 1970); Kérdező (Bp., 1978). – Irod. Lőrinczi László: Búcsúszó H. Z.-ról (A Hét, 1982. 8. sz.); Kovács János: Emlékezés egy költőre (A Hét, 1984. 52. sz.).
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.
(Folytatjuk)