Illyésmező – a tanyától a faluig

• 2014-02-28 13:05:08

• Pál-Antal Sándor

A jelentés tudomásulvétele után a Főkormányszék gyakorlatilag jegelte az ügyet, és csak két évvel később intézkedett. Közben 1833 tavaszán a tanyaiak újból lakhelyükön való meghagyásukért folyamodnak előbb a bécsi udvarhoz, azután a székhez.  

(Folytatás múlt heti lapszámunkból)

Bizonytalanságban

A jelentés tudomásulvétele után a Főkormányszék gyakorlatilag jegelte az ügyet, és csak két évvel később intézkedett. Közben 1833 tavaszán a tanyaiak újból lakhelyükön való meghagyásukért folyamodnak előbb a bécsi udvarhoz²⁴, azután a székhez. Választ a fensőbbségtől továbbra sem kaptak, a szék pedig közli velük, hogy „mostani helyekről ez úttal, ki nem kergettetnek, mind azon által azon állapotba köteleztetnek helyeket tartani, melybe hagyta vicekirálybíró atyánkfia az executio (végrehajtás) alkalmatosságával.²⁵”

Végre, 1834. április hó 2-án a Főkormányszék megmozdult. Helyszínelésre kiküldte Horváth István marosvásárhelyi királyi táblai számfeletti bírót. Melléje a szék segédbiztosként Barátosi Sz. Antal derékszéki bírót és káli Nagy Gergely viceszéki bírót delegálta. Egy világos helyzetkép megállapítása végett Horváth István a szék levéltárából az Illyésmezőre vonatkozó iratokat is kikérte és tanulmányozta, majd megfogalmazta a kérdőpontokat. Választ keresett az alábbi kérdésekre: hány gazda lakott Illyésmezőn, amikor a szék elmozdításukról határozott; név szerint kiknek az elei és mikor származtak oda; mekkora telkeket bírnak és milyen feltétel alatt, családonként hány marhát tartanak; a telkek vagy a marháik után fizettek-e taksát; most hányan laknak, és hányan mentek el közben; akik elmentek, javaikért kaptak-e kártérítést?²⁶

A kérdésekre adott válaszok ismeretében tiszta képet kaphatnánk a tanya kialakulására, lakóira és az 1830-as évekbeli ottani gazdasági viszonyokra. Sajnos a jelentést nem ismerjük, a szék levéltárába nem kerültek, a Főkormányszékébe keresni pedig mindeddig nem volt alkalmunk.

A jelentés kézhezvétele után a bécsi udvar – az illyésmezeiek örömére – többévi hallgatásba burkolózott. Még a kiküldött biztos tevékenységének a fedezésére fordított kiadásokat sem térítették meg a széknek. Véleményünk szerint a bécsi udvar ellenezte a kitelepítést, mivel a kincstár szempontjából minden adófizető fontos volt, és féltek, hogy azok szétszóródásával, esetleg kivándorlásával adófizetőket veszítenek. De jobbnak találta halogatással érvényesíteni akaratát, mivel jogi szempontból a tulajdonos szék javára kellett döntenie.

Marosszék hatévi várakozás után visszatért a kilakoltatás ügyére, és 1840. június 1-jei közgyűlésén elhatározta, hogy a Főkormányszék révén megsürgeti az uralkodói választ.²⁷ A folyamodványban felelevenítette az ügyben hozott eddigi kétoldalú intézkedéseket. Választ azonban nem kapott, és kénytelen volt tovább várakozni. Másrészt 18 havasalji falu szorongatta képviseleti szervét, hogy az Illyés mezejére és a Vesze mezejére telepedett lakosok által elfoglalt legelők és egyéb „havasi beneficiumok iránt a szék rendjei rendelkezzenek”. Mivel a kitelepítést jóváhagyás nélkül megejteni nem tudták, a veszteségek csökkentése és a bevételek megemelése érdekében az 1841. június 15-i közgyűlési határozattal a telepesek taksáját ötszörösére emelték, és megtiltották a havasfelügyelőnek, hogy azoknak az addig használt legelőhelyeknél többet adjon²⁸.

Ezután kétévenként próbálkoznak az egyre bizonytalanabbá váló ügyben többször megismételt határozatukat érvényre juttatni. Az 1843. december 11-i széki közgyűlésen többen indítványozták, hogy a széket ért tulajdonjogi sérelem orvoslására a korábbi határozatukat „tettlegesen vegyék haladék nélkül elégtételbe²⁹”. Az indítvány eredménye egy bizottság kinevezése, újabb fogalmazvány felterjesztése volt, amire a válasz a megszokott hallgatás volt. Az 1845. szeptemberi folyamodványra tett 1845. október 16-i válasz nyugalomra intés volt, amelyben „a Felséges Udvar előtt függőben lévő panaszokra nézve a Nemes Szék rendei a legfelsőbb helyről hozandó határozat békés elvárására utasíttatik³⁰”.

Két év múlva annyi előrelépés történt, hogy a Főkormányszék egy újabb kivizsgáló biztost küldött a helyszínre Balási József királyi táblai számfeletti ülnök személyében, aki 1847. február 15-én leküldte az illyésmezei lakosok tárgyában véghezvitt kinyomozás kivonatát tudomásulvétel és észrevételezés végett³¹. A szék a kivonatot elégtelennek találta, és az 1847. július 20-i válaszában a vizsgálóbiztos megállapításainak teljes szövegét igényelte, méghozzá eredetiben, mert csak azt tartotta megfelelő véleményezésre érdemesnek.³² Itt pedig az ügy végleg megfeneklett, elodázta azt a forradalom és a szabadságharc utáni rendszerváltás.

A tanyából falu

Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc alatt a kilakoltatás ügye háttérbe szorult. Azután a bekövetkezett közigazgatási jellegű átszervezések révén a székhavas kincstári kezelésbe került. És ott maradt 1861-ig. A szék tulajdonát képező havas állami fennhatóság alá helyezésével elhárult a tanya felszámolásának a veszélye. Az 1850-es és 1857-es népszámlálások alkalmával azt már külön közigazgatási egységként kezelték, vagyis községgé nyilvánították. Saját elöljárósága lett, amely választott községi bíróból és esküdtekből állott. Így belső ügyeiket a település lakói elöljáróik előtt intézhették. A jegyzői teendők azonban a szovátai körjegyzőre hárultak. Az 1864-es statisztikai felméréshez készített jelentést Bokor György falus bíró, Pap András hites és Gocz Lajos szovátai körjegyző hitelesítette.

A szék 1861-ben történt visszaállítása után, amikor a székhavas visszakerült régi tulajdonosához, a falurendszer részévé vált település felszámolásának a kérdése már fel sem merült. De a faluvá vált kis tanyából tényleges szervezett helység csak évtizedek múlva lett.

1864-ben a Pesty Frigyes-féle statisztikai helynévfelmérést már a falu elöljárói végzik. Jelentésükben a falut 125 esztendősnek mondják, lakóit szovátai, sófalvi, székelybósi és más településekről származóknak állítják, akik magyarul beszélő görög katolikus vallásúak, és földműveléssel, valamint fakereskedéssel foglalkoznak. „Népei furcsa természetűek – írják magukról –, görög egyesült vallásúak, de azonban mégis a magyar nyelvet divatozzák. Élelmek kevés földmívelés, kereskedések, hammászat, faneműekkel való kereskedés.”³³ Azzal zárják vallomásukat, hogy „Illyésmező helysége egy fényes és regényes helyt áll”.

^{24 M-szék lt. Levéltári segédletek (Beadványi jegyzőkönyvek), 250. sz., 494.}

^{25 M-szék lt. Közgy. jkv. 250. sz., 594.}

^{26 Ősmarosszék lt. 302. sz.}

^{27 M-szék lt. Közgy. jkv. 219. sz., 333.}

^{28 Uo. 247. sz., 48.}

^{29 Uo. 247. sz., 393.}

^{30 Uo. 271. sz., 188.}

^{31 Uo. 271. sz., 285.}

^{32 Uo. 271. sz., 332.}

^{33 Magyar Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára, F1/3814/A. 41. mft.}