Horváth Éva, a Népújság korrektora a szakma legjobbjai között

Az első Kárpát-medencei korrektorverseny

Vannak láthatatlan mesterségek, amelyek művelői mindig háttérben maradnak, mert mások munkáját segítve nem nekik „terem” a nyilvános elismerés. Ilyen hivatás a korrektoroké is, akik a helyesírás jó ismerőiként szerkesztőségekben, könyvkiadó vállalatoknál a megjelenés előtt álló nyomtatványok, újságok, könyvek szövegét tisztába teszik, kijavítják. Munkájukat ritkán értékelik, és ha nem szidják őket egy véletlenül becsúszott hiba miatt, mert hiszen ők is emberek, a hallgatás számukra maga a dicséret. 

Elhivatott munkatársaink nekünk, szerkesztőknek, akik néha rá sem merünk nézni a javításokkal „kidíszített” szövegünkre, és egy-egy durva elírás kapcsán sűrűn bólogatunk, amikor udvariasan megkérdezik, hogy nem kellene-e egy nevet vagy egy évszámot kijavítani. Munkájukat mindig is nagyra értékelve, jó érzés tudni, hogy az elismerés lehetősége végre számukra is megadatott. 

Idén március 23-án a budapesti Duna Palotában rendezték meg az I. Kárpát-medencei korrektorversenyt. Az ötlet Minya Károly főiskolai tanártól, helyesírási tankönyvek szerzőjétől, a helyesírási gyorsszolgálat munkatársától eredt. A Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda, a Manyszi szervezte meg a versenyt, amelyen végül is 72-en vettek részt. A szervezők célja „a sajtó helyesírási kultúrájának az emelése” volt azáltal, hogy a korrektorként dolgozó vagy az e téren elhelyezkedni kívánó személyeknek lehetőséget biztosítottak tudásuk összemérésére. A versenyzők magyarországi és a határain túli kisebb és nagyobb településekről érkeztek a fővárosba. Volt közöttük szerkesztőségi, kiadói  korrektor, újságíró, szerkesztő, fordító, tanár, lektor, művészeti vezető, informatikus és más foglalkozások képviselői, akik a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének, az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek, a Pécsi Tudományegyetemnek, az Újvidéki Egyetemnek, hírlapoknak, magazinoknak, iskoláknak a munkatársai. 

A résztvevők munkáját a magyar helyesírás legkiválóbb szakembereiből álló zsűri értékelte. Ennek élén Keszler Borbála professor emerita, a 2015-ben megjelent 12. helyesírási szabályzat főszerkesztője állt; további tagok: Antalné Szabó Ágnes főigazgató, egyetemi docens, az Anyanyelv-pedagógia című folyóirat főszerkesztője; Kiss Róbert Richárd Prima Primissima díjas újságíró, megbízott egyetemi tanár; a már említett Minya Károly, a verseny ötletgazdája; Veszelszki Ágnes egyetemi docens, tudományos kutató. A szervezőbizottság elnöke a televíziós nyelvművelő műsorok révén közismertté vált Balázs Géza tanszékvezető egyetemi tanár volt. 

– Február közepéig kellett jelentkezni, és úgy döntöttem, hogy próbára teszem magam – válaszolja érdeklődésemre Horváth Éva kolléganőm, a Népújság korrektora, majd hozzáteszi, hogy a verseny két részből állt. 

 – Laptopon egy szöveget kellett kijavítani, amely után egy négyoldalas helyesírási teszt következett. A feladat szótagolás, a helyes szó kiválasztása, egybe- és különírás, a mozgószabály alkalmazása, idegen szavak toldalékolása, ikerszavak, földrajzi nevek, több szóból álló kifejezések és az ly–j írása volt. A tesztek feladatait 10-10 perc alatt kellett megoldani. Volt olyan, amivel a megadott idő alatt kényelmesen elkészültem, a másikat éppen csak be tudtam fejezni. Utólag visszatekintve úgy érzem, hogy túl sokat gondolkoztam, és volt, ahol elbizonytalanodtam. 

Horváth Éva elmondta, hogy amíg a dolgozatokat javították, szakmai előadások hangzottak el, dr. Minya Károly a Manyszi helyesírási gyorsszolgálat működéséről beszélt, dr. Veszelszki Ágnes Megtéveszt, manipulál, megvezet? Álhírekről és áltudományokról címmel tartott érdekes előadást, dr. Kiss Róbert Richárd a média változásairól és a mindennapokra gyakorolt hatásáról beszélt. A prof. dr. Balázs Géza által moderált workshopon szóba került a kis- és nagybetűs írásmód, az alkalmi tulajdonnevesülés terjedése. Elhangzott, hogy a nagybetűnek a magyarban többletjelentése van, és tipográfiailag sem szép a nagy kezdőbetűk állandó használata. A tervek, programok, címek esetében elég tehát az első szót nagybetűvel írni. 

Végül pedig elérkeztek a várva várt eredményhirdetéshez. 

A három legjobban teljesítő résztvevő munkáját Az év korrektora 2019 címmel és értékes nyereménnyel jutalmazták. A címről igazolást is kaptak, amely alapján nevük a minőségi munka színvonalát jelzi. Az első tíz helyezett gazdag könyvjutalomban részesült. Büszkék lehetünk arra, hogy mindhárom erdélyi résztvevő az első tíz hely egyikén végzett. A csíkszeredai Benedek-Székedy Sándor a negyedik lett, Horváth Éva, lapunk munkatársa a hatodik legjobb teljesítményt nyújtotta, a kolozsvári András Zselyke  a nyolcadik helyen végzett.

– Hogyan is lettél korrektor? – tekintünk vissza az időben, hiszen Horváth Éva egy híján harminc éve dolgozik már szerkesztőségünkben. 

– 1990 januárjában láttam egy hirdetést a Népújságban. Mivel állásra volt szükségem, jelentkeztem. Kiss Éva kolléganőmmel együtt vettek fel, azóta is együtt dolgozunk, és ajánlom ezt a díjat neki is. Jól kiegészítjük egymást, mindent megbeszélünk, ő tartotta helyettem a frontot, amíg Budapesten voltam. 

Szovátán jártam iskolába, ott érettségiztem, és kiváló magyartanáraimnak köszönhetem, hogy megtanítottak a helyesírásra. Egyébként történész vagy tanár szerettem volna lenni, de természetgyógyászatot is tanultam. A Sapientia egyetem marosvásárhelyi karán román-magyar fordító és tolmács szakon végeztem.

– Mi kell ahhoz, hogy valaki jó korrektor legyen?

– Elhivatottság és elköteleződés, figyelemösszpontosítás, éberség, jó emlékezőtehetség és állandó tanulás, hiszen a nyelv és vele együtt a helyesírás is változik. Nagy segítséget jelentenek számunkra a szótárak, ezek nélkül már el sem tudnánk képzelni a munkánkat, bár folyton szaporodnak ahhoz az egyetlenhez képest, amely segítségével 29 évvel ezelőtt dolgozni kezdtünk. A szöveg olvasása közben kell egy bizonyos távolságtartás, mert ha hagyjuk, hogy a tartalom magával ragadjon, elsiklik a figyelmünk a betűhibák fölött.

A versenyen, illetve az azt követő előadások és műhelymunka során is elhangzott, ami megnyugtató volt számomra, hogy tökéletes korrektor nincsen, ha két-három hiba egymás mellett van, nem mindig vesszük észre valamennyit. Ezenkívül tájékozottnak kell lenni, hiszen rengeteg adattal, névvel találkozunk, amelyeknek tudni kell a helyesírását. A jó korrektor munkájának az alapja a biztos általános műveltség is. 

– És ne feledkezzünk meg a türelemről, a kitartásról, és arról sem, hogy meg kell őriznetek a hidegvért, amikor elborítanak a kéziratok, az újságoldalak. Bár mindketten nagyon türelmesen és szerényen viselitek el ezt a helyzetet, el kell mondanom, hogy ti vagyok a város legtájékozottabb emberei, akik szinte mindennap  végigolvassátok az újságot az elsőtől az utolsó betűig. Ami néha szórakoztató, ha jó írásokról van szó, máskor bosszantóak a rosszul szerkesztett mondatok, a suta fogalmazás, még akkor is, ha elismert szerző munkájáról van szó. Ennek kapcsán azt kérdezem, hogy „meddig mehet”, milyen mértékben avatkozhat bele a szövegbe  a korrektor a javítások során? 

– Kell tudni, hogy kinek lehet belejavítani az írásába. A mi szempontunk, hogy olvasható, gördülékeny és a megértést zavaró hibáktól mentes legyen a szöveg. Ha egy kéziratban sok a hiba, ez nehezen sikerül. Kisebbségben élve az ország nyelve nagymértékben befolyásolja a mondatszerkesztést, sajnos nem tudunk mindent kijavítani. Ha a szerző nagyon ragaszkodik ahhoz, amit leírt, de én nem tartom helyesnek, akkor megpróbálom meggyőzni arról, hogy a legújabb szabályokat kell követni. Ha nem sikerül, hagyom, hogy érvényesüljön az ő akarata, és „eltávolítom magam a szövegtől”. Gyakori a helytelen fogalmazás a szomorújelentésekben is, amit, ha úgy marad, sajnos mások is átvesznek. 

A korrektor feladata, hogy a helyesírás egységes legyen, ezért követnünk kell az érvényben levő szabályzatot. Ugyanakkor két korrektor gyakorlata eltérhet egymástól, bár mind a kettő helyes.

– Milyen érzés volt átvenni az oklevelet?

– A mi munkánk ritkán jár elismeréssel, a 29 év alatt a fél kezemen is fel tudom sorolni a kapott dicséreteket, ezért nagyon jólesett Budapesten a legjobb tíz közé kerülni. 

– Szabadidejében hogyan lazít egy korrektor, aki több órán át kötelező módon olvas, kéziratot javít?

– Olvasok, énekelek a pedagóguskórusban, és családommal, barátaimmal szívesen megyek kirándulni. 

– Őszintén gratulálok a kiváló helyezésért, ami megtiszteltetés szerkesztőségünknek is, és ezentúl még büszkébb vagyok arra, hogy a Kárpát-medence egyik legjobb korrektora  gondozza – hasonlóan jó kolléganőjével együtt – a kéziratainkat.

Az első Kárpát-medencei korrektorverseny megszervezését szakmailag az Eötvös Loránd Tudományegyetem Mai Magyar Nyelvi Tanszéke segítette, a program fő támogatója a Nemzeti Kulturális Alap volt.