2024. november 23., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Élesedik a helyzet az ukrán–orosz határon, legalábbis ezt mondják. A komolyan vehető média és az álhírgyártó, kattintásvadászó szellemportálok egymást felülírva riogatnak, hogy háború lesz, az oroszok lerohanják Ukrajnát, a baj hozzánk is átgyűrűzik, mi az hogy, hiszen tamponzóna vagyunk, gyűlögetnek már nálunk is a nyugati katonák és felszerelések, meglesz ennek a böjtje, ajjaj. Máshol meg nyugtatgatni próbálnak, hogy dehogy lesz minálunk háború, hiszen a nyugati erők csak akkor szólhatnak bele egy konfliktusba, ha a katonai tömb egyik országát éri támadás, Ukrajna pedig nem tartozik ehhez a klubhoz. Persze, ezt tudja az orosz, biztosan ezért (is) feni rá a fogát – teszik hozzá. A nemzetközi sajtó nagyjából objektív része nagyjából objektíven tudósít, leadja, hogy az oroszok elmondták, nem akarják megtámadni az ukránokat, majd hozzáteszi, hogy az amerikaiak ezt nem igazán hiszik, ezért belengettek egypár esetleges, állítólag komoly szankciót arra az esetre, ha mégis, és csapatkivonást követelnek a határról, amit az orosz nyilván nem fog végrehajtani, mert akkor ő marad a kisebb vödörrel a homokozóban. Megy a húzd meg, ereszd meg, miközben mindnyájan tudjuk, hogy a háború mint olyan ma már nem tűnik fel rutinszerűen az emberiség hétköznapjaiban, már nem megoldást jelent, hanem problémát, hiszen a világgazdaság anyagalapúból tudásalapúvá vált, és mára az emberiség nagyon nagy hányada egyszerűen elképzelhetetlennek tartja a háborúskodást. Ahogyan azt Yuval Noah Harari írja a lenyűgöző, Homo Deus című könyvében, „a béke szó új értelmet nyert. (…) A hataloméhes kormányok és a mohó vállalatok is ezzel számolnak. Amikor a Mercedes a kelet-európai stratégiáját tervezi, nem veszi számításba azt a lehetőséget, hogy Németország esetleg elfoglalja Lengyelországot. (…) Anton Csehov híres mondása szerint egy színdarab első felvonásában feltűnő puskának a dráma végéig okvetlenül el kell sülnie. A történelem során, ha az uralkodók új fegyverre tettek szert, előbb vagy utóbb kísértést éreztek arra, hogy használják. 1945 óta azonban az emberiség megtanult ellenállni ennek a kísértésnek. (…) Mára hozzászoktunk, hogy egy le nem dobott bombákkal és ki nem lőtt rakétákkal teli világban élünk, és mesteri szintre fejlesztettük a dzsungel és Csehov törvényének áthágását”. 

Persze, ezek után adódik a kérdés, hogy akkor miért a ribillió, illetve jöhet akár az ellenpélda is a Krím félsziget annektálásával. Nos, ezekre a színfalak mögött hozott döntésekre csak azok tudják a magyarázatot, akik meghozták őket, tárgyalhatja orrvérzésig bármennyi nemzetközi szakértő, doktor-professzor politológus-történész-szociológus, elmélyülten kutató oknyomozó újságíró vagy az anyukája manzárdján élő lúzer zugfirkász. Hiába megannyi talkshow, rekordnézettségű eszmecsere, a bennünk élő sztoikus előbb-utóbb úgyis megállapítja, hogy a válasz mindig az, aminek lennie kell, és nem az, ami van. Miközben reménykedik, hogy Harari téziseire rárímelve csupán nagyhatalmi erőfitogtatás az egész, és nem lesz komolyabb baj belőle. Idehaza azonban felkészült a civil társadalom, amely a balkáni lét egyik pozitívumával (van az is, csak nagyon kevés), a gyilkos öniróniába merülő, a sorsnak önmagát megadó, keserédes és tragikomikus humorral felfegyverkezve várja az inváziót, halálosan éles és tűpontos mémek formájában. A közösségi médiát már elárasztották a tanácsadók posztjai, akik internetes szótárból képernyőre mentett fordítási javaslatokat tesznek közzé egy orosz invázió esetére, egyszerű és könnyen megjegyezhető kérdő mondatokat, amelyeket orosz katonáknak szegezhetünk egy esetleges találkozáskor. Ilyenek vannak közöttük: 

„Ne lőj! Megadom magam!”, „Főnök, veszel parfümöt?” vagy „Hallod-e, te tudod, ki az apám?!”, illetve „Bocsánat, van ebben a tankban katalizátor?”

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató