2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Húsz év kaland és tanulás

Az Outward Bound Romania tegnapi sajtótájékoztatójával kezdte két évtizedes fennállásának ünnepi sorozatát. November elején estélyt adnak mindazoknak, akikkel kapcsolatban álltak az elmúlt időben, majd nemzetközi részvétellel szimpóziumot és kalandversenyt szerveznek.

Fotó: Karácsonyi Zsigmond


Az Outward Bound Romania tegnapi sajtótájékoztatójával kezdte két évtizedes fennállásának ünnepi sorozatát. November elején estélyt adnak mindazoknak, akikkel kapcsolatban álltak az elmúlt időben, majd nemzetközi részvétellel szimpóziumot és kalandversenyt szerveznek.

Fodor Imre, az OB elnöke, visszatekintve a mozgalom kezdeteire, elmondta, hogy a múlt század elején kibontakozott azon reformpolitikai elv, amely a társadalom számára beilleszkedni tudó egészséges fiatalok nevelését szorgalmazta, teremtette meg az expedíciós jellegű táborok igényét. A huszadik század közepén a volt brit birodalom országaiban terjedtek el az OB-iskolák. Nálunk az 1989-es rendszerváltás utáni első hónapokban már igény mutatkozott erre, de nehezen teremtődtek meg az anyagi feltételek.

Végül 1993. november 3-án bejegyezték az Outward Bound Romaniát. Bár a külföldi testvérszervezetek jelentős adományokkal segítették az indulást, helyi szinten mind az engedélyeztetés, mint a működtetés akadályba ütközött. Ennek ellenére Szovátán mintaértékű képzési központot hoztak létre volt termelőszövetkezeti istállóból. Az itt felállított székely kapura az
„Ember küzdj és bízva bízzál” madáchi gondolatot vésették. Ez az OB angol nyelvű jelmondatának – Szolgálj, küzdj és ne add fel! – magyar érzelmű megfelelője, mondta Horváth Kovács Ádám, a szervezet ügyvezető elnöke.

Napjainkban 34 országban tevékenykednek az Outward Bound-iskolák, amelyek 250 ezer fiatalnak és felnőttnek tartanak képességfejlesztő tréningeket. A marosvásárhelyi szervezet jól teljesít az európai partnerek közt, hisz évente átlag két és fél ezren vettek részt programjaikon. Mindezt alig tíz alkalmazottal és természetesen sok külső trénerrel. A gazdasági válság ellenére állandóan fejlesztenek és újabb felszereléseket vásárolnak. Így sikerült a vadvízi túrák és a téli kalandozások számára is biztosítani eszközöket. Számos nemzetközi projektben vettek részt. A nyáron a Duna-deltába hívták külföldi partnereiket. Sikeresek az ifjúsági programjaik, ahol a személyiségfejlesztésre és nevelésre fektették a hangsúlyt. A kisiskolások körében népszerű az erdei iskola. A felnőtteknek csapatépítő és vezetőképző programokat szerveztek. De igény mutatkozott az iparialpinista-képzésre is.

Bár zömében magyar nyelven zajlanak programjaik, román, angol és német nyelven is tartanak képzést. Ennek köszönhetően rendszeresen visszajárnak például a bukaresti angol iskola diákjai is.

A jövő hét végén Szovátán megrendezésre kerülő kaland és tanulás témájú konferencián szintén három nyelven hangzanak el előadások az élménypedagógia fontosságáról. De szó lesz az expedíciók szerepéről a nevelésben és a viselkedési problémák kezeléséről is. Vasárnap, november 10-én a marosvásárhelyi Somostetőn szerveznek kalandversenyt középiskolás csapatok számára. Erre még lehet jelentkezni e hónap végéig.

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató