2024. november 26., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Híres erdélyi magyarok

Márciusi évfordulók, 2015

Márciusi évfordulók, 2015

Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.

TUTSEK ANNA, TÁBORI RÓBERTNÉ (Kolozsvár, 1865. márc. 12 – Bp., 1944. dec. 17.): író. Tábori Róbert második felesége, Tábori Piroska író anyja. 1894-től a Magyar Leányok c. képes hetilap szerk.-je. Írói pályáját novelláskötetekkel kezdte, később az ifjúsági irodalom művelésére tért át. Különösen a női olvasóközönség polgári rétegeiben voltak olvasottak erkölcsjavító célzattal írt konzervatív szemléletű írásai. F. m. Viola története (r. Bp., 1895); Szélvész kisasszony (elb., Bp., 1898); Cilike (regénysorozat, Bp., 1904 – 14); A hegyek között (r., Bp., 1920).

KRÜZSELYI ERZSÉBET (Máramarossziget, 1875. márc. 21 – Szatmárhegy, 1953. okt. 15.): költő, ~ Bálint leánya. Nyolcéves korában hallóidegeit hűdés érte, teljesen megsüketült, látása is korán meggyöngült, úgyhogy a külvilágot csak „örök csenddel, ködön át” érzékelte egész életében. Édesapja, ~ Bálint jogak.-i tanár irányította tanulmányait, s ugyancsak ő vezette be az irodalomba. Első írásai (cikkek, elbeszélések, humoreszkek és versek) Viski Böske néven láttak napvilágot. Szárnypróbálgatásain főleg Tompa Mihály hatása érezhető (őszi és temetői hangulatok). Az 1920-as években az újabb erdélyi líra (Reményik, Áprily) erős lendületet adott költészetének. F. m. Versek (Máramarossziget, 1897); Újabb versek (Máramarossziget, 1902); Örök csendben (Máramarossziget, 1907); Csendország dalai (Bp., 1913); Hangtalan lírán (Máramarossziget, 1924); Örök csenddel ködön át (Bp., 1928).

FILEP IMRE, REMETEI (Nagyszeben, 1915. márc. 21 – Bp., 1970. dec. 16.): unit. helyettes püspök. Lelkészi oklevelet a Kolozsvári Unit. Teológiai Ak.-n szerzett. Kolozsvár székhellyel központi missziói lelkész (1942–44) és a besztercei unit. gyülekezet alapítója. Áttelepült Mo.-ra (1945); a Szentesi Népi Kollégium vezetője (1945–46), majd a hódmezővásárhelyi unit. gyülekezet lelkésze (1946–53). 1953-tól a bp.-i unit. egyházközség lelkésze. Az International Association Religious Freedom (IARF) Végrehajtó Bizottságának tagja (1959), nemzetközi konferenciákon működött közre és tartott előadást. Részt vett a Keresztyén Békekonferencia munkájában is. 1966-tól püspöki helynök, majd a mo.-i unit. egyház h. püspöke volt (1968–70). Cikkei jelentek meg egyházi lapokban.

THOLDALAGI MIHÁLY (Nagyencse, 1580 körül – Gyulafehérvár, 1642. márc. 24.): erdélyi nagybirtokos főnemes, diplomata. Székely Mózes híve. 1602-ben török földre bujdosott, majd 1603-ban a brassói csatában fogságba esett. Basta György fogságából 10 hónap múlva szabadult. Bethlen Gábor alatt 1624-ben Marosszék főkirálybírája, többszörös portai és lengyelo.-i követ. 1625-ben a gyarmati, 1627-ben a szőnyi békekötésnél a fejedelem egyik békebiztosa. Bethlen halála után I. Rákóczi György mellé állt. 1636-ban háromszéki főkapitány, fejedelmi tanácsos lett. Emlékiratai (kiadta Mikó Imre: Erdélyi Tört. Adatok I.) és Követségi naplói (kiadta Ötvös Ágoston: MTA Ért. 1861–62; Szilágyi Sándor: Tört. Tár, 1881, 1882) a kor történetének fontos forrásai.

AJTAI KOVÁCH SÁNDOR (Kolozsvár, 1845. márc. 23 – Bp., 1917. jún. 4.): igazságügyi orvostani kutató, egyetemi tanár. Orvosi oklevelét 1868-ban szerezte Pesten, s ugyanekkor a kórbonctani tanszék tanársegéde lett. 1872-ben Kolozsvárott az általános kór- és gyógyszertan rk., 1873-ban ny. r. tanára. 1874-ben a törvényszéki orvostan és orvosi rendészet tanára. 1881–82-ben az egy. rektora. 1883-tól 1915-ig a törvényszéki orvostan tanára a bp.-i egy.-en, 1906–07-ben rektor. Szakirodalmi munkássága a törvényszéki orvostani anatómia körét öleli fel.

MURÁNYI GYŐZŐ (Torda, 1895. márc. 23 – Bp., 1979. márc. 14.): író. A kolozsvári tudományegy.-en szerzett jogi doktorátust 1924-ben. Jogászként dolgozott. 1949-től vállalati jogtanácsos nyugdíjazásáig. Társadalomtudományi cikkei jelentek meg különféle napilapokban, főleg a Pester Lloyd c. lapban. – F. m.: A megátkozott (Baudelaire életrajzregénye, Bp., 1957).

GEGŐ ELEK (Csíktapolca, 1805. márc. 25 – Pozsony, 1844. okt. 9.): egyházi szónok, néprajzi író, történész, az MTA l. tagja (1835). 1826-ban belépett a ferenciek rendjébe. Miután Székesfehérvárt, Nagyszombatban és Pozsonyban elvégezte a teológiát, 1829-ben pappá szentelték. Pozsonyban, majd Pesten lelkészkedett. Néhány év alatt hazafias szellemű hitszónoklataival országos nevet szerzett. A Habsburg-barát egyházi vezetés ezért Pestről eltávolította, és Szombathelyre rendelte lelkésznek. 1835-ben az MTA megbízásából a bukovinai és moldvai csángómagyarokat kereste föl, róluk írta A moldvai magyar telepekről c. művét. 1844-ben kilépett a rendből és világi pap lett. Széles körű irodalmi és történetírói munkásságot fejtett ki. Egyházi beszédei és cikkei a korabeli folyóiratokban jelentek meg. F. m.: Ünnepi beszédek (Pest, 1832–36); Magyarország története (Pest, 1833–34); Nyelvtudomány (Pest, 1834); A moldvai magyar telepekről (Buda, 1838).

(Folytatjuk)

*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.

 

 

Kuti Márta

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató