Elszomorító listát olvastam a minap az újságban. Természetesen egy régi újságban. Még azt sem mondhatom, hogy elsárgult lett volna, ugyanis az internet segítségével böngészhetem az Arcanum hatalmas tárházában a lapokat. Innen halászom ki az engem érdeklő adatokat. Tanulságos és szívszorító egyszerre. De a történész – figyelmeztetem magamat – ne érzelegjen. Tárja fel a tényeket, ha ezt választotta feladatául, és azután pedig írjon belőle tanulmányt, esszét, múltlátképet.
Szóval a Reggeli Újság (ekkor már 12 éve jelenik meg, a lap főszerkesztője, Zsibói Béla hadapród őrmesterként kint a keleti fronton vitézkedik – haditudósító) 1942 júliusában idehaza maradt munkatársai állították össze az alábbi veszteséglistát. A vonatkozó időszak a két háború közötti bő két évtized, amelyet Vásárhely nem tudott kiheverni. Majd csak következő időszak (erőltetett, többé-kevésbé következetlen) iparosítása változtatja meg a város arculatát, és hoz új népességet, szokásokat, építést, rombolást, intézmény-alapítást, jókat, javakat és veszteségeket. Egyaránt.
„1. Erdélyrészi Építő r.t. A finanszírozó Agrárbank megbukott és a r.t. telepét elárverezték. 2. Üveggyár felépült, de nem kezdte el az üzemét, tőkehiány miatt. 3. Farkas Mendel-féle gőzfűrész és villanytelep. A Maroson való tutajozás megszűnte miatt a gyár fel kellett hogy hagyjon az üzemmel. 4. Városi műgázgyár. Fölöslegessé vált a földgáz bevezetése miatt. Gépeit olcsón eladták a Regátba. 5. Bürger-féle Sörgyár, hordógyár és likőrgyár. Megbukott. A nagyszerű modern épületeket lebontották és anyagját eladták. 6. Ringler-féle fűrészgyár, asztalosárugyár. Gépeit a Regátba elszállították. 7. Szakács-féle vajgyár. Hatósági intézkedés folytán szünetel. 8. Elek János-féle vajgyár. Eladta az üzemét a Transylvánia vajgyárnak. 9. Hidvégi úti református egyház telepén lévő fűrészgyár és zongoraalkatrész fűrészüzem épületeit elbontották. 10. Gőztéglagyár Marosszentkirályon. A befejezett gyár gépeit a szállító visszavette. El sem indult. 11. Ritz Mihály asztalos gépüzemű telepe. Magyar vállalat lévén, túlzott adóztatás miatt le kellett állania. 12. Várady-féle aszfaltlemezgyár. Nem bírta a versenyt, a csak Bukarestnek kedvező ipari és vasútpolitika miatt. 13. Ottilia illatszergyár. Az Agrárbankkal együtt leállott. 14. Bustya-féle asztalos és építőtelep. Haláleset miatt megszűnt. 15. Német Ákos cementlapüzem. Kisebbségi üzem lévén, fel kellett hagyjon. 16. Mestitz-féle parkett, asztalos és fűrészgyár, leégett. 17. Teudloff és Dietrich vasöntő, gép- és armaturagyár. Nagyüzem volt, de a túlzott adóztatás miatt, az új szerkezetű, modern gyárat lebontották, anyagát elvitték. 18. Reimann-féle kőfaragó telep. Kisebbségi ember lévén, boldogulni nem tudott. 19. Gerstenbrein-féle kőfaragó telep. Épületeit lebontották, üzemét meg sem kezdte. – 20. Nagy Dezső firniszgyár leégett. 21. Tavota kenőcsgyár, leégett. 22. Csiszár Lajos-féle építőipari telep. Kisebbségi lévén, munkahiány miatt nem tudott megerősödni. 23. Goldschlang-féle zongoralemez-enyvező gyár. Megbukott. 24. Csontenyvgyár. A konkurencia megvette és beszüntette. Kartellezés. 25. Erdélyi Malom és Faipar. Koronakenyérgyár (?). Megbukott. Épületét lebontották. 26. Disznóhizlalda és szalámigyár. Épülete kész. El sem kezdte üzemét. 27. Meggyesfalvi bőrgyár. Megbukott. Lebontották. 28. Meggyesfalvi szeszgyár. Megszűnt. 29. Gőzmosoda a Székely Gazdáknál. Gazdája, kisebbségi lévén, kénytelen volt kivándorolni Amerikába. 30. Városi gőztéglagyár, 1927 óta üzemen kívül. A város azt határozta, hogy lebontja. Jelenleg a miniszternél fellebbezés alatt. [Csak a hatvanas években hordták el. Ez volt a városi gettó 1944-ben.] A fenti veszteséglista nemcsak azt mutatja, ami volt, hanem kötelességeinkre is emlékeztet, hogy ebben az élni akaró és munkálni vágyó egykori virágzóipari gócpontban újraépítsük a lerombolt értékeket. Erre minden adottságunk megvan. Kitűnően képzett munkáscsoportunk, megedzett, tapasztalatokkal rendelkező vezetőink és az új munkafeladatokban kipróbált gazdasági szakembereink. A tőkét pedig szívesen teremti elő belső vonalunk áldozatkész társadalma.”
Eddig az idézet, a siratófal. Az utókor a legtöbb vállalkozásnak még az emlékét sem őrzi. Nem említi a felsorolás azokat a gyárakat, amelyek akkoriban még működtek: a cukorgyárat (utóbb lebontották), a Székely és Réti bútorgyárát (42 tavaszán részlegesen leégett, majd az üveggyár helyére települt át a város központjából, mára már nem jelentős üzem), a Transylvánia vajgyárat, amely a Poklos-patak partján állott, a meggyesfalvi Kalákát, a konzervgyárat, melyet teljes egészében a háborús ellátás szolgálatába állítottak; a Sándor János utcai Nemes-féle Maros menti enyvgyárat, és ki tudja, hány apró iparosműhelyt, vállalkozást, amelyeket az 1948-as államosítás tüntetett el.
Volna miről ipartörténetet írni.
