2022. augusztus 11., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csütörtök kimenő

Brit tudósok jöttek rá arra a nem túl komplikált tudományos igazságra, hogy amennyiben egy nagymama (vagy a családnak nevezett legkisebb működő társadalmi sejt egyik nőtagja) eper-, barack-, szilva-, körtedzsemet, ízet, kompótot főz be, tesz el télire, nehezebb napokra, az lélektanilag és gyomortanilag arra utal, hogy a családnak (a befőző egyénnek vagy a megrendelő kis kollektívának) van jövőképe.

Más szóval bízik a jövőben, abban a hitben ügyködik, hogy főztje, édesipari kézműves terméke ízleni fog a családnak, amely még jövöre, a jövőben is együtt lesz, örömmel fogják este-reggel kenyerükre kenni a szilvalekvárt, csavarják körbe csúsztatott palacsintával az eperfőzet megszilárdult változatát. Esetleg ebből az eltett gyümölcsből, mely nem tiltott, csak drága fának „gimilce”, meggylevest főznek, meggyszószt adnak fel valamely főtt marhahúsok mellé. (Már aki szereti – ámbátor a jövőt befőző szakasszonynak van fogalma arról, mennyire válogatós/kényes ízlésű ama társadalmilag működő kissejt.)

Ugyancsak az eljövendő időkben való bízás, a remény jele, tünete, ha nagyobb mennyiségű zöldséget vásárolunk, melynek összetevői változhatnak, családonként eltérőek, sőt egyes családokon belül is van, aki a padlizsános-vinettásra esküszik, kedvéért ezt tesznek el 10-20 borkánnyal, mások viszont kitartóan a paszulyosért szurkolnak (miként mi is a tegnap este a győztes magyar csapatnak, amely az angol válogatottat honában 4:0-ra győzte le, hip, hip, hurrá!), ennyiből talán, ó kegyes olvasó, kitalálhatod, hogy a zakuszkára, a specifikusan őszi erdélyi befőzeti foglalatosság végtermékére utaltam. Hiszen hozzávalóként szükségeltetik mindenképpen paradicsompaprika (azaz gogos), paszuly (azaz bab), néhol murok (azaz sárgarépa), padlizsán-kékparadicsom (azaz vinetta), paradicsom – nincs azaz –, egyszerűen paradicsomi gyümölcs, melyből kifolyólag a középkor embere Amerika felfedezése előtt nem rotyogtatott befőzőüstjében változatos, többkomponensű zakuszka-alapanyagokat, sőt nem is fogyasztott effélét. Miből logikusan következik, hogy a középkor emberének nem volt egészséges jövőképe. Meg is látszik ez, kérem szépen, a gyakori vallásháborúk, pusztító tömegjárványok, tatárjárás, flagellánsok és inkvizíció, a karóba húzás, törökvész és százéves háborúkkal teli korszakon, ahol az ember jövőjét illetően nem maga rendelkezett ideje és reményei felett, hanem a kiszámíthatatlan világi és egyházi, feudális hatalom. Sőt még az sem.

Akadnak természetesen ellendrukkerek is, akik a brit tudósok felfedezését, elméleti következtetéseit a visszájára fordítják, amennyiben rátekintenek a világtérkép nyugvást nem ismerő pontjaira. Mert, kérdem én, főz-e akármit is be egy afgán nagymama/anya/dervis, ha tudja, hogy másnap menekülnie kell a kerítésekkel felszabdalt Európa felé, ahol senki sem akarja befogadni őt és családját? Egyáltalán vihet-e magával harminc üveg sörbetet, narancsbefőttet vagy datolyaszilva-szirupot? 

Vagy vedd példának Ukrajnát, a tavaly ősszel még Kramatorszkban vagy Harkívban minden nagymama, anya, családjáról gondoskodó nőtag, olykor férfiember is, befőzte a maga kis szilva-, körte-, alma-, zölddió-csudaszerét, sőt vodkát is, aztán ha februárig – a háború kitöréséig – nem fogyasztotta el mind, akkor már nem is biztos, hogy el fogja költeni jóízűen, vagy sietve, ugyanis futnia kell mindent hátrahagyva, mert találatot kap a kamra egy ádáz, ostoba/okos, mit sem kímélő orosz rakétától, és szétszilánkolódik az üveg, benne a főzet, a kamra, a tömbház, az egész utca. Emberéletekről nem is szólva.

Ott ugyanis ellopták, elrabolták a jövőképet, kifordították sarkából a szokott, rutinos életvitelt, a házat, hont, családot. Ráadásul a rablók még ideológiát is fabrikáltak hozzá, amit egy pöfeteg diktátor diktál katonáinak és a világnak. És nem is biztos, a háború azért indult, hogy az ukrán asszonyok cukros befőttjeit elrabolják. Nagyobb tétről van szó: területekről, melyek egy széthullott birodalom helyreállításának legódarabjai.

A brit tudósok országában, a világ gazdag pontjain ma már egyáltalán senki sem főz be. Hacsak a bevándorlók, tartósan munkát vállaló nosztalgikus közép- és kelet-európaiak nem cselekszik. Vagy megrendelik a zakuszkát/kedvenc befőttet, ízet, amit aztán anyuka vagy maguk a megrendelők exportálnak Székesfehérvárra, Amszterdamba, Stockholmba, Londonba, Aix-en-Provence-ba.

Amott Bőségiában, ahol a jövőképet előre gyártott, tetszetős műanyag csomagolásban online is meg lehet rendelni, az ember besétál az első nagyobb áruházba, mallba, és tonnaszám megvásárolhatja a jövőt és annak zálogát.

Igaz, ott a jövőkép már nem kézműves termék, hanem nagyipari tömegáru. Na persze már nálunk is így alakul, csak még drága a gyümölcs, s mondják, a cukor ára is fel fog menni. (Ismert közgadászok, tenyér- és béljósok szerint.)