Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2014-12-18 15:58:03
Decemberi évfordulók, 2014
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
SZABÓ KÁROLY (Köröstarcsa, 1824. dec. 17 – Kolozsvár, 1890. aug. 31.): történész, bibliográfus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1858, r. 1871). 1833 – 42-ben a debreceni kollégiumban tanult, 1842–43-ban Késmárkon jogot hallgatott. Joggyakornok volt Késmárkon, azután táblai jegyző Pozsonyban. 1845-ben ügyvédi oklevelet szerzett. 1846-ban a fiumei tengerészeti tanfolyam hallgatója. 1847–48-ban Toldy Ferenc irányításával egy magyar írói életrajzgyűjteményen, a Magyar Tudósok Tárán dolgozott Pesten. Részt vett a szabadságharcban és főhadnagyi rangot ért el. 1850–55-ben gr. Teleki Józsefnek segédkezett A Hunyadiak kora Magyarországon c. műve munkálataiban (az öt kötetből négyet ~ egyedül rendezett sajtó alá). 1855–59 között a nagykőrösi ref. gimnázium tanára. 1859-től mint az Erdélyi Múzeum-egylet könyvtárosa és a ref. kollégium tanára Kolozsvárott élt. 1873-tól a kolozsvári egyetemen a magyar történelem r. tanára, 1882–83-ban az egyetem rektora. A régi magyar irodalom kiemelkedő kutatója. Forrásfeltáró, rendszerező és bibliográfiai munkássága alapvető jelentőségű a régi magyar történelem kutatása számára. Szophoklész és Euripidész drámáiból, valamint Thierry történelmi munkáiból fordított magyarra. – F. művei: Magyarország történetének forrásai (I – IV., Pest, 1860–64); Kisebb történelmi munkái (I –II., Bp., 1873); Régi magyar könyvtár (I–IV., Bp., 1879–98, utolsó két kötetét halála után Hellebrant Árpád egészítette ki és rendezte sajtó alá); Kun László (Bp., 1886).
DANIEL ISTVÁN, BÁRÓ (Vargyas, 1684. dec. ? – Szászvesszős, 1774. márc. 24.): politikus, író. Tanulmányait 1701-ben végezte el a kolozsvári unitárius kollégiumban, majd Bethlen Miklós gróf erdélyi kancellár udvarába került. A Rákóczi-szabadságharc idején eleinte az udvar pártján állott, majd 1704-ben bátyjával, ~ Péterrel együtt Rákóczihoz csatlakozott. A kurucok megbízásából követségben járt a havasalföldi fejedelmi udvarban, majd 1705-ben Forgách Simon tábornok, 1706-ban Pekry Lőrinc segédtisztje és ezredében egy század kapitánya lett. A Rákóczi-szabadságharc hanyatlása idején számos erdélyi mágnással együtt Moldvába ment, ahonnan menekülttársai ügyük képviseletében 1711 tavaszán Szatmárra küldték, és itt közreműködött a békeszerződés létrehozásában. III. Károly és Mária Terézia idején királyi meghívottként részt vett az erdélyi országgyűléseken. 1737-ben bárói rangot nyert; 1745-től haláláig Udvarhelyszék főkirálybírája volt. Jelentékeny szerepet játszott az egyházi életben; a nagyenyedi kollégium és a székelyudvarhelyi gimnázium gondnokaként kifejtett tevékenysége a nevelésügy terén is említésre méltó. – F. művei: István fiához intézett intelmei: Monita paterna… (Szeben, 1752); Descriptio vitae Stephani liberi baronis de Daniel (önéletrajza, Nagyszeben, 1764).
JÁNOSI FERENC (Dés, 1819. dec. 20. – Bp., 1879. jan. 3.): tanár, publicista. Nagyenyeden jogot és teológiát tanult, majd németo.-i egyetemeken kémiát és természetrajzot. 1848-ban honvédhuszárnak állt, de hamarosan a nagyváradi hadianyaggyárba rendelték, ahol a puskaporgyártás körül tevékenykedett. A szabadságharc után vizsgálati fogságot szenvedett, majd 1850-től Nagykőrösön természetrajz-kémia szakon gimnáziumi tanár. 1853-tól Pesten újságírói és publicisztikai tevékenységet folytatott. A kiegyezés után az igazságügyi minisztériumban titkár. 1867–77-ben az Orsz. Törvénytárat és a Rendeletek Tárát szerkeszti. Népszerű természettudományi cikkeket is írt, ezek sorában 1860-ban Mo.-on az elsők között ismertette Darwin tanait (Új természetrajzi elmélet. A nemek eredete. Bpesti Szle, 1863). Fordított természettudományos és történelmi munkákat (Lamartine, Stuart Mill, Reuchlin). – F. művei: Föld- és természetrajz (Pest, 1852); Találmányok könyve (Salamon Ferenccel, Pest, 1857); Magyarország alkotmánya.
ANTOS JÁNOS (Réty, 1819. dec. 22 – Abony, 1906. nov. 20.): 1848–49-es vezérkari honvéd alezredes, földbirtokos. Nagyenyeden jogi tanfolyamot végzett. 1838-tól hadapród a II. székely gyalogezrednél, 1842-ben hadnagy lett. Az 1848–49-es szabadságharcban előbb a zalatnai kincstári uradalom területén a rendfenntartó csapatok parancsnoka, később Szenttamásnál, Manswörthnél, Kápolnánál, Isaszegnél harcolt. Budavár ostrománál lett alezredes. Részt vett az 1849. aug. 2-i debreceni csatában. Világosnál tette le a fegyvert. Hatévi várfogságra ítélték. 1851-ben kegyelem útján szabadult. Ezután megnősült és Abonyban gazdálkodott. – Műve: Naplójegyzetek (Századok, 1907).
NYISZTOR GYÖRGY (Szatmárnémeti, 1869. dec. 22 – Bp., 1956. jan. 7.): földmunkás, politikus. Apja földmunkás, anyja cseléd volt. Gyermekkorában cselédnek, azután gulyásbojtárnak, kanásznak adták. Később favágó; majd Szatmárnémetiben a szeszgyárban dolgozott napszámosként. Az 1890-es évek elején kapcsolatba került a kubikosmozgalommal, hamarosan megismerkedett a szocialista eszmékkel, s Szatmárnémetiben két társával megalakították az SZDP helyi szervezetét. Vidékre járt, szervezte a magyar és román munkások, földmunkások aratósztrájkjait, munkásmegmozdulásait. 1906. jan. 7-én a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségének alakuló ülése a központi vezetőségbe, majd a Szövetség titkárává választotta. Mint függetlenített vezető vett részt az ország különböző pontjain megélénkülő sztrájkmozgalmakban, s hamarosan a mozgalom egyik legismertebb agitátora lett. Igen jó szónok. Részt vett a Mezőfi Vilmos és hívei elleni vitákban, valamint 1907-ben a pécsi szabadoktatási kongresszus munkájában. Cikkeket írt a földmunkások lapjába, a Világszabadságba. A Szövetség vezetőségén belül mindinkább a következetes baloldali álláspont vezéralakja. Részt vett az 1918. októberi forradalmi megmozdulást előkészítő szociáldemokrata megbeszéléseken. A köztársaság kikiáltása után a párton belül a baloldalhoz tartozott, 1919 márc.-ában belépett a KMP-be, a Tanácsköztársaság idején földművelésügyi népbiztos. A proletárdiktatúra bukása után igyekezett a Földmunkás Szövetséget továbbra is fenntartani, azonban néhány nap múlva, aug. 5-én elfogták. 1920-ban kilenc népbiztos társával együtt bíróság elé állították. A hírhedt népbiztosperben életfogytiglani fegyházra ítélték. 1921-ben a fogolycsere-egyezmény keretében a SZU-ba került. 1945-ben nyugdíjasként hazajött, s pártmunkát végzett haláláig. – Irod. Takács József: A földmunkásmozgalom története (Bp., 1926); Réti László: Ny. Gy. (Csillag, 1956. 3. sz.); Réti László: Ny. Gy. (Szabad Nép, 1956. 8. sz.).
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.