Hit és fájdalom

A fájdalomról rendezett marosvásárhelyi konferenciáról szóló beszámolóban az orvosi és egyéb világi vonatkozásokról számoltunk be. A tanácskozáson három katolikus lelkész is előadást tartott a fájdalomnak a lelki életben, a teológiában és a keresztény lelkiségben betöltött szerepéről. Ezekből válogattam néhány tanulságos idézetet.

„Papként olyan ember vagyok, aki a fájdalomra nem tud válaszokat adni, hanem kérdéseket teszek fel. Olyan ember vagyok, aki csodálom az orvosokat, akik nap mint nap dolgoznak azon…, hogy emberek fájdalma csökkenjen. És ez nagyszerű. Olyan ember vagyok, aki azt is csodálattal nézem, hogy sokszor szükséges a fájdalom, mert ha nincsen fájdalom, nem állunk meg, ha nincsenek tünetek, nem látjuk meg, hogy mögötte valami nem jó. Sokszor a fájdalom, a szenvedés és a halál összehozza az élni vágyókat” – mondta bevezető gondolataiban ft. Szénégető István plébános, családpasztorációs lelkész. „Fájdalmatokat gyakorta magatok választjátok. Ez az a keserű ital, amellyel a bennetek lakozó orvos gyógyítja beteg éneteket” – idézte Kahlil Gibran libanoni származású amerikai költő, filozófus szavait A próféta című főművéből.

Ft. dr. Bakó Csongor kórházlelkész A fájdalom teológiai jelentése és jelentősége címmel tartott előadásában a fájdalomnak a Szentírásban, a hittudományban, valamint az orvostudomány és erkölcsteológia határán jelentkező vetületei tükröződését tekintette át.

A Szentírás „a fájdalomnak büntető-nevelő jellegén túl vezeklő-közbenjáró szerepét is látja… A fájdalom része Isten üdvözítő tervének és a halállal eszköze az ember bűnéért nyújtott elégtételnek... A tanítványnak is készen kell állnia Isten szolgálatában és Krisztus iránti szeretete, hűsége bizonyságául a fájdalom elviselésére. Sem az Ószövetség, sem az Újszövetség nem ismeri azt a fájdalmat, amelyet aszketikus szempontból okoz valaki magának; ugyanígy a fájdalom iránti sztoikus érzéketlenségre nevelésnek sincs bennük nyoma. Tehát összességében elmondható, hogy a Biblia nem fájdalompárti”.

A hittudomány „meghatározásában a fájdalom az élőlény válasza a jelen lévő rosszra, segélykiáltás veszedelemben a másik ember, végső soron Isten felé… A szenvedés képességének biológiai és társadalmi vonatkozása mellett – melyek szintén képezhetik teológiai megfontolás tárgyát – személyes jelentősége is van, ami attól függ, hogy az ember mit kezd vele… Az elkerülhető fájdalmat, mindenekelőtt ha az embertársak fájdalma az, a szeretet parancsa nevében a lehetőségek szerint meg kell szüntetni, gyógyítani kell… Az elkerülhetetlen fájdalmat keserűség nélkül el kell fogadni. A halálra való felkészülés gyakorlatát képezi. Az ember számára a fájdalom érési folyamat, azonban megkeseredhet, és meg is törhet általa. A fájdalom értelme tehát nem magában a fájdalomban és a szenvedésben van, hanem a fájdalommal szembeni állásfoglalás határozza meg. A fájdalom értelmének megismerése önismerettel, másokkal való nyílt beszélgetéssel, elmélkedéssel és imádsággal érhető el. Aki fölleli és beépíti életébe a fájdalomban rejlő értelmet, az igen jelentős értékek birtokába kerül. 

„A fájdalom egyrészt maga is terápiás hatású, mivel megkönnyíti az egyén betegség okozta fizikai és pszichés reakciójának összekapcsolódását, másrészt enyhítő és gyógyító kezelésre szóló felhívást jelent az orvos számára. A keresztény ember számára a fájdalomnak fennkölt vezeklő és üdvöt hozó jelentése van… Ugyanakkor a fájdalom vállalása keresztény eszmények hatására nem vezet szükségszerűen arra a következtetésre, hogy minden szenvedés és fájdalom elfogadandó és nem kell enyhítésére törekedni. Ellenkezőleg, ez a törekvés a szenvedés emberivé tételének az útja. Maga a krisztusi szeretet követeli meg az egészségügyben dolgozóktól a testi-lelki szenvedés enyhítését.”

„A teológia egzisztenciálisan közelíti meg a kérdést: az ember fájdalma szenvedést idéz elő, ami a hitben oldható fel… A hit által adhatok értelmet a szenvedésemnek, ezzel szabadon elfogadom, számolok vele, kontroll alá kerül és célt, értelmet nyer. Nem könnyű, nem megy minden további nélkül. Nem elég a vallásosság, ehhez mély és erős hitre van szükség… Ha hitben közelítjük meg a fájdalmat, az állandó harc helyett megtanulhatja az ember elfogadni és kezelni.”

Fájdalom a keresztény lelkiségben címmel tartott előadást Hajlák Attila lelkész. Tőle idézünk az alábbiakban. 

„Minden elrendeződik: ez egyszerű s nyilvánvaló. De közbejön az emberi szenvedés, ami mindent megváltoztat. A fájdalom nem múlik el, csak idővel a részeddé válik. A fájdalom a maga különös módján mindenkiből új embert farag… A fájdalom nyitja meg a tevékeny lelki élet útját… A fájdalom Isten karjaiba hajt bennünket… A kereszt ugródeszka az Atyával való ölelés felé.

Ami fáj, az nevel. Ez az oka annak, hogy a bölcs emberek megtanulják, hogy a problémáktól nem rettegni kell, ellenkezőleg, örömmel kell fogadni őket, miként a járulékos fájdalmat is…

A siker titka, hogy megtanuld, hogyan használd fel a fájdalmat és az örömöt ahelyett, hogy a fájdalom és az öröm használna fel téged. Ha ezt megtanulod, te tartod kezedben az életed, ha elmulasztod, kiszolgáltatod magad az életnek… Felvenni a keresztet, vállalni az életet. Nagy felelősség…

Sajnos sok keresztény a könnyű élet és áldások homokjára építette hit-házát. És tragikus, hogy amikor a nehézségek vihara, a szenvedés jelentkezik, ezeket a vihar elsöpri…

Néha vereséget szenvedünk, de a vereséget úgysem kerülhetjük el. Ezért aztán még mindig sokkal jobb, ha az álmainkért vívott harcban veszítünk el néhány csatát, mint ha úgy szenvedünk vereséget, hogy azt sem tudjuk, miért harcoltunk.”