Bicegő demokráciánk közel három évtizedében számtalan hatalmi visszaélésnek voltunk szenvedő alanyai.
Bicegő demokráciánk közel három évtizedében számtalan hatalmi visszaélésnek voltunk szenvedő alanyai. A balkáni szocializmusban nevelkedett sunyító többség közül kivált fővárosi „trógersátortábort” azért verte szét a bányászhorda még 1990 júniusában, hogy ne fertőzhessék meg a társadalmat a másképp gondolkodók nyugati eszméivel. Az erdélyi magyarságot ezt megelőzően, a márciusi marosvásárhelyi pogrommal a menni vagy maradni dilemma elé állította a szocialista kötődésű megmentési front. Az azóta is tartó kivándorlási hullámot tapasztalva egyértelmű, hogy sikeres volt a többség etnikai hadművelete. Annak ellenére, hogy nehézkesen, esetenként egyházi segítséggel, de felépülni látszik a magyar oktatási rendszer, mégsem lehetünk felhőtlenül boldogok, hisz fogy a gyermek. Már az egyetemeken is vannak haldokló szakok. Ezért természetes, hogy közérdekű beszédtéma a szaporulat kérdése, ami elválaszthatatlan a család szerepének újraértelmezésétől a 21. század elején. A család, amely támasz és felelősség, a legjobb esetben többgenerációs egymásba kapaszkodás. Olyan anyagi-érzelmi kötelék, amely esetenként teher is lehet, de végső soron ez határozza meg emberi létünket. Most a mobilitás és a digitális kütyük világában sok mindent újra kell értelmeznünk, de az alapok maradnak. Csak a válaszaink suták néha. Milyen család az, amelyben a felnőtt gyerekek több száz vagy több ezer kilométerre laknak szüleiktől, és a virtuális térben látják csak egymást? Magukra maradt idős szüleiknek, ha ágynak esnek, egy pohár vizet sem adhatnak. Ha van elég pénzük, belökik őket az idősek otthonába. De ezzel nem viszonozhatják azt a gondoskodást, érzelmi babusgatást, amit ők kaptak szüleiktől, nagyszüleiktől. Ezért kezdeményezett népszavazást az önmagát „A családért koalíció”-nak nevező társaság? Nem. Távolról sem ez volt a céljuk a nemzetféltőknek. Ürügyet kerestek és ellenségképet kreáltak, hogy az ortodox egyház jogtalan vagyonosodásáról, korrupciógyanús ügyleteiről, szekus összefonódásairól és erkölcsi hitelvesztéséről eltereljék a figyelmet egy értelmetlen alkotmánymódosító népszavazással. Nagy tapasztalatú jogászok hiába érvelnek, hogy a jelenleg érvényes törvényes keret pontosan szabályozza a házasság intézményét, amely egy férfi és egy nő közt köttetik. A társadalomkutatók arra figyelmeztetnek, hogy az ilyen kezdeményezések a többség diktatúrájába torkollnak. Úgy látszik, ez a társadalom könnyen felejt. De ami ennél is aggasztóbb, hogy a népszavazást nem előzte meg egy nyílt, őszinte társadalmi vita. Helyette az inkvizíciós hangulathoz közeli megbélyegző kampány folyik azok ellen, akik nem támogatják a referendumot. A közösségi médiában olyan videó kering, amelyben egy ortodox pópa prostituáltnak nevez minden olyan feleséget, aki fogamzásgátlót használ. Mert a házastársak együttléte nem örömszerzés, hanem gyereknemzés lehet csak. Végtelen lenne sorolni a gyűlölködő megjegyzéseket és a „buzizásokat”. Mindezt természetesen a keresztényi erkölcs védelmében. Mindeközben a szociáldemokrata párt az ortodox templomokban szervezkedik. Sajnálatos, hogy a magyar történelmi egyházak nem ismerik fel a csapdát, és beálltak a magyarellenességükről ismert ortodoxok mögé szekértolónak. A politikusok magatartása érthető, hisz ez a népszavazás nem a keresztényi értékekről, hanem a hatalomról szól.