Híres erdélyi magyarok
2015-02-05 15:18:12
- Kuti Márta
Februári évfordulók, 2015
Februári évfordulók, 2015
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
ALVINCZI JÓZSEF, BÁRÓ (Alvinc, 1735. febr. 1 – Buda, 1810. nov. 25.): császári tábornagy. A hétéves háborúban (1756–63) mint kapitány vett részt, 1763-ban báróságot és tábornoki rangot kapott, mert elfogta a hesseni herceget. A későbbi I. Ferenc magyar király katonai oktatója, 1790-ben a belga forradalmat leverő császári csapatokat vezette. 1792–93-ban részt vett a forradalmi Franciaország elleni hadjáratokban, 1795-ben az udvari haditanács tagja. A napóleoni háborúk idején, 1796. nov. 15–17-én az arcolei csatában, majd 1797. jan. 14–16-án a rivoli csatában súlyos vereséget szenvedett. Ezt követően Magyarország főhadikormányzójává nevezték ki. 1808-ban tábornagy és a katonai reformbizottság elnöke lett.
PÉTERFI MÁRTON (Borosjenő, 1875. febr. 1 – Kolozsvár, 1922. jan. 30.): botanikus, tanító. 1895-től Déván, 1906-tól Kolozsvárott tanított. 1910-től az Erdélyi Múzeum Egyesület Növénytárának segédőre, 1919-től az egyetemi növényrendszertani intézet konzervátora Kolozsvárott. Elsősorban Erdély mohaflóráját kutatta. Számos biológiai munkája jelent meg. Győrffy Istvánnal moha exsiccatát adott ki. Fontosabb művei: Magyarország tőzegmohái (Növénytani Közl. 1904. 3. sz.); Adatok a Bihar-hegység mohaflórájának ismeretéhez (Mathem. Termtud. Közl. Bp., 1908); Biológiai Közlemények (I–V., Botan. Közl. 1909–11).
TÖRÖK PÁL (Kolozsvár, 1885. febr. 1 – Bp., 1943. nov. 22.): történész. Az egyetemet Bp.-en végezte, az Eötvös kollégium tagja, 1909-ben doktorált, és a győri felső kereskedelmi iskola tanára lett. 1934-től az MTA könyvtárosa haláláig. 1935-ben a bp.-i egyetem magántanára, a Protestáns Szemle szerkesztője több éven át. Sokat foglalkozott a 16. sz. első felének diplomáciatörténeti problémáival, főleg magyar-török és Habsburg-török viszonylatban. A Bécsben őrzött konstantinápolyi követjelentésekből összeállított kéziratos munkáját az OSZK őrzi. Fontosabb művei: A nemesi vármegye megalakulása (Kolozsvár, 1907); A mohácsi vész diplomáciai előzményei (Mohácsi Emlékkv, Bp., 1926); A Habsburgok első isztambuli rezidense (Bp., 1929); 1. Ferdinánd konstantinápolyi béketárgyalásai (Akad. Ért. a tört. tud. köréből, 1930); Magyarország történelme (Bp., 1943).
HUSS RICHÁRD (Beszterce, 1885. febr. 2 – Debrecen, 1941. febr. 14.): erdélyi szász származású germanista, filológus. A bécsi és strassburgi egyetemen tanult, majd Marburg an der Lahmban a német nyelvatlasz munkálatait tanulmányozta. 1907-ben a strassburgi egyetemen magántanár, 1908-1910-ben Nancyban, 1911-ben Bordeaux-ban az egyetem német nyelvi lektora. 1912-ben a kolozsvári egyetem magántanára lett az erdélyi német nyelvjáráskutatás állapotáról szóló dolgozatával. 1913-ban a debreceni Református Kollégium rektora, 1914-től r. tanára, majd 1918-tól a debreceni egyetemen ny. r. tanár. Gimnáziumi tanárától, Gustav Kischtől vette át azt a ma már elavult elméletet, mely szerint az erdélyi szászok luxemburgi eredetűek. Ennek az elméletnek szellemében debreceni intézetében közel harminc éven át dolgozott az erdélyi német nyelvatlaszon, de hirtelen halála megakadályozta, hogy befejezze. Részt vállalt a mo.-i németek kulturális életének vezetésében: a der Ungarländische Deutsche Volksbildungsverein helyettes elnöke 1934-35-ben és a Volksdeutsche Kameradschaft társelnöke 1935-38-ban, valamint a Deutschen Volksboten kiadója volt. Fontosabb művei: Vergeleichende Lautlehre des Siebenbürgisch-Moselfrankisch-Ripuarischen mit den moselfrankischen und wallonischen Mundarten (Nagyenyed–Nagyszeben, 1908); Az erdélyi német nyelvjárás tanulmányozás mai állása (Bp., 1913); Der Name der Germanen (Debrecen, 1924).
(Folytatjuk)
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.
